A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

Porto Leone gyermekei

Miliosz Katalin írása

2018. november 26. - kalimeraeger

pireus_1.jpg

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a repülőgépek még csak utópiának tűnhettek, a mintegy 15 000 km-es parthosszal bíró Görögország szigeteire való átjutás egyedül hajóval volt megoldható. Ma már ugyan a világ rengeteg nagyvárosa indít közvetlen járatokat a kisebb-nagyobb földdarabkákra, Hellász flottájának szerepe így is jelentőségteljes maradt. Van, aki egy fakultatív kirándulás erejéig élvezi a habok ringatását, de van, aki vakációjának nagy részét a fedélzeten tölti. Az országban rengeteg szebbnél-szebb kikötőt találunk, ismerjük most meg kicsit közelebbről a legnagyobbat, a hajók görög oázisát, Pireuszt (Pireas)!

Elhelyezkedését már az ókorban is kedvezőnek találták, Periklész és Themisztoklész javaslatára Athén kikötőjét itt építették ki. 1834-ben, a főváros újraalapításakor ez szintén így történt, Pireusz (Pireas) pedig azóta a Földközi-tenger egyik legforgalmasabb kikötőjének számít. Sokan nem tudják, hogy az idők folyamán igen sok névvel bírt, úgy, mint Porto Leone, Porto Drago vagy Aslan Port.

A modern Pireusz (Pireas) történelmében két meghatározó évszám szerepel. 1829-ben új telepesek érkeztek a területre, 1835-ben pedig megalapítják a helyi önkormányzatot. A XX. század elején szép fejlődés következett, ám a második világháború mint mindenhol, itt is pusztítást hozott magával. Ebből a hanyatlásból az '50-es években szép lassan ismét gyarapodás indult meg.

pireus.jpg

Az Athéntól délre, a zöld (1-es) metróval könnyedén megközelíthető kikötőváros az Attikai-félsziget szélén helyezkedik el. Aki hajón tervezi megközelíteni az Égei-tenger egy szigetét, innen indul útjára. Ám nemcsak utasok százai fordulnak itt meg nap mint nap, a teherhajók hatalmas mennyiségű árut pakolnak le, hogy itt telerakodva ismét útra keljenek.

Pireusz (Pireas) évente mintegy 19 millió utas állomása, egy esztendőben kb. 24000 hajó fordul meg itt, és több, mint 1500 ember gondoskodik róla, hogy minden zökkenőmentesen folyjon. 2013-ban a világ 43. legforgalmasabb teherszállító kikötője volt.

Ám ha ellátogatunk ide, nemcsak a hajókban gyönyörködhetünk, bőven akad egyéb látnivaló is. A helyiek egyik kedvenc zarándokhelye az Olympiakos klub. Itt nem csak a környék sporttörténelmével ismerkedhetünk meg, de az itt élők futball iránti rajongását is megtapasztalhatjuk.

Érdemes ellátogatni a Régészeti- és Tengerészeti Múzeumba is, és gyönyörködni a város színházának épületében. Egy kis séta árán eljuthatunk a Pireuszi-félsziget végén lévő halászkikötőig, a Mikrolimanoig, mely a nap bármely szakában festői látványt nyújt. Nagyon könnyű errefelé jó tavernára bukkanni, és dőzsölni a friss, ínycsiklandó halfogásokban és tengeri gyümölcsökben.

pireus_4.jpg

A fényűzés pazar világába csöppenhetünk, ha a Zea kikötőbe érkezünk, itt horgonyoznak ugyanis a milliókat érő luxusjachtok. Az ókorban itt dokkolt Themisztoklész hadiflottájának egy része is.

Az éjszakai élet szerelmesei is megtalálhatják itt a számításaikat, számtalan bár és szórakozóhely várja a mulatni vágyókat.

Pireusz szomszédságában található Kastella, amely a Profitis Ilias nevű dombon található. Hódítsuk meg a csúcsot az igazán szép panorámáért és az itt álló meseszép házakkal teli utcácskákért!

Pireusz szabadstrandja a Votsalakia, ahol mindenki csobbanhat egyet a Saronik-öböl vizében.

pireus_kastella.jpg

Aki valami különleges régiséggel szeretne hazatérni, nézzen körül a minden vasárnap megrendezett antik vásáron!

A környéken rengeteg gyönyörű templomot találunk, legtöbbjük a 19. században épült. Ilyen például a pireuszi katedrális és a Hagia Triada is.

A kikötő festői környezete több rendezőt is megihletett, itt forgatták például Melina Merkouri főszereplésével a Pireusz gyermekeit. A filmnek nagy szerepe volt abban, hogy elvarázsolja a messze földön élőket és rabul ejtse őket arra motiválván, hogy mielőbb tiszteletüket tegyék Görögországban.

Pireusz híres szülötte Katina Paxinou színésznő, aki 1943-ban az Akiért a harang szól című filmben nyújtott alakításáért kiérdemelte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, sőt, ugyanebben az évben még a Golden Globe-ot is neki ítélték.

Pireuszban látta meg a napvilágot IoannisTsarouhis, aki olajfestményein leginkább gyenge, sérülékeny nőket és férfiakat ábrázolt.

A szürrealizmus egyik fő képviselője az Athénban született Nikos Engonopoulos, aki egy-egy festményén hűen tükrözte a rendkívül megkapó pireuszi miliőt.

Képek: Pinterest

Drága görög szuvenír

lalaria_beach.jpg

Ha Görögországba látogatunk, aligha térünk haza szuvenír nélkül. Egy-egy kézműves termék, ruhadarab, egy-egy kagylóhéj, egy kis homok örökre szóló emléket jelent.

kavicsok_lalaria.jpg

Igen ám, csakhogy néhány dolog, amit a turisták szeretnek magukkal vinni, egy-egy hely fő nevezetességét jelentik. Ilyenek a Skiathos szigetén, Lalaria Beach-en található gyönyörű fehér kavicsok is.

A kavicsok olyannyira szépek, hogy egyre több turista gondolta úgy, hogy hazavisz magával egyet, jó szívvel emlékezve az ott eltöltött vakációra. Igen ám, csakhogy a kavicsok olyan mértékben fogyni kezdtek, hogy a görög hatóság lépni kényszerült, hogy megakadályozza a hely egyedi hangulatának elvesztését: 400-1000 euró bírsággal sújtják azokat, akiknél a Lalaria Beach-ről származó kavicsot találnak.

A hatóságok a turisták megértését kérik, hiszen ezek nem mesterséges kövek, hanem a természet formálta remekművek, azok elhordása teljesen megváltoztatja a hely jellegét.

Legyünk tehát óvatosak, hogy elkerüljük a bírságot, fotózni azonban továbbra is szabad.

Fotók: Pixabay

Egy görög tetkót valaki?

Van, aki imádja, van, aki utálja, egy azonban biztos: a tetoválás örök időkre nyomot hagy viselőjén. Ha már választunk, válasszunk jól, mi most néhány görög témájú tetoválást mutatunk nektek.

Főszerepben: a mitológia

gorogtetko1.jpg

gorogtetko2.jpg

gorogtetko8.jpg

 

gorogtetko_6.jpg

gorogtetko_5.jpg

Van, aki a görög himnusz iránt rajong

greektattoo_1.jpg

Spártai körülmények között

greektattoo_3.jpg

Kazantzakis híres idézete: "Nem remélek semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok."

greektattoo_2.jpg

A görög zászló és a védelmező szem sem maradhat le

gorogtetko4.jpg

Na, ki kapott kedvet? :)

Képek forrása: Pixabay, Pinterest

A görög NEM újabb árnyalata

athens.jpg

Kép: Pinterest

Aki járt már az Akropoliszon Athénban, pontosan tudja, mennyire fenséges, gyönyörű és megismételhetetlen az ott szerzett élmény. Így gondolták ezt a Gucci luxusmárka szakemberei is, akik azzal keresték meg a Görög Központi Régészeti Bizottságot, hogy legújabb divatbemutatójukat az Akropoliszon tarthassák.

A 15 perces show-ért, melyre mindössze 300 szerencsést szerettek volna beengedni a Gucci szakemberei, 2 millió eurót kínáltak Görögországnak, ám a görögök nemet mondtak a nagylelkű ajánlatra, azzal indokolva döntésüket, hogy az Akropolisz kulturális jellege összeegyeztethetetlen egy ilyen természetű rendezvénnyel.

Egy falat nyár a télben

Ki mondta, hogy a hidegben nem lehet nyári ihletésű görög kaját enni? Mi biztosan nem, így most jól megmutatjuk, hogyan készül az isteni tiri saganaki (sült sajt), Akis Petretzikis konyhájában.

saganaki_1.jpgKép: www.akispetretzikis.com

Hozzávalók:

Saganaki:

  • 200 gramm görög graviera vagy kefalotiri sajt (ez egy keményebb, sós, fehér sajt, ha éppen ehhez nem jutunk hozzá, más hasonló állagú sajt is megfelelő)
  • 50 gramm liszt
  • 2 deciliter víz
  • 2 deciliter olívaolaj

Saláta:

  • 100 gramm koktélparadicsom (ha színes, még vidámabb lesz a végeredmény)
  • 1 uborka
  • fél lilahagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál oregánó
  • ízlés szerint chili
  • egy fél citrom leve
  • egy fél csokor koriander (ha nincs friss, szárítottból egy evőkanál)
  • bors

Elkészítés:

  • A sajtot vágjuk háromszög alakúra, majd forgassuk meg a lisztben, gyorsan mártsuk bele a vízbe, majd újra liszt, újra víz és végül ismét liszt következik. A vizes öblítés nem azt jelenti, hogy mossuk le róla az előzőleg felvitt lisztet, hanem azt, hogy éppen csak mártsuk bele a vízbe. Miután ezzel megvagyunk, süssük ki a sajtot bő olívaolajban.
  • A salátához vágjuk össze a paradicsomot, az uborkát, a hagymát, adjuk hozzá az oregánót, a chilit (elhagyható), a koriandert, a mézet, a citromlevelet, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  • Készen is vagyunk, tálaljuk, és harapjunk bele a nyárba. Igen, télen is!

Jó étvágyat! Kali orexi!

Forrás: https://akispetretzikis.com

A kis görög zongorazseni

Stelios Kerasidis mindössze 6 esztendős, de máris hatalmas nyomott hagyott a világban, ugyanis a kisfiú számos díjat nyert és megannyi koncertteremben lépett már fel szerte Görögországban.

Stelios ugyanis Isten adta tehetséggel zongorázik, olyannyira ügyes, hogy 2018. október 31-én az a megtiszteltetés érte, hogy mint a valaha volt legfiatalabb görög művész, felléphetett a világhírű Carnegie Hallban, ami New Yorkban található. A Carnegie Hall nem akárkit enged előadói közé: ha valaki ott lehetőséget kap, biztosra vehető, hogy kiemelkedik az átlagos művészek közül.

Stelios mindössze három éves volt, mikor elindult édesapja nyomdokain, aki szintén zongoraművész és zenetanár. Édesapja szerint a kisfiú már babakorában nagy érdeklődést mutatott a zongoradallamok iránt, és három éves korában kapta első leckéjét az édesapjától. Stelios kedvenc zeneszerzői Bach, Chopin és Beethoven.

A kisfiút csodagyereknek tartják, ám ő az ezt firtató kérdésekre csak így válaszol: "Csodagyerek? Mi az? Szeretem a zenét és szeretem a zongorám."

A videón Stelios szereplése látható egy görög tehetségkutatóban, ahol nemcsak a zsűri, de a közönség is imádja a tehetséges, ám szerény kisfiút.

A világ legidősebb hölgye - görög!

ekaterini_karnarou.jpg

Forrás: greekpost

Ekaterini Karnarou-val érdemes lenne elcsevegni. Jelenleg ugyanis ő birtokolja "A világ legidősebb hölgye" címet, a maga 113 életévével, így biztos lenne mondanivalója arról, mi a hosszú élet titka.

Ekaterini jelenleg Krestenában, a Pelonnészoszon él, dokumentumai alapján 1905. július 25-én született. E megtisztelő posztot előtte egy japán hölgy, Nabi Tajima töltötte be, aki 117 éves korában hunyt el, így helyére Ekaterini léphetett.

Isten éltesse még sokáig!

7 érdekesség az ókori Görögországból

okori_gorogorszag.jpg

Kép: Pixabay

Túl azon, amit az ókori Görögországról általában olvashatunk, nap mint nap számos érdekesség lát napvilágot a témát kutató tudósok munkássága nyomán. Ezekből hoztunk egy csokorra valót.

1. Az ókori olimpiai játékok résztvevőinek nem kellett sokat gondolkodniuk azon, milyen mezt válasszanak a vetélkedéshez, ugyanis a játékokon anyaszült meztelenül (esetleg a nemi szervüket éppen takaró anyagdarabban) kellett megjelenniük és versenyezniük.

2. Statisztikák szerint még ma is 2000 olyan ember van a világon, aki még mindig azt a vallást gyakorolja, melyben Zeusznak és az olimposzi Isteneknek hódol.

3., Az ókorban használatos "fém bika" kínzási módszer a görögök találmánya. Az elítélteket a fém bika belsejébe zárták, majd tüzet raktak a bika alá, gyakorlatilag élve megégetve a benne lévőt.

4.Nem Kolumbusz volt az első, aki úgy gondolta, hogy a Föld gömb alakú, ugyanis a gondolat már 500 évvel Krisztus előtt Görögországban is megfogalmazódott. Erathosztenész görög matematikus feljegyzései között találtak ugyanis a Föld körméretére vonatkozó számításokat, amelyek egyáltalán nem jártak messze az azóta mért tényleges számoktól.

5. A tortára helyezett gyertyák szokása is Görögországból ered. A kör alakú tortákkal Artemisz, a vadászat és a Hold Istennője előtt tisztelegtek, ahol a gyertyák a Hold fényét szimbolizálták a tortán.

6. Ókori feljegyzések szerint a neves ókori tudós, Pithagorasz nem evett babot, mert szent zöldségnek tartotta. Nézetét számos tanítványa osztotta.

7. Az ókorban, Spártában a nők házasságkötésük napján leborotválták a fejüket, férfiruhába öltöztek, és egy sötét szobában várták leendő férjüket.

Hollywoodi görög hírességek, ha összefognak

lyreion_arvahaz_1png.jpg

Hollywood két görög származású híressége, Nia Vardalos és John Stamos összefogtak, ugyanis mélyen megérintette őket a hír, hogy a nyári görög tűzvész az Attika keleti részén található Lyreion árvaházat is lakhatatlanná tette.

lyreion_arvahaz_2.jpg

A két híresség gyűjtést kezdeményezett, hogy az így beérkezett adományokból új otthont tudjanak varázsolni azoknak a kis árváknak, akik szüleik után most új otthonukat is elveszítették. Amíg a gyűjtés és a helyreállítás folyik, a 45 gyermek másik otthonban kerül elhelyezésre. A gyűjtés a The Hellenic Initiative nevű szervezet keretein belül zajlik.

nia_vardalos3_1.jpg"A szívem szakad meg azokért az árva gyerekekért, akiket ki kellett költöztetni az otthonukból." - mondta el Nia. "A világ számos pontján élnek görögök, akik törődnek Görögországgal, és újjáépítik ezt az árvaházat, hogy segítsenek a szükséget szenvedő gyerekeknek."

 

john_stamos_1.jpg"Mint friss apukát, a gyerekek arcán megjelent riadalom nagyon szíven ütött." - mondta el John Stamos, akinek első gyermeke idén tavasszal született meg. "Létezik egy kifejezés, a philotimo, amit nem igazán lehet lefordítani, de különleges egyvelege a kötelességtudatnak, a tiszteletnek és a szükséget szenvedők támogatásának: ez motivált engem is."

Aki adakozni szeretne eme nemes ügy érdekében, angol nyelven IDE KATTINTVA találhat információkat.

Képek forrása: The Hellenic Initiative, Pinterest

süti beállítások módosítása