A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

Különleges görög euróérmék - 1. rész

2020. február 21. - kalimeraeger

euroermek.jpg

Új sorozatunkban különleges görög 2 eurós érmékkel foglalkozunk, melyek ritkaságnak számítanak a piacon, s melyek valamilyen kiemelkedő alkalomból születtek.

Korábban már ITT bemutattuk a "hagyományosnak" számító görög 2 euróst, mely 2002 óta minősül Görögországban eurótársaival együtt hivatalos fizetőeszköznek.

A képen látható 2 eurós Kréta Görögországgal történő újraegyesülésének 100. évfordulója alkalmából, 2013-ban,  készült, és összesen 742.500 ilyen érme került forgalomba. Te találkoztál már vele?

Képek: Pinterest

Tudjátok, milyen nap van ma?

ciknopemti.jpg

Kép: Pixabay

Dübörög a farsangi időszak, amely valójában a nagyböjt előtti három hetet foglalja magába. A mai napot, vagyis ezen időszak második hetének csütörtökjét a görögök a Ciknopemtinek nevezik, a hagyomány szerint ekkor sütötték meg az otthon található húsokat, mert a nagyböjt előtti héten húst már nem fogyasztottak. Az utolsó hét, a Tirini (a tiri sajtot jelent), a tejtermékek hete, ekkor kerül sor ugyanis a megmaradt tejtermékek elfogyasztására.

Görög nyaralás gyerekekkel

Miliosz Katalin írása

Ilyentájt már sok szülőben felmerül a kérdés, hogy mi lenne a tökéletes nyaralási helyszín, melyet a család minden tagja egyformán élvezne. Ebben próbálunk egy kis segítséget nyújtani az alábbi listával (természetesen a teljesség igénye nélkül). Az említett helyekről bővebben a kékkel jelzett desztinációkra kattintva olvashattok.

Ha autós utat tervezünk

auto.jpg

Kép: Pixabay

A távolságra való tekintettel ebben az esetben érdemes megcélozni az ország északi részét, mely azért is tökéletes úti cél a nyaralásra, mert egyben Hellász legváltozatosabb régiója is, természeti szépségekben, kultúrában, gyönyörű strandokban gazdag.

thessaloniki_1_1.jpg

Kép: Pixabay - Thessaloniki

Bár a szigetek sokszor elviszik a reflektorfényt, a Halkidiki-félszigetről érdemes tudni, hogy Görögország egyik leggyönyörűbb része. Kristálytiszta vize, csepp öblei, homokos partja, olajfaligetei és mesés falvai teszik olyan elragadóvá. Három nyúlványból áll: Kassandra, Sithonia és Athos. A legelső a legforgalmasabb, az egyszerűbb szállásoktól a minden igényt kielégítő szállodákig megtalálható itt minden, beleértve a végtelen szórakozási lehetőségeket is. Loutra, Kallithea, Siviri lassan mélyülő strandjai ideálisak a kisgyermekek számára is. Sithonia már kevésbé kiépített, de persze itt is megtalálható minden, ami a nyugodt nyaralást biztosítja. Leginkább azonban azoknak ajánlott, akik közelebb szeretnék érezni magukat a természethez, hiszen a nyúlványon végighúzódó Itamos-hegység az ország egyik leglebilincselőbb látványát garantálja. Legforgalmasabb nyaralóhelye Sarti, mely anno csak egy csepp kis halászfalu volt. A villa harmadik ága, Athos, itt található az Athosi Kolostorköztársaság. A félsziget remek kiindulópont a kirándulásokra is, Thessaloniki csupán 1 órányira található, hajós utat tehetünk az Athos-hegyhez, ellátogathatunk a misztikus Meteorákhoz, de meghódíthatjuk az Istenek lakhelyét, az Olimposzt is.  Aki azonban saját szemével is szeretne meggyőződni a fent leírtakról, ebben a VIDEÓBAN megteheti.

nei_pori.jpg

Kép: Pixabay - Nei Pori

Ugyanilyen klassz kirándulásokat tehetünk az Olimposzi Riviéráról is, mely rendkívül népszerű a magyar turisták körében. Nei Pori, Makrigialos és Paralia homokos tengerpartjai, remek éttermei a család minden tagjának kedveznek. Nagyobb gyerekekkel igazi élmény lehet egy verginai túra, ahol igazán közel érezhetik magukat a történelemhez. Kicsit hosszabb idő eljutni Edessába, de a festői vízesés és a bájos kisváros megéri a kitérőt. Visszafelé pedig érdemes útba ejteni a szintén csodaszép Tempe völgyét, és a Daphne forrást, melynek vizét fogyasztva megfiatalodhatunk.

Természetesen a fentebbi helyszínekre több utazási iroda is szervez buszos túrákat, így érdemes körbenézni azok között az ajánlatok között is.

Repülővel

Ezzel az utazási eszközzel az ország déli része és a szigetek is sokkal egyszerűbben megközelíthetőek.

korfu_2_3.jpg

Kép: Pixabay - Korfu, Achilleion

Első repülős útnak tökéletes választás Korfu, hiszen mindössze másfél óra, és máris a Smaragd szigeten lehettek. Méretét tekintve egy nyaralás alatt még gyermekkel is kényelmesen bejárható, csodaszép öblei és pazar strandjai garantálják a tökéletes nyaralási élményt. De látnivaló is akad bőven, a kislányok rendre imádják Sissi palotáját, az Achilleion-t, a kisfiúk pedig rajonganak a sziget fővárosában található erődért.

knossos_1.jpg

Kép: Pixabay - Knossos

Vétek lenne Krétát nem számításba venni. Az út ide ugyan hosszabb, mintegy 2,5 óra, cserébe azonban az ország egy különleges szegmensét ismerhetjük meg. Fontos azonban a megfelelő bázis kiválasztása, a sziget ugyanis hatalmas, a távolságok jelentősek. Kisebb gyermekkel a nyugati rész adhat több élményt, ahol olyan csodaszép strandok találhatóak, mint a rózsaszín homokos Elafonisi vagy a kék megannyi árnyalatában tündöklő Balos lagúna. Nagyobb gyerekekkel már megéri Kréta középső részén tábort verni, hiszen így lehetőségünk nyílik ellátogatni például a Knossos-i palotához. A földdarab keleti része kevésbé forgalmas, a csendet és nyugalmat keresők fordulnak meg itt a leginkább.

rodosz3_1.jpg

Kép: Pixabay - Rodos

A Napisten szigetének tartott Rodos több szempontból is kitűnő választás. A gyönyörű öblökön túl mesés kis települések és sok látnivaló is vár itt. A sziget hasonló nevű fővárosában bőven van mit felfedezni, Lindos és Tsambika strandjai pedig tökéletesek a kisgyermekkel strandolóknak is. De bárhol is szálltok meg a szigeten, a Pillangók völgyét semmiképpen se hagyjátok ki!

zakinthos.jpg

Kép: Pixabay - Zakinthosz

A strandolni vágyók nagy szerelme Zakinthos. A sziget leginkább természeti szépségéről és meseszép, homokos, lassan mélyülő partszakaszairól híres, így ha a napot és a kellemesen meleg tengert szeretnétek élvezni a gyerkőcökkel, ez a hely tökéletes választás lehet. Tsilvi és Agasi települései a leginkább alkalmasak a gyermekkel nyaralóknak, itt kevesebb a hangos szórakozóhely, így a nyugalom garantált. Fizessetek be egy hajókirándulásra, amit biztos, hogy a család összes tagja imádni fog.

athen_9_1.jpeg

Kép: Pixabay - Athén

A kicsit nagyobb, a görög történelmet éppen megismerő gyerekekkel érdemes ellátogatni az ország fővárosába, Athénba, ahol saját szemük előtt elevenedik meg a történelem, az Akropolisz, az Agora vagy az Akropolisz Múzeum részvételével. Vigyázzunk azonban arra, hogy a fővárosban júliusban és augusztusban igencsak magas a hőmérséklet, így a városnézést jobb az elő- vagy utószezonra időzíteni.

delphi4_2.jpg

Kép: Pixabay - Delphi

Ugyanilyen nagy élmény Delphi felfedezése is, melynek antik romjai között sétálva értelmet nyernek a történelem órán tanultak.

Jó utat!

Hallottátok már az idei ciprusi eurovíziós dalt?

Ahogy már korábban megírtuk Nektek, Ciprust idén Sandro képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon, most meghallgathatjátok azt is, hogy melyik számmal.

Görögország versenyzőjének számát pedig IDE KATTINTVA hallgathatjátok meg.

Nektek melyik tetszik jobban?

Videó: Youtube

A szerelem szentje Krétán: Agios Yakinthos

agios_yakinthos.jpg

Kép: Greekreporter

Máris bemutatjuk nektek.

Agios Yakinthos-t (akit Szent Hyacinthként is emlegetnek) Krétán a szerelemmel, a tiszta érzelmekkel, az inspirációval és az alkotással azonosítják.

Élete azonban nem a szerelemmel köthető össze, ahogy Szent Valentinnak, úgy neki is a hite okozta a végzetét. A szenthez köthető ünnepséget, a Yakintheia-t minden év július 3-án tartják Anogeia hegyvidékes településén. Az ünnepségsorozat általában 3 napig tart, sok turista is ellátogat ilyenkor ide.

A hagyomány szerint ilyenkor sok krétai ellátogat az apró, kőből készült, kör alakú Szent Yakinthos templomba, mely 1200 méter magasan, a Psiloreitis hegyen található. Az épület formáját a pásztorkunyhók ihlették.

Az orthodox vallás szerint Szent Yakinthos időszámításunk szerint 98-ban született, Traianos császár egy magas rangú udvaronca volt, aki arra kérte, hogy tagadja meg Jézusba vetett hitét.

Yakinthos ezt kerek perec visszautasította, így börtönbe vetették Anogeiatól 12 kilométerre. Áldozati állatok vérében áztatott élelmet kapott, amit visszautasított, és 40 napi koplalás után 20 évesen életét vesztette. Ezzel Krisztus mártírjává vált.

Az őrök Yakinthos testét gyertyát tartó angyalokkal körülvéve találták meg cellájában. Traianos császár elrendelte, hogy a holttestet vessék vadállatok elé, de az angyaloknak hála az érintetlen maradt.

Strapatsada - a tojás új ruhája

Ha tanácstalanul állnátok a konyhában, mert a "Mi legyen ma vacsorára?" kérdésre megint "Mindegy." vagy "Nem tudom." a válasz, dobjatok össze egy jó kis strapatsadát, hogy a család elismerősen adózzon nagyszerűségetek előtt. Na meg azért, mert 10 percbe kerül és elképesztően finom.

Akis Petretzikis receptje következik, róla IDE KATTINTVA olvashattok bővebben.

strapatsada.jpg

Kép: https://akispetretzikis.com

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
  • 500 g paradicsom
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • 1 teáskanál paprika
  • 1/2 teáskanál kömény
  • 4 tojás
  • 50 g fetasajt
  • bors

Tálaláshoz:

  • 100 g rukkola
  • 6 koktélparadicsom
  • 4 pirítós
  • 20 g fetasajt
  • olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

  • Hevítsünk fel egy serpenyőt.
  • Vágjuk apróra a vöröshagymát.
  • Mikor a serpenyő meleg, adjunk hozzá három evőkanál olívaolajat és a hagymát.
  • Szeleteljük fel a fokhagymát és dobjuk bele a serpenyőbe.
  • Reszeljük le a paradicsomokat (kivéve azok héját) egy sajtreszelő nagyobb lyukú felén.
  • A hagymákhoz adjuk hozzá a cukrot, majd mikor a cukor elolvadt, adjuk hozzá a balzsamecetet.
  • Hagyjuk, hogy az ecet elpárologjon, majd adjuk hozzá a paradicsomot, a kakukkfüvet, a köményt és a paprikát.
  • Főzzük 6-8 percig, amíg a paradicsomok leve el nem párolog.
  • Törjük fel a tojásokat egy tálban, majd adjunk hozzájuk borsot és kakukkfüvet.
  • A felvert tojásokat adjuk hozzá a paradicsomos mixhez, és kezdjük főzni körülbelül egy percig. Amikor kezd összeállni, vegyük le a tűzről, majd hagyjuk egy kicsit pihenni.
  • Reszeljünk rá fetát, szórjuk meg borssal, és keverjük össze, míg el nem keverednek az összetevők.

Tálalás:

  • Helyezzünk egy nagyobb tálra rukkolát, félbe vágott koktélparadicsomot, és pirítósokat, majd halmozzuk a kenyerek tetejére a paradicsomos tojást. Reszeljünk a tetejére fetát, szórjuk meg borssal és néhány csepp olívaolajjal.

Jó étvágyat! Kali orexi!

Akis oldalát ITT találhatjátok.

 

Tudtad-e...

49. rész

arseniko_1.jpg

Kép: Greek Food News

...hogy nem csak a feta érdemes a világhírnévre a görög sajtok közül?

A naxosi Koronos hegyi falvacskából származó Arsenikóról úgy tartják, több, mint ezer éves története van. A szó jelentése egyébként férfi, mely erős, pikáns ízére utal.

Hagyományosan pasztőrözetlen kecske és birkatej keverékéből készítették, manapság azonban már a pasztőrözött verziója is elérhető, melyhez tehéntejet is kevernek.

Miután a tej megalvadt, kukoricaszem méretűre vágják, majd felforralják a savóban, mielőtt a henger alakú formába helyezik. A következő naptól számítva 48 óráig sós vízben áztatják, majd 30 napig érlelik.

Az Arsenikót a többi sajttól intenzív, fűszeres, ízletes karaktere különbözteti meg. A sajtot Naxos több településén, és pár másik kiklád szigeten gyártják és érlelik.

Boldog nemzetközi görög nyelv napját!

abece.jpg

Kép: spoonflower

Ma ünneplik az európai nyelvek anyjának tartott csodaszép görög nyelvet.

Február 9-e azonban nemcsak ennek, hanem a nemzet himnuszának, a Himnusz a szabadsághoz írójának, Dionysos Solomos halálának is emléket állít.

Az ünnepség rávilágít a hellén nyelv alapvető és meghatározó szerepére az európai irodalomban és kultúrában. Mi több, a görög gazdagítja a leginkább a tudományos nyelvezetet a mai napig.

„Ez az a nyelv, melyet négyezer éve ugyanúgy beszélnek, 2800 éve ugyanazt az ábécét használják” – összegezte Georgios Babiniotis, korábbi oktatásügyi miniszter.

Az ünnepséget hivatalosan 2018-ban tartották először, miután a parlament elfogadta a kérelmet, és február 9-ét hivatalosan is a görög nyelv napjának nyilvánították.

Ebben az évben olasz földön, Nápolyban nagy ünnepséget tart a görög gyökerekkel rendelkező lakosság. Több, mint ezer gimnazistát várnak, hogy színházi előadásokkal, tánccal, zenével, koncertekkel és az Olaszországban található ókori görög műemlékek felfedezésével adózzanak a görög kultúrának.

A Stavros Niarchos Alapítvány óriási bejelentése

terv_komotini_korhaz.jpg

Kép: Greekreporter - a Komotiniben épülő kórház tervei

Rendkívüli hírrel szolgált a Stavros Niarchos Alapítvány elnöke, Andreas Drakopoulos tegnap: az Alapítvány összesen 420 millió eurót szán a görög egészségügy fejlesztésére, melynek keretében három új kórházat építenek és számos görög egészségügyi kezdeményezést támogatnak.

Az örömteli bejelentésre a Stavros Niarchos Alapítvány Kulturális Központjában Prokopis Pavlopoulos köztársasági elnök és Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök jelenlétében került sor, ahol Drakopoulos a pontos terveket is ismertette: az egyik kórház Komotiniben épül, melyet 2024-ig kell befejezni, a másik kórház építési munkálatait Spártában kezdik meg, és 2025-ben tervezik befejezni, míg a harmadik kórház egy gyermekkórház lesz Thessalonikiben, melyet 2024-ben adnak át.

Drakopolous kihangsúlyozta, hogy nem magánkórházakról van szó, azok elkészültük után a görög egészségügyi rendszer részét képezik majd, függetlenségük csak adminisztratív jellegű.

A gyermekkórházat a világhírű olasz építész, Renzo Piano tervezte, aki sok természetes fényt és barátságos kialakítást álmodott meg az intézménynek.

A Stavros Niarchos Alapítvány mindezeken felül 2 repülőt és 2 mentőhelikoptert is adományoz a 143 mentőautó mellett a görög egészségügynek. A nagylelkű segítség azonban itt sem áll meg, hiszen számos kórház részesül az Alapítvány által vásárolt egészségügyi eszközökből, illetve az egészségügyi oktatás fejlesztésébe is invesztálnak a tervek szerint.

süti beállítások módosítása