Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Rodosz, a napfény szigete

Miliosz Katalin írása

2017. november 27. - kalimeraeger

rodosz3.jpg

Abban egyetérthetünk, hogy bármerre járunk is Görögországban, ragyogó napfény, kedves emberek, gyönyörű tájak és fantasztikus ízek várnak ránk. Nincs ez másképp akkor sem, ha Rodoszra látogatunk. A Dodekaniszosz-szigetcsoport legnagyobb tagja nemcsak szépségével, fenséges strandjaival, hanem kulturális örökségeivel is ámulatba ejti az ide kirándulót. Rodosz nevét világszerte már gyermekkorban hallják a nebulók, hiszen történelem órán sokszor említésre kerül az ókori világ hét csodája közül a Hélioszt ábrázoló Rodoszi Kolosszus, amely sajnos még abban az időben, földrengés következtében elpusztult.

Abban az esetben, ha úgy döntünk, mellőzzük a fakultatív programokat, és saját magunk barangoljuk be a szigetet, úgy is jó döntést hozunk. Mivel egy kb. 80 km hosszú földdarabról van szó, minden probléma és fáradtság nélkül tehetjük meg ezt egy bérelt autóval vagy motorral.

Repülőgépünk Rodosz fővárosban, a Diagoras nemzetközi repülőtéren fog landolni. A legnagyobb és legtöbb lakossal rendelkező településen több kultúra is otthagyta a keze nyomát. Erről mi magunk is saját szemünkkel győződhetünk meg, mikor a csodálatos állapotban fennmaradt, mai formáját a johannita lovagrend által elnyert óvárosba látogatunk el, mely 1988 óta a Világörökség része.

rodos1.jpg

Az Várkapun átjutva, az északi részen találjuk meg a lovagoknak emelt részeket, mint például a máltai lovagrend által épített Nagymester Palotáját, mely a sziget legismertebb épülete, ma múzeumként funkcionál. A városfalakon belül található még a Várbeli Miasszonyunk-templom, mely jelenleg a bizánci művészet múzeuma. A Palazzo dell’Armeria rendkórházi és fegyverraktári szerepkört is betöltött, de most a régészeti intézet, illetve a népművészeti múzeum kapott benne helyet. A Szulejmán-mecset ma is imaház, turistáknak azonban tilos a belépés. Érdemes sétát tenni a török- és zsidónegyedekben, hiszen rengeteg szépen fennmaradt épületet vehetünk szemügyre. Óvárosi sétánkat (fotó: Pinterest) fejezzük be a Lovagok utcájában, mely fekete kavicsmozaikjaival rí ki a többi utca közül.

Természetesen az Újváros is rengeteg szépséget rejt. Páratlan hangulatú kikötői adnak otthont többek között annak a három középkori szélmalomnak, melyek oly sok képeslapon megjelennek, vagy a Szent Miklós toronynak, mely a Kolosszus egykori feltételezett helyén magasodik. A nap bármely szakában fantasztikus látványt nyújtanak.

Ilissos felé véve az irányt rengeteg mükénei sírhelyet tártak fel. A Filerimos-hegy csúcsa felé még több emlékkel találkozhatunk. Szintén régészeti leletek tekinthetőek meg az ősi Kamiros településnél, melynek többször elpusztult és újjáépített emlékei a Rodoszi Régészeti Múzeumban kerültek kiállításra.

Mesebeli élményben lesz részünk, ha az Akriamitis-hegy és a tenger találkozásához érünk Monolithos-nál. Egy magányosan álló hegy csúcsán helyezkedik el egy keresztes lovagi kastély, mely lentről nézve megközelíthetetlennek tűnik. Érdemes itt megvárni a naplementét, mikor a táj egy teljesen más arcát mutatja meg.

A túrázni vágyók is megtalálhatják a számításaikat: kiránduljanak el az Epta Piges-hez, vagyis a Hét Forráshoz: ez a név arra a hét patakra utal, melyek egy kis tavat és vízesést táplálnak egy csodálatos oázist létrehozván.

lindos.jpg

Kihagyhatatlan a Lindos-ban (fotó: Pinterest) álló Akropolisz, mely nemcsak a benne található emlékek miatt varázslatos, de onnan letekintve páratlan látvány terül elénk. A magaslatot szamárháton elérve lesz igazán teljes az élmény.

A Parasonis-i fok a sziget legdélebbi csücske, mely elkülönülve a parttól, egy keskeny földnyelven átkelve közelíthető meg. A hullámok és szél játékának köszönhetően ez a terület a szörfösök és a széllovasok paradicsoma.

Nagy vétek lenne valakinek úgy elhagynia a szigetet, hogy nem járt Petaloudes-ben, a Pillangók völgyében. A szűk völgyet patak szeli át, ahol a látogatók a legnagyobb csendben gyönyörködhetnek a szebbnél szebb színben pompázó pillangókban.

A helyi bort kóstolni vágyóknak érdemes ellátogatnia Embonas-ba, Rodosz bortermelő központjába, ahol nemcsak a finom nedűt, de a kiváló helyi szőlőt is megízlelhetjük.

A bulizni vágyóknak kétségtelenül Faliraki a legmegfelelőbb választás, hiszen rengeteg klubjával és szórakozóhelyével egy percre sem hagy minket unatkozni.

Akik voltak már Rodoszon, egyöntetűen felejthetetlennek ítélik meg az ott eltöltött időt, legtöbbjük pedig meg is fogadta, hogy egyszer még visszatér. Remélem, hogy az előbbi pár sorral sikerült felébresztenem néhány kellemes emléket azok számára, akik már ellátogattak a szigetre, és esetleg a jövőben még egy utat terveznek ide. Azoknak, akik még nem voltak, pedig csak tanácsolni tudom: erősítsék ők is a Rodoszra (vagy a Dodekaniszosz-szigetcsoporthoz tartozó más szigetek egyikére) visszatérők táborát!

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4813395941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása