Kép: Pixabay
A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat hétfői jelentése szerint több hőhullám is érkezik a térségbe a következő hét folyamán.
Ezen a nyáron ez már nem az első alkalom lesz, most azonban a szakértők úgy számítják, a hőmérséklet elérheti a 43 Celsius fokot az ország egyes területein, mely valószínűleg sokakat az 1987-es halálos hőségre emlékeztet majd.
A meteorológusok szeretnék felhívni mindenki figyelmét a következő időszak időjárására, hogy amennyiben lehetséges, az emberek megtegyék a szükséges óvintézkedéseket. A drasztikus hőség már kedden megérkezett, melyre az Afrikából érkező forró levegőtömeg a magyarázat. A jelenleg rendelkezésre álló információk és adatok szerint az igazán drámai hőség július 29-én, csütörtökön éri el az országot, és egészen augusztus 3-ig kitart.
Nagyon fontos ilyenkor, hogy tartózkodjunk a napon végzett fárasztó tevékenységtől, de magától a nap káros sugaraitól is, húzódjunk árnyékba, sok folyadékot fogyasszunk, és különösen figyeljünk az idősebb rokonokra, gyerekekre.