Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

A rodoszi minilovak a kihalás szélén

2021. november 03. - kalimeraeger

Szomorú adatokat hoztak nemrégiben nyilvánosságra.

A rodoszi póni névre hallgató faj sajnos igen nagy bajban van. Az egyedülálló állatok kizárólag a csodás görög szigeten lelhetőek fel, számuk pedig tizenegyre csökkent.

2001-ben a „Phaethon” nonprofit szervezet kezdett neki a faj megmentésének, amire akkor már nagyon nagy szükség volt, hiszen 2000-ben mindössze 6 ilyen állat élt már csak. Az önkéntesek hónapokon keresztül ételt vittek nekik, hogy szép lassan elnyerjék a pónik bizalmát. Ezzel a taktikával megszelidítették és elszállították őket a külön erre a célra létrehozott farmra, Arhangelos külterületére.

A szervezet elnöke, Iakovos Leventis elmondta: „Kezdetben az volt a célunk, hogy megmentsük a populációt. Rodoszon akkoriban nem volt olyan állatorvos, aki ismerte volna ennek a fajnak a sajátosságait. Ezért az egész országban, majd a kontinensen is kutattunk tudósok után, akik rendelkeztek a megfelelő tudással. Szerencsére minden évben érkeznek hozzánk orvosok, és nemcsak sikerült életben tartanunk a meglévő állományt, de a számuk is növekedett.”

A rodoszi pónik egy ókori faj leszármazottai. Maximum magasságuk 78-115 cm, de teljesen arányosak, a normál méretű társaikhoz hasonlatosan. Nagyon sűrű sörénnyel és farokkal rendelkeznek. Nevük csalóka, mert a hagyományos pónik jellegzetességeit nem viselik.

A Phaethon egyik célja, hogy a turisták is megismerhessék ezeket az édes állatokat, melyek kétségtelenül részét képezik a helyi kulturális örökségnek. Aki megteheti és úgy érzi, adománnyal is hozzájárulhat a jószágok jólétéhez (Pireus Bank: IBAN GR2901714050006405112590147) vagy akár örökbe is fogadhat közülük egyet.

Videó: Youtube - Kyriakos Gerontas

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr8816745410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása