A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

Ez lehet a megoldás a szemét-kérdésre?

2020. május 14. - kalimeraeger

tenger_szemet_2.jpg

Kép: Pixabay

Görög és angol tudósok egy csoportja új technikát fejlesztett ki a tengerben úszó műanyagdarabok lokalizálására – méghozzá műholdat alkalmazva. Az új módszer az Európai Űrügynökséghez kötődik, és a Sentinel2 nevű műholdról befutó vizuális adatokon alapszik, ezeknek köszönhetően megelőzhető, illetve visszafordítható a tenger szennyezése.

A tudósok elmondása szerint ez a technika képes különbséget tenni a műanyag és a vízben előforduló élőlények, mint például a hínár között.

A tengerbe dobott nagyobb műanyagokkal két dolog történhet: vagy lebegnek a felszínen vagy pedig elsüllyednek. Amennyiben nem távolítják el őket időben, súlyos károkat okozhatnak az élővilágban (az állatok belegabalyodhatnak, esetleg lenyelhetik őket). Az azonban idővel elkerülhetetlen, hogy a szemét feldarabolódjon és mikroműanyagra essen szét.

A módszer még további fejlesztésekre szorul, de a tudósok nagyon jó nyomon járnak, további kísérleteket tesznek a műanyagok biztosabb beazonosítására, illetve a már az élővilágba vegyült szemét felkutatására. Eddig a kapott adatok alapján műanyagnak vélt tárgyak az esetek 86%-ában bizonyosságot nyertek.

Tudtad-e...

52. rész

bab2.jpg

Kép: Unsplash

... hogy az ókori görögök féltek a babtól?

Több ezer évvel ezelőtt a hellének bizony óvakodtak ezen zöldség fogyasztásától, mert úgy tartották, hogy az a halottak lelkét tartalmazza. Pitagoras a hüvelyes hússzerű állaga miatt szilárd meggyőződéssel hitt ebben, fogyasztását kannibalizmusnak tartotta. Aristoteles úgy gondolta, hogy a tiltás oka a babszem formájában rejlik, azt ugyanis az univerzummal azonosította.

Valójában azonban ez a félelem inkább volt köthető az ún. favizmushoz, ami a mediterrán térségre jellemző. Ez a G6PD enzim hiányát jelenti, melynek következtében az alanynál láz, sárgaság és nagyon ritkán halál is felléphet, ha babot fogyaszt. Extrém esetekben ehhez a növény pollenje is elég.

Nektek azonban nincs mitől félnetek. Szerencsére a hiedelem már nem él, sőt, mit több, rengeteg étteremben és tavernában találkozhattok az ebből készült fogásokkal. Semmiképpen ne hagyjátok ki az óriásbabot, mely laktató és nem mellesleg szuper egészséges. A hagyományos recept szerint a babot paradicsomszószban főzik meg és fűszerekkel tökéletesítik.

Nézzünk körül Samos-on!

Ugyan Samos nem tartozik a legfelkapottabb görög úti célok közé, mégis ez adja a báját. Nézzetek körül az Égei-tengeren megbújó kis szigeten, mely a Kr. e. 6. század környékén nem kisebb tehetséget adott a világnak, mint Pithagoras-t, a híres matematikust.

Nektek hogy tetszik?

Videó: Youtube - Bear Stratch Production

Nyár lesz, nyár!

santorini4.jpg

Kép: Pixabay

Hamarabb érkezik a nyár Görögországba, mint bárki gondolta volna. A meteorológusok arról számoltak be, hogy a hétvégén Görögország egyes részein a hőmérséklet akár a 40 fokot is elérheti.

A hőhullám oka egy Afrikából induló meleg áramlat, mely erős széllel és szaharai homokkal érkezik. Az előrejelzések szerint a hőmérséklet már hétfőtől kezdve fokozatosan emelkedik, majd a hét végére éri el a 38-40 fokot, mely mind Görögország szárazföldi részére, mind a szigetekre jellemző lesz.

Különleges védelmet kapnak a görög szigetek

santorini_nyitva.jpg

Kép: Pixabay

Lassan ébredezik a világ a koronavírus okozta sokkos állapotból, nincs ez másként Görögországban sem. Több verzió is napvilágot látott már arra vonatkozólag, hogy mikor nyitnak a különféle létesítmények, és mikor lesz lehetőség arra, hogy a külföldiek is megérkezhessenek az országba, valamint milyen óvintézkedésekkel számolnak a tengerparti vendéglátóhelyek tulajdonosai.

Az élet pedig nem állhat meg, hiszen - ahogy korábban is írtuk - csak eddig a turizmusban dolgozók mintegy 30%-a veszítette el az állását és került létbizonytalanságba.

A görög kormány hetek óta Görögország fokozatos megnyitásának előkészítésén dolgozik, melynek során nagy hangsúlyt fektetnek a szigeteken élők védelmére. Erre azért van szükség, mert a legtöbb sziget kis mérete miatt nem rendelkezik olyan egészségügyi ellátórendszerrel, mely egy esetleges újabb vírushullámot elbírna, így nagyon kell figyelni arra, hogy a vírus - ha egyáltalán ez lehetséges - ne is jusson el a szigetekre.

Ennek érdekében először azok utazhatnak légi vagy vízi úton oda, akiknek a helyszínen turisztikai vállalkozásuk van, vagy tanár kollégáik helyettesítésére érkeznek.

A második ütemben, melyet jelen állás szerint május 18-án, hétfőn terveznek megnyitni, azok az alkalmazottak utazhatnak ki a munkáltatójuk által kiállított dokumentum birtokában, akik a szigeteken fognak dolgozni.

Ha minden jól megy, és e két ütem zavartalanul megvalósul, június 1-től már nemcsak célirányosan lehet utazni, ám az óvintézkedéseket akkor is be kell tartani.

A Belügyminisztérium ugyanis hangsúlyozta, hogy a tömegközlekedést igénybe vevők számára is speciális szabályok alkalmazandóak: a repülőkre és a hajókra való felszállást megelőzően ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, illetve csökkentik az egy időben szállítandó utasok számát is. A légi közlekedésben ez azt jelenti, hogy a repülőgépen a középső üléseken nem ülhet utas, a hajók pedig 50%-os utaskapacitással működnek.

Ha minden jól megy, július 1-jére tervezik az ország teljes megnyitását a turisták előtt.

Mi nagyon szorítunk, hogy mindez megvalósuljon!

 

Ráncfelvarrást kap az Akropolisz

akropolisz2.jpg

Kép: Pixabay

Görögország nekifogott egyik fő nevezetességének rendbetételéhez.

A felújítás után a látogatóknak lehetőségük lesz lifttel feljutni a fellegvárba, kicserélik a dombon lévő világítótesteket, illetve eltávolítják a Parthenonról a felesleges állványzatot.

A kulturális miniszter, Lina Mendoni elmondta, hogy a renováció célja a műemlék körüli szolgáltatások színvonalának emelése. Nagy előrelépés lesz, hogy a lifttel lehetővé teszik a kerekes székkel közlekedő vendégek számára is a nevezetességhez való feljutást, a terepen való mozgásukat pedig megfelelő rámpák elhelyezésével segítik. A tervek szerint ez már júliusban megvalósulhat.

A lámpák cseréjére több okból is szükség van. Egyrészt biztonságosabbá szeretnék tenni a gyalogosok számára, másrészt pedig költséghatékonyabb fogyasztású berendezések kerülnek beszerelésre. A végeredmény pedig csodás fényekben füröszti majd a látványosságot.

Mendoni elrendelte a Parthenont oly sok éve csúfító állványzat eltávolítását – természetesen ahol ez lehetséges. Az igazán fontos elemeket pedig megpróbálják úgy elhelyezni, hogy azok minél kevésbé rontsák az összképet.

A jegyeladási rendszer is fejlesztés alatt áll, illetve az ajándékboltban is több csábító szuvenír lesz majd elérhető. Továbbá tervbe van véve a helyszín elektromos hálózatának és a villámhárítóknak a felülvizsgálata is.

Mikor "nyit ki" újra Görögország?

athen3.jpg

Kép: Pixabay

A görög kormány folyamatosan munkálkodik azon, hogy a hazai össztermék 30%-át kitevő turizmus újraindításának részleteit minél előbb kidolgozza, s azt május 15-ig nyilvánosságra is hozza.

Jelen állás szerint annyi már ismeretes, hogy május 18-án több látványosság ajtajáról is lekerül a lakat. Lina Mendoni, Görögország kulturális minisztere elmondta, hogy a 2 hónapja zárva tartott létesítmények természetesen szigorú szabályokat betartva lesznek újra látogathatóak.

A minisztérium akciótervet készített, amely magába foglalja a biztonságos működést, a vendégek és a személyzet egészségének megőrzését. A jegyvásárlási lehetőségek fejlesztése, valamint a kávézók és a szuvenír boltok üzemeltetésének szabályai szintén a terv részét képezik.

A turisták előtti "nyitást" július 1-jén tervezik, addig minden részletet kidolgoznak, beleértve a szektor állami támogatását is.

A görög turizmus már így is veszélyben van: csak eddig 45 ezer munkahely szűnt meg a vírus miatt. Összességében az utazási irodák, a szálláshelyek és az éttermek egyharmada tart attól, hogy nem éli túl a vírussal terhelt időszakot.

 

Így strandolhatunk majd Santorinin

perissa.jpg

Kép: Pixabay

A csodás sziget (melyről IDE KATTINTVA nézhettek megy egy gyönyörű videót) máris egy lehetséges opcióval rukkolt elő a biztonságos fürdőzés érdekében.

A mesés fekete homokos Perissa strandon megjelentek a plexivel körülvett napozóágyak, melyek védelmet nyújthatnának a napozóknak a megfertőződés ellen.

perissa2.jpg

Kép: Greekreporter

A strandot üzemeltető Demilmar étterem aktivizálta magát, a tulajdonos, Charlie Chahine mielőbb megoldást szeretett volna találni a problémára. “Muszáj valamit tennünk annak érdekében, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat, és 2020-ban ne maradjon el a strandszezon. Nem várhatunk a végtelenségig a hatóságokra” – mondta. „A napozóágyakhoz fertőtlenítőszer is jár majd, a személyzet pedig maszkot és kesztyűt fog viselni.”

A Santorinin megjelent újdonságot valószínűleg több strandon is alkalmazzák majd országszerte.

Maszkban enni? Itt a görög megoldás!

gorog_etterem.jpg

Kép: Pixabay

Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a görögök kreativitása határtalan, nincs ez másként a koronavírus okozta káoszban sem.

Alex Vaiou, egy németországi étterem görög származású tulajdonosa is újító megoldással jelentkezett - már ami a maszkokat illeti.

Ötletét az motiválta, hogy a maszkhordás kötelezővé tétele és az éttermi látogatás ismételt lehetővé válása nem igazán fér össze egymással, így megalkotta a cipzárral ellátott maszkot, mely iránt már most nagy az érdeklődés.

A maszk praktikusságát jelenleg még vizsgálják, kérdéses ugyanis, hogy mennyire lesz kényelmes minden falat vagy korty ital előtt és után használni a rajta lévő cipzárt. Az alábbiakban a maszk működéséről kapunk bemutatóval egybekötött felvilágosítást.

Videó: Youtube - Ethnos Newpaper

Az étterem tulajdonosa nem az ötletéből szeretne meggazdagodni: minden profitot, amelyet a maszkok hoznak, jótékonysági célra szeretné felajánlani Görögország részére. Vaiou nem először jótékonykodik: korábban mentőautót vásárolt Athén számára.

süti beállítások módosítása