Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Görögország a nők önkéntes besorozását tervezi a fegyveres erőkbe

2024. március 15. - kalimeraeger

Kép: www.greekreporter.com

Görögország fontolóra veszi a nők önkéntes hadkötelezettségének bevezetését a fegyveres erőkbe a jelenleg kidolgozás alatt álló védelmi átszervezés értelmében.

Nikos Dendias védelmi miniszter a közelmúltban "a társadalom minden erejének a védelemben való felhasználását" szorgalmazta, beleértve a nők önkéntes besorozását is.

Görögországban a nők önkéntesen szolgálhatnak a Görög Fegyveres Erők valamennyi ágában, azonban nem kötelesek sorkatonai szolgálatot teljesíteni, ellentétben férfitársaikkal.

A görög hadseregben a nők 1977 óta különböző szerepkörökben szolgálnak, és egyre inkább integrálódnak a harci támogató szerepkörökbe is, bár egyes harci egységekből még mindig ki vannak zárva.

2023-ban a görög fegyveres erők teljes állományának mintegy 16,8 százalékát tették ki a nők, arányuk a légierőnél volt a legmagasabb (mintegy 20 százalék), a haditengerészetnél pedig a legalacsonyabb (mintegy 10 százalék). 

Dendias hangsúlyozta, hogy Görögország esetében teljesen hivatásos hadsereggel nem lehet számolni, de olyan rendszer fenntartásán fáradoznak, amely a modern technológiát és a folyamatos képzések adta lehetőségeket felhasználva képes lenne erőit megfelelően mozgósítani, ha arra lenne szükség.

 

 

A védelmi minisztérium a katonai felsőoktatási intézmények modernizálására és korszerűsítésére irányuló intézkedéseket is fontolgat. Emellett egy közös informatikai szerv létrehozásáról is tárgyal - a fegyveres erők mindhárom ágára vonatkozóan - a kiberbiztonság megerősítése érdekében, valamint mesterséges intelligenciával és analitikus adatokkal (Big Data) foglalkozó részleg létrehozását is tervezi.

"A kormány számára a fegyveres erők elrettentő erejének megerősítése abszolút prioritás. Ezért fogalmazódott meg az Agenda 2030, vagyis a fegyveres erők folyamatban lévő nagyszabású reformja" - mondta Dendias, emlékeztetve a miniszterelnöknek a legutóbbi kabinetülésen tett kijelentésére, miszerint ez a reform talán a legnagyobb, amely a görög állam történetében eddig előfordult.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4218354989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása