A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

Milos felett a végtelen

2020. május 24. - kalimeraeger

Korábban honlapunkon ITT már írtunk Nektek a gyönyörű Milos szigetéről, melyet az alábbi videó felülről mutat meg nekünk.

Az Égei-tengerben nyújtózó sziget ugyan még nem tartozik a legnépszerűbb turistacélpontok közé, de éppen ez rejti báját. Igazi felfedezi való vidék!

Videó: Youtube - bird's eye

Autósmozi Athénban? Az is lesz!

autosmozi.jpg

Kép: Greekreporter

Évtizedek teltek el autósmozi nélkül a görög fővárosban, de immár ennek is vége.

Június 1-jén nyitja meg kapuit a szórakozás új fellegvára, összhangban a görög mozikra és színházakra vonatkozó szabályok enyhítésével.

A hír a Facebook-on röppent fel, egyenlőre konkrét részletek nélkül, és rövid időn belül igen népszerűvé vált, ami bizonyítja, hogy bőven van igény a szórakozás ezen formájára is.

Ugyan az autósmozik Amerikán kívül is sok helyen elterjedtek az évek során, Görögországban csak rövid ideig, a késő '70-es, korai '80-as években élvezhették az emberek az effajta szórakozást.

Brad Pitt a krétai háborúban?

Számos olyan kép kerül elő a múltból, melyekről olyan emberek néznek vissza ránk, akiknek arcberendezkedése döbbenetes hasonlóságot mutat egy ma élő ember arcvonásaival, s mindezt mindenféle rokonsági kapcsolat nélkül. Görögországban is egy ilyen fotó borzolta fel az elmúlt időszakban a kedélyeket.

brad_pitt.jpg

A képen három hősies hazafit láthatunk, akik – sok más honfitársuk mellett - a legnagyobb görög szigetet védték az 1941-es német megszállás alatt. Ők balról jobbra: Ioannis Vardoulakis, Ioannis Kontekakis és Manolis Vardoulakis.

brad_kretai_haboru.jpg

A kép nem kizárólag az emlékek és a tiszteletadás miatt kering az interneten. Ha jobban megnézzük, Ioannis Vardoulakis nagyon hasonlít a színész Brad Pitthez.

Nektek mi a véleményetek?

Képek: Pinterest, Greekreporter

Görög mini kvíz - 5. rész

Ismét játékkal jelentkezünk, ezúttal az elmúlt hetek eseményeit vesszük benne kérdésözön alá.

Jó játékot!

1. kérdés

Mikor tervezik megnyitni teljesen - a jelenlegi tervek alapján - Görögországot a turisták előtt?

athen3.jpg

2. kérdés

Maximum hányan tartózkodhatnak - a június 5-ig tervezett szabályok szerint - a görög templomokban liturgia idején?

agios_dimitris_thessaloniki.jpg

3. kérdés

Melyik Athénnak az az ikonikus tere, mely a napokban került átadásra?

omonia_regi.jpg

4. kérdés

Miért volt szükség arra, hogy a görög szigetek különleges védelmet kapjanak?

santorini_nyitva.jpg

5. kérdés

Hány éves Sophie Avouris, aki - ráadásul egy műtét után - szerencsésen felépült a koronavírusból?

sophie_avouris.jpg

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Képek: Pixabay, Unsplash

Elkészült Athén új csillaga!

Átadták Athén egyik új csillagát.

Ahogy korábban már ITT beszámoltunk róla, a főváros régen populárisnak számított pontja az utóbbi években szomorú sorsra jutott, ám a polgármester, Kostas Bakoyannis úgy döntött, visszaállítják a régi csillogást.

A munkálatok befejeződtek, és csütörtökön már át is adták az új Omonia teret, közepén a gyönyörűen felújított szökőkúttal, mely immár Európa egyik legnagyobbjának számít. A 30 méter átmérőjű szökőkút 20 méteres magasságba lövelli a vizet, 188 sugárral és 177 víz alatti lámpával bír.

A környék felújítása folytatódni fog, ezúttal az épületek restaurálása lesz napirenden.

Videó: Youtube - Kostas Bakoyannis

Így látogathatók a görög templomok

agios_dimitris_thessaloniki.jpg

Kép: Pixabay - Thessaloniki

Vasárnap - több, mint két hónap után - megnyitották kapuikat a görög templomok is.

Természetesen itt is a hívők biztonsága és egészségének maximális védelme a cél, így a templomok látogatóira is szigorú szabályok vonatkoznak, melyeket a legfőbb vallásügyekkel foglalkozó testület határozott meg.

Az előírások szerint a templom bejáratánál kézfertőtlenítőt kell elhelyezni, a templomok berendezésének takarítására pedig sokkal gyakrabban sort kell keríteni.A liturgiák során egy személy számára 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, azonban az 500 négyzetmétert meghaladó alapterületű templomokban tartózkodók maximális létszáma is csak 50 fő lehet. A hívőknek egymástól másfél méter távolságot kell tartani, a maszk használata ajánlott. A liturgiák ideje alatt a templomok természetes szellőztetését biztosítani kell.

A szabályok betartását a templomok bejáratánál ellenőrzik, és ott gondoskodnak arról is, hogy a négyzetméterszám arányának megfelelő számú hívő mehessen csak be a templomba. Ezzel párhuzamosan viszont azt tervezik, hogy a templomon kívül rekedt hívők számára hangszórókon keresztül közvetítik a liturgiát.

Az intézkedéseket - jelen állás szerint -  egészen június 5-ig kívánják fenntartani.

Összeszedtük, mit tudunk eddig a ciprusi utazási szabályokról

ciprus.jpg

Kép: Pixabay - Pafos

Sokan kérdeztétek, hogy Cipruson (a görög részen) mi a helyzet, így utánanéztünk annak, hogy mit kell tudnia azoknak, akik Ciprusra szeretnének utazni.

Az első és legfontosabb információ, hogy Cipruson - jelen állás szerint - légtérzár van, melyet május 28-ig kívánnak fenntartani (ez a dátum természetesen annak a függvénye, hogyan változik a fertőzés intenzitása). Sem a Limassolban, sem a Pafos-on található reptér nem fogad járatokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy Ciprus megközelíthetetlen, így aki hazatér Ciprusra, 14 napos hatósági karantént kell kötelezően tartania.

Yiannis Karouso, Ciprus közlekedési minisztere elmondta, hogy szeretnék minél előbb "megnyitni" a szigetet a látogatók számára, ehhez azonban az szükséges, hogy a megbetegedések csökkenő tendenciát mutassanak. Jelenleg több, mint 900 vírusos megbetegedést regisztráltak, semmiképpen sem szeretnék azonban, ha ez a szám feljebb menne. A karantén kötelezettsége addig tartható, amíg nem közlekednek légi járatok, ugyanis amint megindul a turisztikai mozgás, senkit sem lehet arra kötelezi, hogy 14 napig ki se mozduljon a szálláshelyéről, egyrészt azért, mert a turisták nagy része nem is tartózkodik ennyi időt az országban, másrészt pedig azért, mert a turisták azért érkeznek ide, hogy lássák a szigetet, vagy fürödjenek a tengerben.

Ciprus számára is fontos az idegenforgalom, bár nem olyan mértékben, mint a görögöknél: jelenleg a bruttó hazai össztermék 13%-át adja (Görögországban ez 30%). A visszaesés természetes, a ciprusiak 50-60%-os csökkenést várnak.

Jelen állás szerint június 9-én tervezik fogadni az első repülőgépet, ha minden jól alakul.

Mi szurkolunk!

Összeszedtük, mit tudunk eddig a görög utazási szabályokról

santorini8.jpg

Kép: Pixabay

Mint ahogy korábban már ITT írtunk róla, Görögország július 1-től várja a turistákat. Ha valaki ezen időpont előtt szeretne az országba utazni, megteheti, azonban számolnia kell a kötelező két hetes hatósági karanténnal, amelynek be nem tartása esetén akár 5000 eurós bírságra is lehet számítani.

A görög szigeteket különleges intézkedések védik, s noha a strandokat először csak a helyiek látogathatják, ez komoly főpróbája lesz a nyári időszaknak, amely már ezen a hétvégén is tombol, hiszen az előrejelzések szerint akár 40 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

A strandokon üzemelő vendéglátóipari egységeknek, hoteleknek és a napágyakat bérbe adó vállalkozóknak szigorú szabályok szerint működniük, például a napágyakat minimum 4 méterre kell elhelyezniük egymástól, ennek elmulasztása esetén is komoly bírsággal és akár bezárással kell számolni. Hogy milyen megoldásokban gondolkodnak a görögök, azt IDE KATTINTVA tekinthetitek meg.

Mindenképpen azt javasoljuk, hogy legyetek elővigyázatosak, ha utaztok, figyeljetek a saját és a környezetetekben lévők egészségére is!

Újjászületik Athén történelmi központja

plaka.jpg

Kép: Pixabay

Nemsokára a “Nagy Sétány”-on végighaladva élvezhetik a hellén nevezetességeket a turisták a görög fővárosban. Ám nemcsak ők, hanem a lakók is örülhetnek majd, ugyanis Athén városának tanácsa olyan terveken dolgozik, amelyek megvalósítása után az emberek nagyobb sétaövezetet, több futósávot, bicikliutat és zöld területet tudnának használni.

Így született meg a „Nagy Sétány” ötlete, mely egy 6,8 km-es séta-és bicikliutat foglalna magába, és elhaladna a város fő nevezetességei, az Akropolisz, az Agora, a Plaka városrész és a Monastiraki tér mellett. A tervet a hét elején már meg is szavazták.

Athén sok részén várhatóak így új busz-, trolivonalak és bicikliutak, bizonyos részek pedig autómentes övezetekké válnak (mint például a Plaka, a „Kereskedelmi Háromszög”, a Herodou Attikou, a Mitropoleos, az Ermou és az Athinas utcák).

A munkálatoknak már idén júniusban nekiállnak, és ha minden jól megy, 2022-re testet is öltenek a tervek. A hatóságok szerint ez lesz Európa egyik legszebb városi sétánya.

„A Nagy Sétány nem csak a város külalakját változatja majd meg, de a mindennapi életünket is. Nagyon fontos, hogy szeressük ezt a várost, ne csak éljünk benne” – mondta Athén polgármestere, Kostas Bakoyannis.

A korábban említett Omonia tér felújításáról IDE KATTINTVA olvashattok.

süti beállítások módosítása