Dr. Orosházi Györgyné Nelli a 2016/17-es tanév óta vezeti szívvel lélekkel a Nikosz Beloiannisz Általános Iskolát és Óvodát, figyelme a Nikosz Beloiannisz Művelődési Ház és Könyvtárra is kiterjed. Noha származását tekintve nem görög, azt mondja, a szíve mélyén valahol biztos benne, hogy kicsit görögnek is született. Ismerjük most meg őt egy kicsit közelebbről!
2016-ban nem volt már újdonság számodra az igazgatói lét...
Nem, hiszen 2009 és 2011 között már volt szerencsém betölteni ezt a posztot, és - habár korábban el sem tudtam magam képzelni igazgatóként-, nagyon szerettem.
Igazgatóként mentél nyugdíjba?
Nem, ez a lehetőség később talált meg. 25 éven át Iváncsán dolgoztam tanárként, onnan mentem nyugdíjba. Utolsóként alsósokat tanítottam, nagyon fájó szívvel köszöntem el az iskolától és a gyerekektől, de sajnos az akkori igazgatónőnek nem voltam a szíve csücske. Fél év elteltével keresett meg Beloiannisz akkori polgármestere, Rizojannisz Kosztasz, hogy szeretnék, ha elvállalnám az iskola vezetését. Akkor már nem volt ismeretlen számomra a Nikosz Beloiannisz Általános Iskola, hiszen fél évet tanítottam az első osztályban, miután a korábbi tanító nénijük felmondott, de a Fejér Megyei Oktatási Bizottság tagjaként is sokat jártam azt megelőzően az iskolában.
Emlékszem, az első megkeresés 2009 márciusának végén érkezett, de akkor egyértelmű "nem" volt a válaszom, ám a polgármester úr nem adta fel. Áprilisban, majd májusban is megkeresett, én mindannyiszor nemet mondtam, annyi kikötéssel, hogy amennyiben mást nem találnak, átmeneti jelleggel segítek. Innentől kezdve azonban folyamatosan jelekkel találkoztam. Először a volt elsős beloianniszi tanítványaimmal álmodtam, majd összefutottam a korábbi gyakorlatvezető tanárommal, aki e lehetőségről hallva csak bátorítani tudott. A harmadik jel júniusban talált meg, akkor egy olyan műsort láttam a televízióban, amelyben egy igazgatónő mesélt arról, hogy a kezdeti nehézségek leküzdése után milyen jól érzi magát az iskolában, amelyet vezet.
Az iskola jó híre gyorsan terjedt, és a környező falvakból is átcsábítottuk a gyerekeket.
A következő hétvégén ismét felhívott a polgármester úr, és már úgy köszönt: „Jó napot kívánok, igazgató asszony!” Majd gratulált ahhoz, hogy a beloianniszi képviselő-testület bizalmat szavazott nekem, így 2009. július 1-től egy évre én lettem a Nikosz Beloiannisz Általános Iskola igazgatója. Innentől kezdve gőzerővel kezdtem készülni a feladatra, elővettem a régi tankönyveimet, vezetéslélektant, iskolavezetést, pedagógiai programot tanulmányoztam. Nagy szeretettel kezdtem el a munkát, dicsérve, ösztönözve a kollégáimat, segítve őket ott, ahol szükségük volt rá. Szerencsére a polgármester – a fenntartó képviseletében - sűrűn érdeklődött az iskola után, többször átjött, meglátogatott bennünket, folyamatosan figyelt arra, hogy mire van szükségünk. A tanév elején számos nehézséggel kellett szembenéznünk, többek között a tanárhiánnyal is, ugyanis az utolsó pillanatban többen elhagyták az iskolát. Ekkor megkerestem a környék legjobb tanárait, akik óraadóként segítették a munkánkat. Számos új dolgot vezettem be, amit mind a diákok, mind a munkatársaim szívesen fogadtak, ilyen volt például a „Hónap diákja” cím, amit annak a diáknak osztottunk ki, aki valamilyen szempontból kiemelkedett a többiek közül.
Nagyon büszke vagyok, hiszen sikerült az iskola színvonalát emelni, versenyekre vittük a gyerekeket, sokszor én, a saját kocsimmal. Az év végén már ott tartottunk, hogy úgy emlegettek minket, mint azt a beloianniszi iskolát, ahonnan a diákok minden érmet elvisznek, minden versenyt megnyernek. Az iskola jó híre gyorsan terjedt, és a környező falvakból is átcsábítottuk a gyerekeket.
Nem mindig könnyű a gyerekekkel, de ha a tanároknak jó a hangulata, a gyerekekkel is könnyebb, hozzájuk is nagyobb türelmük van.
El is telt az egy év…
Igen. Az első év lejártát követően ismét megkértek, maradjak, de akkor már én is kedvet éreztem hozzá. Igyekeztem a munkatársakkal is a lehető legjobb kapcsolatot kiépíteni, többször leptem meg őket egy-egy apró figyelmességgel, egy-egy gőzölgő reggeli kávéval, mikulásvirággal. Nem mindig könnyű a gyerekekkel, de ha a tanároknak jó a hangulata, a gyerekekkel is könnyebb, hozzájuk is nagyobb türelmük van.
Igazgatóként irodalmat tanítottam, de nagyon nehéz volt rászoktatni a gyerekeket, hogy olvassanak. Ennek orvoslására azt találtam ki, hogy bevittem egy könyvet, elkezdtem olvasni belőle egy érdekes részt, majd abbahagytam, a gyerekek pedig követelték, hogy olvassam tovább. Mondtam, nincs tovább, menjetek, kölcsönözzétek ki a könyvtárból és olvassátok el.
Mit tanítottál?
Igazgatóként irodalmat tanítottam, de nagyon nehéz volt rászoktatni a gyerekeket, hogy olvassanak. Ennek orvoslására azt találtam ki, hogy bevittem egy könyvet, elkezdtem olvasni belőle egy érdekes részt, majd abbahagytam, a gyerekek pedig követelték, hogy olvassam tovább. Mondtam, nincs tovább, menjetek, kölcsönözzétek ki a könyvtárból és olvassátok el.
Noha a magyar tanítása volt a kedvencem, mindent szerettem tanítani, csak testnevelést nem, ugyanis általános tanítói diplomám is van. Emlékezetes számomra, mikor történelmet tanítottam, és egy különösen rendetlen osztálynak kellett Trianonról mesélnem. Előre féltem, hogy fogom előadni ezt a nagyon fontos témát, de végül olyan jól sikerült, hogy néma csendben hallgatták az előadást a diákok.
Pedig eredetileg nem is tanárnak készültél…
Nem bizony. Általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam, ám nyolcadikban kémiából az osztályfőnököm nem akarta megadni az ötöst. Minden tanár kérte, ne rontsa le a bizonyítványom, mert úgysem készülök vegyésznek. Ezt meg is ígértem, mert utáltam a kémiát. Aztán a sors úgy hozta, hogy édesapám meghalt, nekem pedig jött egy lehetőség, és vegyész lettem. Növény- és illóolaj vegyészetet tanultam, így kerültem a Szilasmenti Termelőszövetkezetbe, ahol a lepárlóüzemben dolgoztam, laborvezető voltam. Ezt követően a Sportkórházban dolgoztam néhány évet, a tudományos biokémia laborban egészséges sportolókkal foglalkoztam, többek között azt vizsgáltuk, hogyan alakul a tejsavszint egészséges terhelés hatására. Ezt követően Gödöllőn dolgoztam, az ottani rendelőintézetben. Nagyon szerettem a betegekkel foglalkozni. Nehéz életem volt, de nagyon sok szeretet van bennem, és az a tapasztalatom, ha adok, azt vissza is kapom.
A férjem vetette fel az ötletet, hogy ha annyira szeretek gyerekekkel foglalkozni, menjek el tanárnak.
A szeretet vezetett el a tanári pályára?
Eszembe se jutott, hogy tanár legyek, ám a férjemet Besnyőre helyezték át körzeti állatorvosnak. Éppen otthon voltam a második gyermekemmel, de vegyészként vidéken nem tudtam elhelyezkedni. Százhalombattára mehettem volna három műszakos munkarendbe, de azt két kisgyerek mellett nem tudtam elvállalni. A férjem vetette fel az ötletet, hogy ha annyira szeretek gyerekekkel foglalkozni, menjek el tanárnak.
Elmentem a helyi általános iskolába, ahol dolgozni kezdtem képesítés nélküli pedagógusként, akkor még volt ilyen lehetőség, bár egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy pedagógus-alkat vagyok. Egy alkalommal szakfelügyelő jött az iskolába ellenőrzést végezni. A gyerekeknek nem tudtam elmagyarázni, hogyan rajzoljanak koronát, így felrajzoltam egy tulipánt, letöröltem az alját, és mondtam, hogy így képzeljék el a korona elkészítését. A szakfelügyelő odajött hozzám, és azt mondta, hogy született pedagógus vagyok. Elképedve kérdeztem, hogy miért, hiszen nem gondoltam magamról ezt. Azt mondta: „Ahogy te a gyerekekre ránézel, ahogy a gyerekekhez szólsz, predesztinál téged erre a pályára.”. Ezt követően végeztem el a főiskolát, majd később a vezetőképzőt. Besnyőn dolgoztam két évet, ezt követően kerültem át Iváncsára, onnan mentem nyugdíjba. Nyugdíjas voltam, amikor a beloianniszi polgármester felkért arra, hogy tanítsam az elsős osztályt januártól év végéig. Előző decemberben volt egy karácsonyi műsoruk, ott találkoztam a gyerekekkel, akik nagyon el voltak keseredve, hogy a tanító nénijük elhagyja őket. Akkor ismerkedtem meg velük.
Ha egy ideális iskolát képzelek el, sokat beszélgetnék a diákokkal, mindig mindenkit megdicsérnék, mert nincs olyan, hogy valaki nagyon „buta”, mert valamiben mindenki jó. Ezt a pillanatot kell elkapni, hogy ösztönözzük a gyerekeket.
Hogy látod a mai követelményrendszert? Pusztán verseny az ismeretanyaggal vagy a gyerekek érdekeinek szem előtt tartása is megjelenik benne?
Egy általános iskolában az alapok a legfontosabbak, ott dől el sok dolog, a gyerekek hogyan viszonyulnak az iskolához, a tanuláshoz, hogyan állnak az ismeretanyaghoz. Sajnos ma már az elsajátítandó ismeretanyag mennyisége háttérbe szorítja a lehető legmegfelelőbb tanítási módszert. Ha egy ideális iskolát képzelek el, sokat beszélgetnék a diákokkal, mindig mindenkit megdicsérnék, mert nincs olyan, hogy valaki nagyon „buta”, mert valamiben mindenki jó. Ezt a pillanatot kell elkapni, hogy ösztönözzük a gyerekeket. Persze haladni is kell a korral. Nem osztályoznék, mert az sokszor csak stresszeli a gyerekeket, nem feltétlenül hozza ki belőlük képességeik legjavát. Nagyon sok információt adnék nekik beszélgetéseken, rajzokon, filmeken keresztül. Sokat mennék velük kirándulni, rengeteg dolgot mutatnék nekik vizuálisan is, hiszen a gyerekek nagyon befogadóak. A legfontosabb, hogy ha valakit szeretnek a gyerekek, attól elfogadnak mindent, még azt is, amit nem szívesen csinálnak. Ösztönözni kell a gyerekeket, megtalálni az utat hozzájuk.
Szerinted milyen egy jó tanár?
Azt gondolom, a szeretet a kulcs, ezen keresztül kell átadni az információt. Rám mindig azt mondják a gyerekek, hogy nem vagyok szigorú, pedig ez nem igaz, nekem is megvan a követelményrendszerem, csak szeretettel adom át, szeretettel kérek, így már nem is tűnik kényszernek, akkor már nem is vitatkoznak, hogy ezt vagy azt nem szeretnék.
Milyen egy jó igazgató?
Ne legyen autokrata, mindenféleképpen demokratikus legyen, csoportban dolgozzon. Mindig úgy próbáljon meg döntést hozni, hogy az mindenkinek jó legyen, ne legyen önző. Nagyon jó érzés az, mikor jó hangulat van a tanári szobában. Együtt, a diákokért kell dolgozni. Másképpen nem is lehet. Nagyon örülök ennek a feladatnak, megtisztelő a görögöknek, a gyerekekért dolgozni.
Azt vallom, mindig legyen valami célod az életben, mert ha már nincs, azaz öregség jele.
Mit csinálsz a szabadidődben?
Mostanság nincs sok szabadidőm, de ha akad, nagyon sokat olvasok, jó filmeket nézek, imádok keresztrejtvényt fejteni. Nagyon szeretek sétálni, nyáron a Balaton mellett vagyok, pihenek. Nagyon szeretek színházba járni, szeretem az operát, de kedvencem az operett. Azt vallom, mindig legyen valami célod az életben, mert ha már nincs, azaz öregség jele.
Köszönöm, hogy beszélgettünk!
-mn-
Gondoltad volna, hogy napjaink egyik legfoglalkoztatottabb hollywoodi színésznőjének, Jennifer Anistonnak görög vér csörgedezik az ereiben? Jennifer édesapja, John Aniston ugyanis Giannis Anastassakis néven látta meg a napvilágot. Habár Jen édesanyja, Nancy Dow nem görög, mégis van egy másik híres görög is a családban: a Kojaket megformáló Telly Savalas, aki Jen keresztapja volt.
A rajongók kedvence lett, öltözködését, frizuráját milliók utánozták szerte a világon. Bankszámlája is egyre jobban duzzadt: az első évadbeli szerepléséért még csak 22 ezer, míg az utolsóban már 1 millió dollár ütötte a markát minden egyes rész után. Filmbeli alakítását a kritikusok is díjazták: 5 Emmy-díj jelöléséből az utolsót, 2002-ben már díjra tudta váltani, emellett 2003-ban Golden Globe-díjat is kapott. A sorozat után sokáig rettegett attól, hogy nem tud kibújni Rachel karakteréből, ezért a mai napig ő az egyetlen, aki visszautasítja egy egész estés Jóbarátok mozi elkészülésének gondolatát.
Ithaka szigetére ugyan nem jellemző a tömegturizmus, de nincs ember a földkerekségen, aki ne ismerné a tájat. Tanulmányaink során mindannyian találkoztunk vele, ám nem mindenkit sarkalt ez arra, hogy célba is vegye. Talán ezért is őrizhette meg a báját ennyi évszázadon és ezreden át. Mi azonban kövessük most a nagy Odüsszeuszt, győződjünk meg róla, hogy ezért a szigetért valóban megérte az éveken át tartó vándorlás.
A kikötőnek egy őre is van, méghozzá Lazaretto parányi szigetecskéje személyében. Érdemes ide egy kis kitérőt tenni, és ellátogatni az itt található Megváltó templomába, illetve megcsodálni a régi börtön maradványait.
Sajnos az 1953-ban bekövetkezett földrengés következtében rengeteg épület tönkrement, sok emlék megsemmisült, ezért rengeteg ház csak pár évtizedes korral bír.