Kép: Pixabay
Rendőröket telepítenek Görögország négy legnagyobb egyetemére - írja az ország egyik legnagyobb lapja, a Kathimerini. Az egyetemek közül három Athénban, egy Thessalonikiben található.
A májusban kezdődő intézkedés során közel 400 rendőr kezdi meg a munkát, céljuk pedig az lesz, hogy megfékezzék a tanári szobákba való betöréseket, az egyetemi falak és felületek graffitikkel való elcsúfítását, valamint a berendezések megrongálását.
Az intézkedéssel szemben számos diák és politikus is tiltakozott, de az erőszakos események egyre növekvő száma sajnos elkerülhetetlenné tette a cselekvést. A Legfelsőbb Bíróság végül kimondta: a rendőrség jelenléte az egyetemi campusokon nem sérti az akadémiai szabadságot és az intézmények önrendelkezését.
Mint ismeretes,Görögországban fél évszázada, a diktatúra megdöntése óta nem tehették be a rendőrök a lábukat az egyetemi campusokra. Az 1973-as, vérve fojtott egyetemi lázadás következtében váltak az egyetemek ún. "rendőrmentes övezetekké."