Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Nem mindennapi lánykérés

2020. augusztus 10. - kalimeraeger

alonissos_1.jpg

Kép: Pixabay - Alonissos

A különleges kérdés feltevésére Alonissos-on került sor. De hogy mitől volt extra? Mutatjuk.

Alonissos-t a világ egyik legszebb ökológiai paradicsomának tartják, Európában Alonissos bír a legnagyobb természetes nemzeti parkkal. Augusztus 3-án pedig itt nyitott meg Görögország első víz alatti múzeuma. De a sziget most már azt is elmondhatja magáról, hogy túl van az első víz alatt lánykérésén.

viz_alatti_lanykeres.jpg

Kép: Greekreporter

Vangelis ugyanis itt kérte feleségül barátnőjét, Aphroditét, amikor alámerültek a napokban. A fiú egy táblára írta fel a szavakat, a leányzó pedig láthatóan meghatódva egy intéssel garantálta az igent. Sőt, az sem kizárt, hogy a mennyegző is a víz alatt kerül majd megrendezésre.

Alonissos polgármestere, Petros Vafinis elmondta, hogy a szigetet nem hiába kedvelik annyian, hiszen páratlan természeti kincsekkel büszkélkedhet. A céljuk, hogy minél többen megismerhessék a Föld ezen csodáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4816127068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása