A Kalimera Görög Kulturális Egyesület blogja

Kalimera Eger!

A görögországi erdőtüzek nagy részét sikerült megfékezni

2023. július 20. - kalimeraeger

tuz_es_viz_pb_1.jpg

Kép: Pixabay

A hét elején Athén közelében tomboló görögországi erdőtüzeket csütörtökre úgy tűnik, sikerült megfékezni, de a Rodosz szigetén pusztító tűz harmadik napja égeti az őserdőt.

A tűzoltóság szerint a Nyugat-Attikában és Dervenohoriában továbbra is aktívan működő elszórt kitörések kezelhetőek. Helyi idő szerint csütörtök reggel óta nincs aktív front, de a hatóságok készenlétben állnak a fellángolásokra.

A rodoszi tűz továbbra is nehezen megközelíthető helyeken égeti az erdőt. 15 méter magas fák is lángra lobbantak, ami tovább nehezíti a földi erők munkáját.

Szerdán elővigyázatosságból három falut és egy szállodát evakuáltak. A tűz kedd este tört ki Apollona térségében. A falu a sziget fővárosától 50 kilométerre fekszik, és nagyon közel található a sziget legmagasabb hegyéhez, Attavyros-hoz.

A görög meteorológiai szolgálat csütörtöktől fokozott tűzveszélyre figyelmeztetett, miközben az ország a nyár első nagy hőhullámából lábadozik. Az előrejelzések szerint csütörtökön egy második hőhullám kezdődik, a hőmérséklet egyes területeken meghaladja majd a 40 Celsius-fokot, pénteken pedig tovább emelkedik, és elérheti a 44 Celsius-fokos maximumot.

A szárazföldi és légi tűzoltó erők kihívást jelentő körülmények között folytatják a megelőző járőrözést az erdőkben Görögország-szerte - közölték a hatóságok szerdán késő este.

Messziniában letartóztattak egy 30 éves férfit, aki három különböző gyújtogatásról tett beismerő vallomást. Várhatóan csütörtökön viszik az ügyészségre. Őrizetbe vételét a klímaválsággal és a polgári védelemmel foglalkozó miniszter, Vasilis Kikilias jelentette be.

Szívet melengető a nemzetközi összefogás. Csütörtökön várhatóan két tűzoltó repülőgép érkezik Izraelből Görögország kérésére.

Az európai polgári védelmi mechanizmushoz benyújtott, légi segítségre vonatkozó kérés mellett Görögország kedden további kérelmet nyújtott be gyalogos egységek és tűzoltó járművek küldésére, a következő országok reagáltak a görög kérésre:

Lengyelország, amely egy 149 tűzoltóból álló gyalogos hadosztályt, valamint 49 gépjárművet bocsátott rendelkezésre.

Románia, amely egy 40 tűzoltóból álló gyalogos hadosztályt és 5 járművet ajánlott fel.

Szlovákia, amely egy 31 tűzoltóból álló gyalogos hadosztályt és 15 járművet küld a helyszínre.

Az első tűzoltók Romániából érkeztek meg az elefsinei katonai repülőtérre. Tűzoltóautóik várhatóan péntekre érkeznek Görögországba.

Olaszországból és Franciaországból két tűzoltó repülőgépet küldtek Görögországba.

A rodoszi erdőtűz következtében falvakat és egy szállodát is kiürítettek

tuz_2023julius_2.jpg

Kép: 

Legalább három falut és egy szállodát evakuáltak a görögországi Rodoszon, ugyanis a sziget közepén pusztító erdőtűz kontrollálhatatlanul emészti az erdőt.

A tűz kedd este tört ki Apollona térségében. A falu 50 kilométerre fekszik a sziget fővárosától és nagyon közel esik a sziget legmagasabb hegyéhez, az Attavüroszhoz.

Ez egy zöld terület, amelyet vad fenyők, ciprusok és a helyi olajfaligetek vesznek körül, amelyek minden évben kiváló minőségű olívaolajat termelnek.

A hatóságok elrendelték Eleousa, Salakos, Dimilia falvak és a Profitis Ilias-hegy - ahol az Elaphos Hotel található -, evakuálását, mivel egyre nehezebb a lángok terjedését megfékezni.

A dél-égei-tengeri régióból származó, az athéni hírügynökség által idézett jelentések szerint a tűz legalább három fronton tombol, és folyamatosan újra fellángol, ezért a helyzet különösen nehéznek tekinthető.

A dél-égei regionális hatóságok közleményt adtak ki az összes munkagép és vízhordó igénybevételének szükségességéről, melyek segítséget nyújthatnak a tűzoltási munkálatokban.

A tapasztalt önkéntes erdőtűzoltók az utóbbi évek egyik legnagyobb, legveszélyesebb és legnehezebben megfékezhető tüzéről beszélnek Rodoszon, mivel az egy őserdőben ég.

A Rodoszon keletkezett erdőtűzzel egy időben Görögország szárazföldi részén, Athén közelében már harmadik napja tombolnak a tüzek, miközben az országot hőhullám sújtja.

Több száz tűzoltó küzd a lángokkal az Athéntól nyugatra fekvő Dervenohoriánál, amely a tűzoltóság szerint a sűrű erdei növényzet és a terület megközelíthetetlensége miatt a legnehezebb.

Az Athéntól mintegy 30 km-re északra, hétfőn kitört tűzvész a szeszélyes szél miatt gyorsan terjedt, és kedden elérte Mandrát, ahol házak kaptak lángra és az emberek menekülni kényszerültek.

Görögország második napja küzd Athén közelében az erdőtüzekkel

tuz_2023julius.jpg

Kép: www.greekreporter.com

Több száz tűzoltó repülőgépek és helikopterek segítségével már második napja harcol három erdőtűz ellen, amelyek hétfőn törtek ki Athén közelében.

Az első tűz az Athéntól délkeletre fekvő Kouvaras-nál alakult ki, és nagyon gyorsan, mintegy 2 óra alatt 12 kilométert tett meg, amit az erős szél is segített. A lángok elérték az olyan népszerű tengerparti üdülőhelyeket is, mint Lagonisi és Saronida, több házat megrongálva.

Több mint 200 tűzoltó 20 katona segítségével, 68 tűzoltóautóval, 10 repülőgéppel és 6 helikopterrel küzd a lángok ellen. Keddre a tüzet nagyrészt sikerült megfékezni, de a tűzoltóságot továbbra is riadókészültségben tartja az esetleges újbóli fellángolástól való félelem.

A másik tűz, amelyet a tűzoltóság nehezebbként jellemez, egy erdőt éget Dervenoxoriánál, Athéntól mintegy 30 kilométerre északra. A szárazföldön 105 tűzoltó 3 földi csapattal és 30 tűzoltóautóval dolgozik, akiket 7 repülőgép és 4 helikopter segít. Az erőfeszítések arra összpontosítanak, hogy a tűz ne terjedjen át a közeli Parnitha hegyre.

Egy harmadik ilyen katasztrófa a Loutraki üdülővároshoz közeli Kallithea erdőövezetében zajlik, és kelet felé haladt, több település kiürítését eredményezve, miután az emberek otthonai is megrongálódtak. Hétfőn a hatóságok lezárták az Athén-Korinthosz autópályát.

A hivatalos szervek közölték, hogy hétfőn összesen 81 tűzzel küzdöttek országszerte, a legnagyobb tüzekkel Athén közelében, és kedden további lángokra készülnek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt.

"A keddi nap is nagyon nehéz lesz. Nagyon nagy a tűzveszély." - mondta Ioannis Artopoios, a görög tűzoltóság szóvivője egy televíziós tájékoztatóban, hozzátéve, hogy az erős szél továbbra is fennáll majd.

A szóvivő elmondta, hogy a legveszélyeztetettebb régiók Attika, Közép-Görögország, a Peloponnészosz, Kréta, a Kikládok és az Égei-tenger északi része, ahol az Égei-tengeren a Beaufort-skála szerinti 7-es szélerősség várható.

Eközben az előrejelzések szerint a hét folyamán egy második hőhullám is eléri Görögországot.

Giannis Antetokounmpo új athéni otthont vásárolt a családjának

giannis_antetokounmpo_gr_2.jpg

Kép: www.greekreporter.com

A görög kosaras hatalmas új otthont vásárolt az egész családnak, beleértve az édesanyját és a testvéreit is, Athénban, Psyhiko zöldövezeti külvárosában.

A jelenleg Görögországban tartózkodó „Greek Freak” állítólag 10 millió euróért tett szert a futurisztikus lakóházra a Proto Thema beszámolója szerint.

Az itt írtak alapján az ingatlan egy 1500 négyzetméteres telken található, és közzétettek egy videót is, amelyen Giannis látható, amint a holmikat az új házba költözteti.

A kétszeres NBA MV a görög válogatott rövidnadrágjában és a Bucks mezében egy barátja segítségével több dobozt cipelt be az ingatlanba.

A Proto Thema szerint a komplexum egyik lakását Antetokounmpo édesanyjának tartják fenn, a többi lakást pedig a testvéreinek, amikor azok Görögországban tartózkodnak.

Nem ez az első Antetokounmpo ingatlan Görögországban. Tavaly Giannis a testvérével, Thanasis-szal együtt két Costa Navarino Residence-be is befektetett, amely egy exkluzív üdülőhely a Peloponnészosz délnyugati részén.

Ahogy ő maga nyilatkozta az üdülőhely hivatalos blogjának: "Annyi mindent lehet itt csinálni, és ez egy biztonságos környezet. Amikor ideérsz, tudod, hogy emberek lesznek körülötted, de a gyerekeim mégis biztonságos környezetben nőhetnek fel, strandolhatnak, biciklizhetnek vagy játszhatnak a vízicsúszdákon, és mindezt anélkül, hogy túl sokat aggódnék. A jövőre is gondolok 10-15 év múlva, amikor már idősebbek lesznek".

Giannis kifejtette, hogy ez lesz a jövőbeni állandó görögországi lakhelye: "Valójában nincs saját házam Athénban. Ehelyett itt lesz egy otthonom. Szeretek itt lenni - jól érzem magam, és a családom is boldog itt. Szeretem boldognak látni a hozzám legközelebb álló embereket: az édesanyámat, amint a tengerparton sétálgat, fényképez...".

Most azonban Antetokounmponak már van egy háza Athénban. Talán ha visszavonul, a nyarakat Costa Navarinóban tölti majd, az év többi részét pedig az athéni, lombos Psyhikoban.

Egy francia nő visszaszolgáltatta az Akropolisz egy márványtöredékét

akropolis_9_pb.jpg

Kép: Pixabay

Egy francia nő önként adta vissza az athéni Akropoliszon található Erekhtheion márványtöredékét, amely most visszakerül Franciaországból Görögországba.

A töredék a Kr. e. 5. századból származik, és az athéni Akropolisz északi oldalán található Erekhtheion művészi domborművének része volt.

A töredék hivatalos átadására a franciaországi Lyonban került sor.

Jacqueline Junelles az 1970-es évek óta birtokolta a márványtöredéket, de úgy döntött, hogy Jean-Claude Mossiere művészettörténész segítségét kéri az értékes ókori görög építészeti és művészeti alkotás visszaszolgáltatásához.

A töredék hivatalos átadási ceremóniáján, Lyonban Emmanuelle Darmon, Rhône prefektusa és Marc Droupe, az Auvergne-Rhône-Alpes régió kulturális ügyekért felelős regionális igazgatója vett részt.

Lina Mendoni kulturális miniszter a történelmi tárgyak Görögországba történő hazaszállításával kapcsolatban elmondta: "Az országunkból illegálisan kivitt kulturális javak hazaszállítása politikai prioritás. Minden önkéntes régiségvisszaszolgáltatás.... külön örömöt és nagy megelégedettséget okoz számunkra".    

Santorini Európa legnépszerűbb desztinációja

santorini_15_pb.jpg

Kép: Pixabay

Egy kutatók által készített térképből kiderült, hogy a görög Santorini szigete a legnépszerűbb turisztikai célpont Európában.

A kutatók a Google keresési adatait felhasználva készítettek egy olyan térképet, amely a különböző országok lakosai által legkeresettebb európai nyaralási célpontokat tartalmazza.

A tanulmány 185 ország 12 hónapra vonatkozó Google-adatait elemezve azonosította azokat az uniós nyaralóhelyeket, amelyekre a leggyakrabban kerestek rá olyan kifejezésekkel, mint "úti cél + nyaralás" vagy "úti cél + szabadság".

A CV Villas listája szerint a legnépszerűbb európai helyek között 47 országban, az Egyesült Államoktól és Finnországtól kezdve Kolumbián, Bolívián, Indián, Ausztrálián és Új-Zélandon át, Santorini a legnépszerűbb választás.

A görög sziget óriási népszerűségét kommentálva a CV Villas a következőket mondta: "Az aranyló naplementékről, a meleg hőmérsékletről és a lenyűgöző tájról híres Santorini nem meglepő, hogy ilyen magasan szerepel a kötelezően látogatandó helyek között".

A lista második helyét Ibiza szerezte meg, 29 ország, például Brazília, Argentína, Chile, Kenya, Mexikó, Jamaica és Portugália mutatta a legnagyobb keresési érdeklődést az ibizai nyaralás iránt, összehasonlítva bármely más európai úti céllal.

"Ibiza már régóta népszerű turisztikai célpont, köszönhetően a perzselő nyári időjárásnak, az egzotikus tájnak és a lenyűgöző strandoknak" - mondta a CV Villas a második helyezettről.

A lista harmadik helyén Tenerife áll, amely a CV Villas szerint "rengeteg felfedezni valót kínál a turistáknak, beleértve a hírhedt Teide vulkánt is".

Egy másik görög sziget, Korfu is bekerült az első ötbe, közvetlenül az olasz Szicília mögött. A top 10 második felében Hellász megőrzi népszerűségét olyan népszerű úti célokkal, mint Kos, Mykonos és Kréta, amelyek mind-mind keresett európai nyaralóhelyként jelennek meg.

Az ókori Görögország uralja a Dior párizsi divatbemutatóját

dior_2023.jpg

Kép: www.greekreporter.com

Az ókori Görögország és istennői adták a hátteret Maria Grazia Chiuri tervező legújabb párizsi Dior divatbemutatójának.

A francia fővárosban, a Musée Rodin múzeumban megrendezett haute couture hét nyitónapjának terveit a hatalom, a feminizmus és az istenségek ihlették.

A bemutatót egy hosszú fehér gyapjúruha és egy hozzá illő köpeny nyitotta, míg más minták a klasszikus korszak szobrait idéző redőkkel készültek.

A ruhákat tiszta, függőleges vonalak, fehér, fekete, bézs, arany és ezüst árnyalatok jellemezték, a lapos szandálok pedig tovább fokozták az antik hangulatot.

"Valójában ezek a tiszta vonalak figyelemre méltó komplexitást rejtenek" - mondta Chiuri az AFP-nek.

Idézte a ház alapítóját, aki szerint ruhái "látszólagos egyszerűségükben" osztoznak az ókori szobrokkal.

Natalie Portman és Rosamund Pike színésznők is ott voltak a VIP-résztvevők között, akiket lenyűgözött a fonalak és gondolatok e fantáziadús fúziója - írja az Associated Press.

A francia multinacionális luxusdivatház az utóbbi időben az ókori Görögországból merített ihletet.

A 2021-es évben Milos szigete volt a háttere az ókori Görögország által inspirált kollekciónak. A kollekcióhoz készült videó, amelyet a Dior YouTube-csatornáján tettek közzé, a lenyűgöző görög szigetet mutatta be teljes szépségében.

2021 júniusában a Dior az athéni Panathinaikos Stadionban, vagyis a "Kallimarmaróban" tartott egy lenyűgöző divatbemutatót a nagy divatház "Cruise 2022" kollekciójának.

A bemutatót a világhírű, történelmi jelentőségű és (ami a legfontosabb) kifejezetten görögös Kallimarmaro Stadionban rendezni egyértelműen az ókori Görögország előtt való főhajtás volt, amely hatalmas inspirációként szolgált a Dior számára. És nem ez volt az első alkalom, hogy a Dior Görögországban igyekezett divatbemutatót tartani. A Kallimarmaróban tartott bemutató valójában a harmadik ilyen volt, az 1951-es athéni Dior-bemutató és egy második, az 1970-es években tartott bemutató után, amikor az ikonikus divatház az Akropoliszon mutatta be elegáns, minimalista ruháit.

Nem Dior az egyetlen alakja a divatvilágnak, aki továbbra is Görögországból, és különösen a görög Milos szigetéről keresi az inspirációt. A híres francia divatház, a Louis Vuitton is a gyönyörű görög Milos szigetét választotta a 2021-es "The Spirit of Travel" (Az utazás szelleme) című márkakampánya helyszínéül, amely az év szeptemberében jelent meg.

Zorba syrtakiját vitorlás hajókon adták elő Lesvos-on

A görögországi Lesvos szigetén vidáman kezdődtek meg a nyári ünnepségek. A helyiek ugyanis syrtakit jártak a sziget fővárosa előtti vizeken. 

Az 1964-es Zorba, a görög című film által népszerűvé tett zenét és az azt kísérő táncot a Mitilini Nyílt Tengeri Lesvos-i Egyesület (LOIATH) vitorlásain adták elő.

A rendezvények két hónapon keresztül folytatódnak Mitiliniben, céljuk, hogy a látogatókat megismertessék Lesvos egyedülálló és vibráló kulturális életével.

Az előadást így jellemezték: "Egyedülálló esemény, amely a zseniális zongoraművésznő, Eleni Xidia varázslatos zenéjét a régió sokszínű kulturális örökségével ötvözi".

A táncosok 12 vitorláshajón lejtettek az ismert ritmusra, miközben egy központi hajó körül keringtek, amelynek fedélzetén Eleni Xidia zongorázott. Mitilini kikötője zsúfolásig megtelt turistákkal és helyiekkel, akik azért jöttek, hogy tanúi legyenek a syrtaki hangjainak és látványának, amely a közvélemény képzeletében Görögország szinonimájává vált.

Kostas Agopian tánccsoportja Pashalis Mantis irányításával és Stelios Zafeiropoulos produkciós szervezésében lépett fel azon a rendezvényen, amelyet Mitilini önkormányzatának kulturális alpolgármestere szervezett Stratis Kytelis polgármester és Panagiotis Tsakiris alpolgármester meghívására.

A LOIATH vitorlásain a syrtaki lenyűgöző előadásán kívül Lesvos számos más kulturális eseménynek is otthont ad ezen a nyáron.

 Videó: Youtube - Golden Movies

süti beállítások módosítása