A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

A Ciprust és Görögországot összekötő komp május 31-től újra üzemel

2023. május 10. - kalimeraeger

komp_scandro_holding_ltd.jpg

Kép: Scandro Holding Ltd.

A Scandro Holding üzemeltetésében működő hajójárat az athéni Pireus és a ciprusi Limassol kikötőiben fordul.

A komp tavaly indult útnak 21 év után, ekkor nyerte meg a kiírt tendert a Scandro Holding, melyet a ciprusi hajózási minisztérium írt ki.

A szolgálatot, ahogy azt előző évben, idén is a ciprusi lobogó alatt közlekedő MV Daleela látja el egyedüliként. Tavaly június közepén indult első ilyen útjára, szeptemberben volt az utolsó köre. Ekkor huszonkétszer fordult, összesen 7162 utassal, 2250 járművel és kb. 200 háziállattal a fedélzetén.

A Scandro Holding a tavalyi értékelések mérlegelése után úgy döntött, hogy a hajó emelt szintű szolgáltatásokkal fog működni az utasok élményének javítása érdekében. A kompon 38 elsőosztályú kabin (110 utas számára), 68 másodosztályú kabin és 110 kültéri ülőhely mellett étterem, kávézó és orvosi rendelő is található. A hajó akár 100 jármű befogadására is alkalmas.

Az utasok kérésére az útvonalon idén Limassol mellett Larnaca is szerepel. Az út hossza egyébként Limassol és Pireus között 30 óra, a larnacai változattal pedig 2 órával több.

Mi lenne, ha a görög tengerre nyílna az ablakod?

Relaxációhoz, munkához, könyvolvasáshoz kiváló hátteret találtunk Nektek, mely annyira jó, hogy közkinccsé tesszük.

Ha létezik virtuális kandalló, akkor létezik virtuális ablak is, melyen át beszűrődik a hullámok hangja, érződik a tenger illata és beragyog a nap.

Használjátok egészséggel!

Videó: Youtube - Framic window views

Ma van a hősies Gravia-csata 202. évfordulója

graviai_csata_gr.jpg

Kép: www.greekreporter.com

A heroikus küzdelemben 120 görög győzte le a török sereget.

Az összeütközésre 1821. május 8-án került sor a Phocis északkeleti részénél található falunál.

A görögök vezetője, Odysseas Androutsos egy 120 fős csapattal, a Gravia Fogadónál visszaverte az Omer Vrioni parancsnoksága alatt álló 8000 fős oszmán hadsereget és tüzérséget. A csata az oszmánok súlyos, a görögök minimális veszteségével végződött.

Az Omer Vrioni parancsnoksága alatt álló oszmán hadsereg az alamanai csatában a görögöktől elszenvedett vereséget, valamint Athanasios Diakos vezérük brutális kínzását és kivégzését követően 8000 fős hadsereggel tervezte megtámadni a Peloponnészoszt. Seregét azonban Androutsos és emberei fogadták, akik elbarikádozták magukat egy régi fogadóban.

Amint Vrioni elrendelte a támadást, az albán katonák egy különítménye megrohanta az épületet. Azonban, ahogy beléptek az épületbe, lövöldözés fogadta őket. Az albánok kénytelenek voltak visszavonulni, veszteségük jelentős volt.

Androutsos európai módszerrel képezte ki embereit a tüzelésre; katonáinak egyik csoportja egyszerre tüzelt, míg egy másik csoport újratöltötte fegyverét, hogy felváltva lőjjön, és így tovább. Ez a metódus volt a legjobb módja bármilyen tömeges támadás visszaverésére, így a következő oszmán rohamok is tűzzáporba ütköztek, és kénytelenek voltak visszavonulni.

Az éjszaka leple alatt, amíg az oszmán hadsereg szüneteltette támadásait, hogy hozzon néhány ágyút a fogadó bombázására, a görögök megszöktek és elbújtak a hegyekben.

A Vrioni által elszenvedett veszteségek súlyosak voltak: 300 katona hunyt el és 600 sebesült meg a pár órás harcok során, míg a görögöknek mindössze hat honfitársa halt meg. Androutsos kiérdemelte a közép-görögországi görög erők főparancsnoka címet.

Ennek a csatának a végkimetelét nagyon fontosnak tartják a görög forradalom eseményeinek tükrében, mert arra kényszerítette Omer Vrionit, hogy visszavonuljon Eviára, így a görögök meg tudták szilárdítani hatalmukat a Peloponnészoszon, és el tudták foglalni a félsziget oszmán fővárosát, Tripolit.

Androutsos-t azonban néhány évvel később azzal vádolták, hogy együttműködött az oszmánokkal. A forradalmi ideiglenes kormány az athéni Akropolisz Frank Tornyában tartóztatta le. Az új parancsnok, Yannis Gouras, aki valaha Androutsos második parancsnoka volt, 1825. június 5-én elrendelte a kivégzését. Nem adott tisztességes eljárást néhai felettesének, mert úgy gondolta, hogy Androutsos demokratikus jelleme miatt a kormány ellen fordíthatja az embereket.

Bölcs görög gondolatok - 161. rész

butterfly-g303639877_1920.jpg

Kép: Pixabay

A madarak talán hasonlítanak az álmokra. Mennek. Elmennek messze, a tenger felé (...), majd visszatérnek. A nap lenyugszik, és minden reggel újra ébred. És az a kövér és szőrös hernyó a káposztaleveleken, arra vár, hogy szárnya nőjön, és pillangó lehessen.

Alkyoni Papadaki

Zakynthos öble korlátozottan ugyan, de ismét látogatható lesz

zakinthos_pb_1.jpg

Kép: Pixabay

Nemrégiben írtunk nektek róla, hogy a szakértők veszélyesnek ítélték az ikonikus öblöt, így azt ebben az évben nem tekinthetik meg közelről a látogatók.

A napokban azonban megszületett az a miniszteri határozat, ami szigorú szabályok mellett, de mégis engedélyezi a szigeten vendégeskedőknek, hogy ellátogassanak a a Navagio-öbölbe, de kizárólag tengeri úton. A hajóroncs és a környező terület azonban nem közelíthető meg az esetleges földcsuszamlások miatt. Ennek értelmében a turisták kb. 40 méteres távolságból, a kirándulóhajó fedélzetéről gyönyörködhetnek az öböl szépségében.

A területen viszonylag gyakran fordulnak elő földcsuszamlások, különösen fokozott szeizmikus aktivitás esetén. A környező öböl vize, amely általában érintetlen türkiz színű, 2018 októberében egy ilyen földcsuszamlás után kifehéredett.

A Navagio-öböl látogatóinak biztonsága az elmúlt években a hatóságok fokozott figyelmét élvezi. 2017-ben két turista vesztette életét, amikor egy selfie készítése közben lezuhantak egy itteni szikláról.

A hajóroncsot és a környező területet várhatóan – korlátozott módon - október 31-től közelebbről is szemügyre lehet majd venni.

Az öbölben úszás meghatározott távolságban engedélyezett, de a partra lépés szigorúan tilos.

Folynak a tárgyalások Ausztriával a Parthenon márványainak visszaszolgáltatásáról

parthenon_toredek_becsi_muzeum.jpg

Kép: Kunsthistorische Museum

„Az osztrákok visszaadják Görögországnak a Parthenon két márványdarabját” – közölte az ország külügyminisztere.

„Nagyon örülök, hogy technikai megbeszélések zajlanak a Művészettörténeti Múzeum és az Akropolisz Múzeum között a Parthenon-fríz visszaszolgáltatásáról” – mondta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a görög kollégájával, Nikos Dendias-szal tartott sajtótájékoztatóján.

"Nagyon remélem, hogy a tárgyalások gyorsan haladhatnak, és a márványokat mielőbb kiállítják Athénban."

A bécsi múzeumban mindössze két töredék lelhető fel a Parthenon északi frízéből, de Dendias szerint Ausztria gesztusa segíthet a Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásokban is a British Museum-ban tartott sokkal nagyobb kincsről.

„Olaszország 2022-ben, Ferenc pápa pedig 2023-ban adta vissza Görögországnak a Parthenon-szobrok egy részét, így ez lesz a harmadik ilyen nemes cselekedet, és ennek óriási, óriási jelentősége van” – mondta Dendias.

"És ezen túl is úgy gondoljuk, hogy ez olyan lendületet ad majd, amelyet felhasználhatunk a Londonnal folytatott megbeszéléseink során."

Elkelt Athén legdrágább lakása

penthouse_gr.jpg

Kép: www.greekreporter.com

Athén jelenlegi legdrágább ingatlana egy 320 négyzetméteres penthouse lakás volt, az új boldog tulajdonosa pedig egy svájci állampolgár, akinek 18 millió eurót kellett fizetnie új otthonáért.

A ház a Herodou utca közelében található, mely szomszédos az athéni Nemzeti Kerttel, ezenfelül csodás kilátás nyílik belőle az Akropoliszra és a tengerre egyaránt. Errefelé nem sok eladó ingatlan van, az említett is felújításra szorul.

A fákkal szegélyezett, három sávos, egyirányú utca északról (Vasilissis Sofias sugárút) délre (Vasileos Konstantinou sugárút) tart, és összeköti a Kolonaki és Pangrati kerületeket. Ez messze a legdrágább lakóingatlanokat felsorakoztató utca Görögországban, és az egyik legdrágább Európában.

Az utca keleti oldalán öt háztömb alkotja, ezekben fényűző apartmanok és kúriák foglalnak helyet. Közülük kiemelkedik az Elnöki Palota, a Görög Köztársaság elnökének hivatalos munkahelye és rezidenciája, valamint a Maximos Kúria, a miniszterelnök hivatalos munkahelye.

Elképesztően drága luxusjacht tűnt fel Mykonos partjainál

opera_luxusjacht_gr.jpgKép: www.greekreporter.com

Hétfőn horgonyzott le a népszerű görög sziget partjainál az Opera nevű luxusjacht, melynek értéke 450 millió dollár. Így érthetően gyorsan látványosság lett belőle.

A jacht tulajdonosa Abdullah bin Zayed Al Nahyan, Abu Dhabiban élő sejk. Ő az Egyesült Arab Emirátusok alapítójának, Zayed bin Sultan Al Nahyan sejknek a fia. Azt azonban nem tudni, hogy az előkelőség az utasok között van-e.

A csodálatos Operát a Lurssen Yachts építette Terence Disdale tervei alapján. Ez a szuperjacht a világ egyik legnagyobbja, lenyűgöző tulajdonságokkal és létesítményekkel büszkélkedhet – írja a Superyachtfan.com.

A feltételezések szerint az Opera 24 kabinjában 48 vendéget tud elszállásolni, a 80 fős személyzet pedig 40 kabinon osztozik. A vízi járművet MTU hajtóművek hajtják, amelyek 20 csomós végsebességre képesek, míg az utazósebesség 14 csomó. A jacht bruttó űrtartalma 12 000 tonna, így mind méretét, mind teljesítményét tekintve lenyűgöző.

Gyakran előfordul, hogy fényűző jachtok kötnek ki görög földön, két éve a katari sejk hajóját Skiathos szigeténél kapták lencsevégre. Hellász valójában a jachtok mágnese.

Megtalálták a több évtizede elsüllyedt hajó roncsát

golden_dawn_amna.jpg

Kép: AMNA

A görögországi Evia déli csücskén, a Kafireas-fokon 40 évvel ezelőtt elsüllyedt hajóroncsot a közelmúltban fedezte fel egy búvárfanatikus és csapata.

A „Golden Dawn” komp 1983. február 23-án süllyedt el, amikor az Athéntól keletre fekvő Rafinából a Kikládok felé tartott. A balesetben 28 ember vesztette életét.

A felfedezés vegyes érzelmeket váltott ki a hozzátartozókban.

„Nagyon fontos, hogy megtalálták a Golden Down-t, de az eltűntjeink ezzel nem térnek vissza” – mondta Katerina Tsoumezi, a kapitány felesége, a férfié, aki szintén annak a végzetes napnak az áldozata lett.

Egy szerdai nap 16 óra 6 perckor hajózott ki a Golden Dawn Rafina kikötőjéből Androsba és a Kikládok más szigeteire, 5 teherautóval és 9 üzemanyagszállító tartályhajóval, melyek össztömege 298 tonnát nyomott.

Amikor áthaladtak a Kafireas-fokon, egy robbanás rázta meg a hajótestet, valószínűleg üzemanyagszivárgás lehetett az oka. Ezt követően tűz ütött ki. Majd egy még erősebb, második robbanás következett, és a hajó felborult. Egy része leszakadt, a rakodótérben lévő kamionok pedig a tenger fenekén kötöttek ki.

Egy, a közelben kutatást végző orosz hajó is megkapta a Golden Dawn vészjelzését, és rögtön a segítségére sietett. Így tett még több, nem messze hajózó vízi jármű is és a hadsereg helikoptereit is riasztották. A hatalmas szél miatt azonban a fedélzeten lévő 42 főből csak 14-et sikerült kimenteni.

A hajó fejjel lefelé lebegett a felszínen, az áramlatok pedig legalább 3 órán át sodorták, mígnem örökre elveszett az Égei-tenger fenekén. Legalábbis mostanáig, ugyanis negyven évvel a tragikus veszteség után Kostas Thoktaridis kutató és csapata 110 méteres mélységben találta meg a hajóroncsot.

Mint megjegyzi: „Az első képek a roncsról félelmetesek. Lenyűgöző, hogy a testnek csak egy része vált le a tűztől és a robbanásoktól, míg a hajó többi része sértetlen maradt.”

süti beállítások módosítása