Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!


A rodoszi erdőtűz következtében falvakat és egy szállodát is kiürítettek

2023. július 19. - kalimeraeger

Kép:  Legalább három falut és egy szállodát evakuáltak a görögországi Rodoszon, ugyanis a sziget közepén pusztító erdőtűz kontrollálhatatlanul emészti az erdőt. A tűz kedd este tört ki Apollona térségében. A falu 50 kilométerre fekszik a sziget fővárosától és nagyon közel esik a sziget legmagasabb…

Tovább

A turistaszezon minden eddiginél előbb kezdődik Görögországban

Kép: Pixabay Sőt mi több, már el is kezdődött. Méghozzá a múlt hét szombaton, ekkor landolt ugyanis az idei első charterjárat Rodoszon, mely brit utasokat szállított. A Londonból indult gépet egy másik angol fővárosbeli és egy manchesteri követte. A sziget polgármestere, Antonis Kambourakis…

Tovább

A legjobb görög nyaralóhelyek

Kép: Andros - Pixabay A britek ismét letették a voksukat. A londoni Görög Nemzeti Turisztikai Szervezet megszavaztatta brit ügyfeleit, hogy melyek az abszolút kedvenc görög úti céljaik. Arra kérték az idén Görögországban járt utasaikat, hogy rangsorolják a kedvenc hellén nyaralóhelyeiket a…

Tovább

A rodoszi minilovak a kihalás szélén

Szomorú adatokat hoztak nemrégiben nyilvánosságra. A rodoszi póni névre hallgató faj sajnos igen nagy bajban van. Az egyedülálló állatok kizárólag a csodás görög szigeten lelhetőek fel, számuk pedig tizenegyre csökkent. 2001-ben a „Phaethon” nonprofit szervezet kezdett neki a faj megmentésének,…

Tovább

Pillangók völgye

A Pillangók völgye Rodosz szigetének egyik tüneményes látványossága. Nevét az itt élő több ezer medvelepkéről kapta, akik szó szerint ellepik a völgyet, a fákat és a kősziklákat. A völgyben hegyi patak csordogál, a mellette található túraösvényen kellemes a séta még nyáron is. Nagyon fontos, ha…

Tovább

Tomboló erdőtűz Rodoszon

Kép: www.greekreporter.com Hatalmas lángokban kezdett tombolni a tűz vasárnap a Dodekaniszosz-szigetcsoporthoz tartozó szigeten, melynek következtében annak nagy részén megszűnt az áramellátás. A tűz fenyegeti a szépséges Pillangók völgyét, Kalamona katonai bázisát és Psinthos falut, melyet már…

Tovább

Mussolini régi villája keresi gazdáját

Kép: Arhangelos falu Még mindig eladó a Rodoszon található ingatlan. Immáron 6 éve. 2014-ben dobta piacra a Villa de Vecchi nevet viselő palotát a HRADF (Görög Köztársaság Vagyonfejlesztési Alapítványa), mely a hasonlóan elhagyatott állami épületek áruba bocsátásával akarja az adósságot…

Tovább

Európa legjobb szigete

Kép: Pinterest Természetesen Görögországban található. Az amerikai vezető utazási magazin, a Travel + Leisure olvasói szerint Európa legjobb szigete 2020-ban Paros. Hellász azonban nemcsak a dobogót hódította el. A második helyet Milos, a hatodikat Kréta, Rodosz és a Dodekaniszosz-szigetek pedig…

Tovább

72 év

Kép: Rodosz - archív Ugyan nem kerek, de méltán emlékezetes évfordulót ünnepelnek a görögök 2020 márciusában. 72 éve ugyanis - nem sokkal a II. világháború után - ebben a hónapban csatlakozott az anyaországhoz a Dodekaniszosz-szigetcsoport, mely korábban olasz fennhatóság alatt állt. A…

Tovább
süti beállítások módosítása