Hellász miniszterelnöke, Kyriakos Mitsotakis hivatalosan kihirdette kedden a parlamenti választások dátumát, mely május 21-én lesz esedékes.
A miniszterekkel folytatott megbeszélésen a konzervatív vezető elmondta, hogy ha a szavazás első köre érvénytelen, és nem alakul kormány, a második kör legkésőbb júliusban meg kell, hogy történjen.
Mitsotakis megjegyezte, hogy ez a dátum egyben a jelenlegi kormány 4 éves ciklusának a végét jelöli, figyelembe véve a nemzeti egyetemek júniusi felvételi vizsgáit és a turisztikai szezon kezdetét.
A miniszterelnök elmondta, hogy visszatekintve kormányzásának idejére: „Görögország sokkal jobb helyen van 2023-ban, mint 2019-ben volt”. Elismerte, hogy hibák történtek, és hozzátette, hogy a kormány továbbra is azon lesz, hogy Hellászt eredetien és merészen irányítsa a jó irányba.
A verseny most is úgy tűnik, a tradicionális pártok között zajlik majd: a most hatalmon lévő Új Demokrácia, az előtte kormányzó SYRIZA és a szocialista PASOK között.