Fotó: http://www.kombologadiko.gr

Aki Görögországban jár, egészen biztosan találkozik a fiatalok és idősebbek körében egyaránt népszerű komboloi-val.

A rózsafüzérszerű láncot a hagyomány szerint 33 gyöngy alkotja, mely Jézus Földön töltött éveinek számára utal. Mások úgy gondolják, hogy ez a szám Pahomiou szerzetes imádkozáshoz használt, csomózott karkötőjével áll kapcsolatban, míg megint mások a muszlim hagyományokra vezetik vissza ezt a számot. Ugyan a muszlim imalánc, a Mashaba 99 gyöngyöt számlál (ez Allah 99 nevét szimbolizálja), ám ez a 99 gyöngy három részre osztva helyezkedik el a láncon, így az ezen elméletet támogatók a Mashaba egyszerűsített változatának tekintik a komboloi-t, noha a Mashaba gyöngyeit sokkal szorosabban fűzik egymás mellé, mint a komboloi gyöngyeit.

A gyöngyök száma aztán a török megszállás alatt - a görögök ellenállását hangsúlyozandó-, 33-ról 23-ra csökkent.

A komboloi gyöngyeit - melyek csontból, borostyánból, kövekből, műanyag gyöngyökből és még számos anyagból készülhetnek - készítői egy zsinórra fűzik fel, amely a hagyomány szerint selyemből készül. Ma már láncra felfűzött komboloi-val is találkozhatunk, azonban ez átmeneti trendnek tekinthető, amely határozottan megfosztja a komboloi-t ortodox jellegétől.

A gyöngyökön kívül a komboloi felépítésében fontos szerepet játszik még a "papas" (pap) és a "founda" (bojt) is. A "papas" a nagyobb gyöngy, amely a zsinór két végét köti össze és zárja le. A "founda" a "papas" mögött elhelyezkedő bojt, melynek anyaga megegyezik a komboloi anyagát alkotó zsinórral, ideális esetben ez is selyemből készül.

A régi idők bojtkészítői szerint egy komboloi elképzelhetetlen a "founda" nélkül, mely minél vastagabb és puhább, annál inkább képes érintésének hatására megnyugtatni tulajdonosát. A modern kor aztán szakított ezzel az elképzeléssel, és a főként turisták számára készült olcsó változatban már nem minden esetben találhatunk bojtot a komboloi végén.

Noha a komboloi kezdetben vallási célokat szolgált, ma sokkal inkább a stresszűző, nyugtató hatása ismert, sokan komboloi-t morzsolgatva szoknak le a dohányzásról. A komboloi hangja - a fanatikusok szerint - zene a füleknek, megnyugvás a zaklatott léleknek.

-mn-

Ha valaki, hát ő tudja, mi a kitartás. Mikor a "hétköznapi élet" mögött valahol mélyen nagy álmok bujkálnak, ám előbújni sokáig nincs lehetőségük. Aztán egyszer csak az álmok nem bírják tovább, a felszínre törnek, és választás elé állítják a tulajdonosukat. Peter Strickland rendező, forgatókönyvíró, író nem félt a kihívástól.

Hol nőttél fel? Görög-angol szülők gyermekeként mire emlékszel a gyerekkorodból?

Nagy-Britanniában, Readingben nőttem fel. A gyermekkorom valójában az angol és a görög hagyományok egyvelege volt: az egyik vasárnap az anglikán templomba mentünk, a másik vasárnap a görög ortodox templom következett. Semmi különöset nem gondoltam erről, hiszen bármit csinálsz is a gyermekkorodban, azt érzed normálisnak. Többnyire görög ételeket ettem, bár egy tradicionális angol környezetben nőttem fel az 1970-es években. Görögországba évente egyszer jártunk egy két hetes nyaralás keretében, így a kötődésem magához az országhoz nem volt túl erős. Amikor tinédzser voltam, sokat felejtettem görögül, így most azt újra kell tanulnom. Egyik legnagyobb bánatom, hogy elfelejtettem a görög nyelvet.

Gyerekként mit válaszoltál volna a "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre? 

Rodeós akartam lenni.

Hol tanultál? 

Képzőművészetet tanultam a Readingi Egyetemen, a filmes iskolából elutasítottak. Ez az egyetlen elutasítás, ami miatt még keserűséget érzek.

Mikor fordult meg a fejedben először a gondolat, hogy írással, rendezéssel, képi megjelenítéssel foglalkozz? 

16 éves koromban, séta közben. Nagyon tiszta pillanat volt, amikor ezt felismertem, és soha nem változtattam meg az elhatározásomat, a sok kudarccal teli év ellenére sem.

Első nagy sikered a Varga Katalin balladája, amelyet - ha jól tudom - saját költségvetésből készítettél el. Hogyan kezdtél neki, és milyen viszontagságokon keresztül készült el a film? 

Nagyon nehéz volt. Már nem is tudom, hogyan készült el, de valahogy ez volt a „lecsapódása” a kudarccal teli évek frusztrált energiáinak. Volt egy örökségem, egy egyszeri összeg, ami azt jelentette, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem, hogyan költöm el. Már belefáradtam abba, hogy filmes alapoknál kopogtassak, és rendre visszautasítsanak, így felismertem, hogy az önfinanszírozás az egyetlen esélyem, hogy csináljak valamit. Nem volt producer, amikor készítettük a filmet, tehát rám és a két asszisztensemre, Bordos Anikóra és Páll Zsoltra maradt, hogy elrendezzünk mindent, a kamera bérlését, a határátlépési papírokat, az engedélyeket, a szállást, a közlekedést, az étkezést, stb. Körülbelül 30 ezer euróba került lefilmezni mindent, és elkészíteni a nyers változatot, de több pénzre volt szükségünk a hangeffektekhez és a film nyomásához. Még pár évbe telt találni valakit, aki beleinvesztált a filmbe. A film tényleges felvétele 17 napig, az utómunkálatok két és fél évig tartottak.

Szeretem a musicaleket és a vígjátékokat, s egy nap el tudnám képzelni, hogy a munkám ebbe az irányba halad majd.

Nehéz témát dolgozol fel a Varga Katalin balladájában, majd az azt követő filmjeidre is jellemző ez. Tudatosan választasz olyan témákat, amelyek inkább elgondolkodtatják az embereket?

Alapvetően vonzódom az ilyen témák felé, de lehetetlen megmondani, hogy a jövőben milyen témák fognak inspirálni. Szeretem a musicaleket és a vígjátékokat, s egy nap el tudnám képzelni, hogy a munkám ebbe az irányba halad majd.

Berlinben kaptad az első igazán rangos elismerésed. Mi ez, és milyen díjaid vannak még?Melyek követték? 

Mindhárom filmem nyert díjakat, ezek egyaránt származnak kisebb és nagyobb fesztiválokról. Berlinen kívül a legemlékezetesebb díjak az Európai Film Akadémiától származnak a Varga Katalin balladájáért és a The Duke of Burgundy-ért.

Olyan sokféleképp lehet elmondani ugyanazt a történetet.

Mi inspirál a munkád során? Honnan veszel ihletet? 

Nehéz megmondani, hogy honnan jön az ihlet. Kiskoromtól fogva tudom, hogy örömet okoz történeteket készíteni, és gyakorlatot szerezve egyre magabiztosabbá váltam. Nem tudom miért vagy hogy történik ez. Az ötletek gyakran a semmiből jönnek, de nem erőltetheted, hogy megtörténjenek. Mindig van egy jegyzetfüzet nálam, amibe azonnal leírom a gondolatokat vagy megfigyeléseket. Olyan könnyű elfelejteni ezeket. Úgy gondolom, hogy az ihlet körülbelül arról szól, hogy legyünk nyitottak arra, ami körülvesz bennünket, úgy az igazi életünkben (akár az általunk már ismert vagy új emberek között), mint a kultúrában (filmek, zene, irodalom, festészet). Olyan sokféleképp lehet elmondani ugyanazt a történetet.

Filmjeidben a hangzás is nagy szerepet kap, s ez az, amely már-már a névjegyeddé vált. Tudatos volt a részedről, hogy kiemelt szerepet tulajdonítasz a hangoknak? 

Soha nem állt szándékomban a hangzást védjeggyé tenni. Érdekelnek a hangok, de minden filmessel így van ez. Az egyetlen elvárásom a hangoktól, hogy kiemeljék a történet drámaiságát. Soha sem akartam felesleges hangokat.

Legújabb filmedben, a The Duke of Burgundy-ban, mely egy ritka lepkefajtáról kapta a nevét, ismét egy kényesebb témát boncolgatsz. Miről szól a film a rendező szemével? 

A film a kapcsolaton belüli kompromisszumról szól. Megvizsgálva egy szadomazo kapcsolatot, érdekes felfedezni az erő dinamikáját két ember között. Érdekelt, hogy milyen messzire mennek el az emberek a szerelem nevében, de még jobban, hogy milyen messzire kellene elmenniük.

Milyen terveid vannak a közeljövőre? Van már újabb filmötleted? Esetleg valami görög téma, hiszen anyai ágon görög származású vagy...

Jelenleg három  új  szövegkönyvön dolgozom. Egyiknek több görög karaktere is van, de New Yorkban, Astoriában játszódik. Nem tudom, mikor fog filmre kerülni. Mindig sok időbe telik találni valakit, aki beleinvesztál egy filmbe. És jelenleg a kisebb filmek egyre nehezebb helyzetben vannak, hogy visszahozzák a beléjük fektetett pénzt.

Anyukám mesélte, milyen kulturális sokk volt számára Nagy-Britanniába költözni az 1970-es években, és felismerni, hogy nem tud beszélgetést kezdeményezni egy buszon.

Multikulturális környezetben élsz, hiszen a görög-magyar-angol környezetek és hatások váltják egymást az életedben. Mi az, amit kiemelnél egy-egy kultúrából?

A görög ételek nagyon fontosak. Elfogult vagyok, mert görög ételeken nőttem fel, de mindezt félretéve, orvosilag bizonyított tény, hogy a görög diéta elképesztően egészséges. Extra szűz olívaolajat használnak, nem tesznek majonézt a salátájukba vagy túl sok sót. A zöldségek inkább grillen készülnek, mint sütve vagy főzve. Fantasztikus. A görögök a vendégszeretetükről és a barátságosságukról is híresek. Anyukám mesélte, milyen kulturális sokk volt számára Nagy-Britanniába költözni az 1970-es években, és felismerni, hogy nem tud beszélgetést kezdeményezni egy buszon.

Amit az angol életvitelben szeretek, az a korrektség és a szociális mobilitás.
Az angol osztályrendszer rendkívül összetett, s ez az élet sok területére rányomja a bélyegét. Ám ezzel együtt a szegények számára is biztosít lehetőséget arra, hogy boldoguljanak. Kevesebb lehetőség van ugyan, mint régebben, részben a felsőoktatás költséges volta miatt, de legalább megvan a hit, hogy nem kell gazdagnak vagy befolyásos család sarjának lenned, hogy boldogulj.

A magyar kultúra hihetetlenül izgalmas. Láthattuk, ahogy két László is világszínvonalú elismerést kapott az elmúlt évben: Krasznahorkai és Nemes Jeles, egyikük Nemzetközi Man Booker-díjat, a másikuk Oscar-díjat kapott. Imádom a magyar mozit: Tarr Bélát, Bódy Gábort, Hajdú Szabolcsot, Pálffy Györgyöt, Enyedi Ildikót, Mundruczó Kornélt, Jancsó Miklóst, Fehér Györgyöt, Bollók Csabát, Huszárik Zoltánt. Megannyi nagyszerű rendező. A mód, ahogy a világot látják, egyedülálló, és ez az a munka, ami a jövő nemzedékeit inspirálja, mind Magyarországon belül, mind Magyarországon kívül.

Köszönöm, hogy beszélgettünk.

dr. Miliosz Nikolett

Fotó: Dionysios Solomos (Pinterest)

... hogy a görög himnusz 158 versszakból áll? A költemény a zakinthos-i költő, Dionysios Solomos műve, melynek címe „Himnusz a Szabadsághoz”. Zenéjét a korfui Nikolaos Mantzaros komponálta. A szerzeményt az Oszmán Birodalom alól való felszabadulás ihlette, 1864-től pedig már hivatalos himnuszként szerepel mindenhol.

-mk-

Victoria Hislop: A sziget

Egy fontos, az életét meghatározó döntés előtt Alexis Fielding szeretné megismerni anyja múltját. De Szófia sosem beszélt erről. Csak annyit mondott, hogy mielőtt Londonba költözött, egy kis krétai faluban élt. Amikor Alexis úgy határoz, hogy Kréta szigetére utazik, levelet küld lányával egy régi barátnőjének, és megígéri, hogy tőle majd többet tud meg. Alexis megérkezik Piakára és elcsodálkozik, hogy a falutól nem messze van Spinalonga szigete, Görögország egykori leprakolóniája. Aztán felkeresi anyja barátnőjét, Fotinit, és végre megtudhatja, amit Szófia egész életében titkolt: dédanyja, Eleni és lányai, a háború, szenvedély és tragédiák érintette család élettörténetét. Kiderül, milyen bizalmas viszony fűzi a szigethez, s hogyan tartja őket fogságban a titok.

Az árnyékba húzódva, lábamat lógatva nézem a sokaságot. Balra tőlem egy kávézó asztalánál két idős bácsi régi közös élményein nosztalgiázik. Előttem pár méterrel egy kislány nevetve kergeti a téren masírozó galambokat. Jobbomon egy baráti társaság a hétvégi kiruccanását tervezi. De a mondat, ami azóta is a fülemben cseng, egy 18 éves forma fiútól származik, aki a mellette sétáló barátjához szólt: „Biztos, hogy van még nála esélyed!” Akaratlanul elmosolyodtam, hiszen hasonló gondolat járt az én eszemben is, éppen csak a fiút Athén helyettesítette a képzeletemben. Ő észrevette mosolyomat, és odaszólt: „Legyen szép napod!” A világ egyik leggyönyörűbb városában vagyok, tele kedves, vidám, de ami a legfontosabb, optimista, gondtalannak tűnő emberekkel. Mi más lehetne a napom, ha nem csodálatos?

Athén a múlt, a jelen és a jövő városa. Olyan hely, ahol néhány lépés megtételével az ókorból a modern jelenbe csöppenünk és mindez a világ legtermészetesebb dolgának tűnik. Hagyjuk hát magunkat elcsábítani egy időutazásra!

Aki először jár a görög fővárosban, minden bizonnyal kész listával érkezik, hogy melyek azok a nevezetességek, amelyeket mindenképpen meg szeretne látogatni. Ez rendjén is van, hiszen lehetőségek tárháza áll minden turista előtt. Itt nem a látnivalók száma, hanem a rendelkezésre álló idő mértéke az, ami véges.

Az Akropolisz kétségkívül szerepel ezen a listán. A méltóságteljesen a város felé emelkedő magaslatot emberek milliói mászták már meg, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a Parthenont, a város védőszentjének, Pallasz Athénének emelt templomot.

Mérete máig lenyűgöző, és ha megpróbáljuk kizárni a körülöttünk zsizsegő tömeget, hallhatjuk az oszlopok között végigszaladó fuvallatokat, ahogy a természet a múltról mesél, majd továbbszökken a nagy templomot körülvevő kisebbekhez, körbekalauzolva minket a fellegvárban. Sétánk során tekintsünk le Dioniszosz színházára, melyet ne keverjünk össze a később épített, de jobb állapotban megmaradt Herodes Atticus Odeonjával, mely a fellegvár délnyugati lankáján helyezkedik el. Innen a magasból felmérhetjük az Agorát is, de érdemes alább is ereszkedni, és elkalandozni, milyen is lehetett több ezer évvel ezelőtt, az ókor pezsgő mindennapjaiban élni.

És ha már erre járunk, vétek lenne kihagyni a Hadrianus császár által épített könyvtárat, melyet szintén modern épületek ölelnek körbe. A város legmagasabb pontján, egyben az UNESCO világörökségén tett kirándulásunk után látogassunk el az oly sok előkészület és harc árán megépült Új Akropolisz Múzeumba, aminél méltóbb helyre nem is kerülhettek volna olyan emlékek, mint a nagy templom eredeti márvány oszlopai vagy a Kariatidák.

A sok impulzust emésztgetve lehetőségünk van a múzeum éttermében megpihenni, mielőtt a legfelső szintre jutunk: itt ugyanis hosszú perceket el lehet időzni. Az üvegfalú emelet 360 fokos panorámát biztosít a város minden irányába. Még több információra lelünk, ha ellátogatunk a Nemzeti Régészeti Múzeumba, ahol a világ legnagyobb görög művészeti gyűjteményét találjuk.

Ha egy kis természetre vágyunk, látogassunk el a Nemzeti Kertbe, ahol a pálmafák árnyékában ücsörögve, a vízcsobogás mellett egzotikus állatokkal is találkozhatunk és a modern város zaját kiszűrve, teljesen új energiákkal töltődhetünk fel. Itt áll a Zappeion mesés épülete is, ahol különböző hivatalos és magánrendezvényeket szoktak lebonyolítani.

Amit biztos senki sem hagy ki, mikor erre jár, az a Parlament előtti őrségváltás. Nemcsak itt találkozhatunk azonban őrökkel, az elnöki palota előtt is vigyázzák a rendet. Sok család fotóalbumát díszítik ők, fényképezés közben azonban legyünk óvatosak, és tartsuk tiszteletben feladatukat és azt az alázatot, amivel azt végzik!

A belvárosban sétálva, metróval könnyen megközelíthető az ún. Athéni Trilógia, a Nemzeti Egyetem, a Nemzeti Könyvtár és az Akadémia épülete. A XIX. század közepén emelt épületek ma is teljes pompájukban csillognak.
Nem mehetünk el szó nélkül az olimpiai stadionok mellett sem, hiszen ez is a görögök által megteremtett hatalmasságok egyike. Az első újkori olimpia színhelye, a Kallimarmaro Stadion, mely érdekessége, hogy teljes egészében a Pendelikon-hegységből származó fehér márványból készült, csakúgy, mint a Parthenon. Szintén megér egy kis metró utat a 2004-es Nyári Olimpiai játékokra épített komplexum is.

És ha már úgyis messze kerültünk a belvárosi forgatagtól, ne álljunk meg egészen Pireuszig, Athén kikötőjéig, ahol a parton ülve gyönyörködhetünk a hajóóriásokban. Ha utunk estefelé vezet erre, a kivilágítástól még különlegesebb hangulat lehet úrrá rajtunk.

Athénban járva az is kedvet kap a vásárláshoz, aki alapjáraton ódzkodik tőle. Elég pár percet eltöltenie a Plakán, a főváros bevásárló-térségében, biztos, hogy talál valamit, amit emléknek vagy ajándéknak elvinne. Érdemes azonban vásárlás előtt körbejárni a szűk, szuvenír boltoktól hemzsegő utcácskákat: könnyen lehet, hogy ugyanazt a terméket pár méterrel odébb több euróval olcsóbban találjuk meg.
Ne higgyük azonban, hogy a Plaka csak az ajándéktárgyakról szól! Az emelkedőn felfelé haladva a város egyik legszebb részébe jutunk, és olyan varázslat kerít hatalmába, mintha nem is egy nagyvárosban járnánk. Szűk kis utcák, fehérre meszelt házak csillannak meg a lemenő nap tükrében. Hagyjuk magunkat elveszni pár percre!

Visszatérve a Monastiraki térre, keresve sem találnánk jobb helyet egy fenséges vacsora elköltésére. Finomabbnál finomabb ízeket fogyasztani a fényben úszó Akropolisz lábánál, páratlan élmény. Olyan, amit hazatérve csillogó szemmel mesélünk el.

Az iménti, athéni látogatásom nyugalommal töltött el. Beszélhet a világ, amit akar, van, ami a jelen viharában is töretlen marad: a görögök életimádata! Az a szeretet, amit sok nemzet tanulhatna tőlük: történjék bármi is holnap, megbirkózunk vele! Az én posztom továbbítani az üzenetüket: legyen mindenkinek nagyon szép napja!

Közlekedés:
Athénban található a világ egyik legmodernebb metróhálózata, mely 3 vonalát (zöld, kék, piros, össz. hosszuk 91 km) igénybe véve kényelmesen és gyorsan ott lehetünk a város majdnem minden pontján. A zöld vonal épült a legkorábban, Pireuszba juthatunk ki vele. A kék vonal vezet ki a repülőtérre, a piros olyan nyomvonalakkal rendelkezik, mint az Akropolisz vagy a szintén UNESCO világörökség részének nyilvánított Dafni kolostor. Jegyet automatából vagy az állomáson is beszerezhetünk.
Metrón kívül buszt, trolit vagy villamost is igénybe vehetünk, de ha nem szeretnénk tömegközlekedni, könnyedén foghatunk egy taxit.

Szállás:
Nincs nehéz dolgunk, ha szállást keresünk a görög fővárosban: a lehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Minden kategória és ellátásforma képviselteti magát, csak az utazón múlik, mit részesít előnyben. A legnépszerűbb szálláshelyek Athén központjában, a Syntagma téren, illetve szomszédján, a Monastiraki téren találhatóak. Innen rengeteg nevezetesség pillanatok alatt elérhető. Ne aggódjunk, a szállásadók szinte mindegyike megérteti magát angolul. Bátran kérjünk térképet is, készségesen útbaigazítanak majd.

Belépők:
Ha nyakunkba vesszük a várost, legjobb döntés, ha egy ún. kombinált jegybe ruházunk be. Ez fajtájától függően több nevezetességre érvényes. A belépők általában olcsók, érdemes azonban figyelembe venni az olyan nem mindig feltüntetett kedvezményeket, mint a nemzetközi diákigazolvány. A legtöbb helyen ez ugyanis szabad belépést enged.

Őrségváltás:
A Parlamentnél, az Ismeretlen Katona Sírja előtt és az elnöki rezidenciánál strázsáló őrök az Evzonok. Váltásuk minden órában történik, de vasárnap 11 órakor erre különleges ceremónia keretében kerül sor. Az őröket szigorú kritériumok alapján választják ki az ország sorkatonái közül, akik kemény kiképzésen esnek át. Nem véletlen, hogy mindegyikőjüket olyan magasnak látjuk: Evzon csak az 1,86 m-t túlnövő katona lehet. A Parlamentnél, az őrök mögött a következő sírfeliratot láthatjuk: „…és üresen maradt egy ágy, az ismeretleneknek megvetve. A kiemelkedő embereknek eltemetésére minden hely érdemes.”

Étkezés:
Ha már itt járunk, nem hagyhatjuk ki a fantasztikus görög ízeket. A belvárosban, sorban egymás után sorakoznak a tavernák, különböző éttermek vagy pékségek. A gyros pitában kihagyhatatlan, mindössze 3-5 €-ért felejthetetlen élményben lesz részünk. Reggeliként fogyasszunk pékárut: a spanakopita (spenótos pita) gondoskodik róla, hogy energiától duzzadva kezdjük a napot. 18-20 €-ért két személy kényelmesen megvacsorázhat.

Forrás: innen

"Nyerj olvasnivalót a szülinapos Kalimera Eger! bloggal!" - A következő nyerő cikket ITT találod.

Fotó: Pinterest

Ha nem vagy rá hajlandó, hogy változtass az életeden, nem lehet rajtad segíteni.

Hippokratész

Fotó: Pinterest

A Zorba, a görög (eredeti cím: Zorba the Greek) című amerikai–görög film 1964-ben készült.

Görögországban 1964. december 14-én, az Egyesült Államokban 3 nappal később mutatták be. A film Krétán játszódik, főszereplője Anthony Quinn és Alan Bates. Zorba alakja a film nyomán emblematikussá vált, Anthony Quinnt játékáért a görögök görög állampolgársággal jutalmazták. A film rendezője, forgatókönyvírója és producere Michalis Kakogiannis.

A film az 1965-ös Oscar-gálán 7 kategóriában indult a rangos elismerésért: a legjobb női mellékszereplő (Lila Kedrova), a legjobb operatőr (Walter Lassally), a legjobb látványtervezés (Vasilis Fotopoulos), a legjobb film (Michalis Kakogiannis), a legjobb rendező (Michalis Kakogiannis), a legjobb adaptált forgatókönyv (Michalis Kakogiannis), valamint a legjobb színész (Anthony Quinn) kategóriában, melyek közül végül az első hármat váltotta szoborra.

Tartalom:

Basil, angol író (Alan Bates) megismerkedik Alexis Zorbával (Anthony Quinn), a bányásszal. Zorba eredeti egyéniség, akinek élete a vad görög tájat és a népi temperamentumot jeleníti meg. Mély benyomást gyakorol Basilre, aki emellett egy másfajta mentalitással is megismerkedik, ami összeegyeztethetetlen hagyományos gondolkodásmódjával. Így értetlenül szemléli az egyik ifjú öngyilkossága miatt haragra gerjedt falusiak dühét a falu szépével szemben, aki nem adta oda magát a fiúnak. A film alapjául Nikos Kazantzakis nagy sikerű regénye szolgált.

Mai utunk egy olyan zöld Jón-szigetre vezet, ami ugyan egyre népszerűbb a turisták körében, mégis elbújhatunk a világ szeme elől, miközben elképesztően gyönyörű helyekre kalandozunk. Aki Kefaloniára utazik, szépséget keres, de varázslatot talál.

Megdöbbentő, hogy a természet mennyit tud adni, de ugyanakkor elvenni is. A szebbnél szebb helyeken sétálva nehéz elhinni, hogy nem is olyan régen milyen hatalmas katasztrófa érte a szigetet. 1953-ban ugyanis egy hatalmas földrengés rázta meg a területet, mely majdnem az összes települést romba döntötte, a lakosság kb. 4/5-e pedig el is hagyta hazáját, hogy máshol próbáljon szerencsét. Mára azonban Kefalonia egyre gyarapszik, fejlődik és igen kedvelt úti célnak számít egyre több kiránduló számára.

Aki a természetet imádja, egyenesen szerelmes lesz ebbe a szigetbe. Minden lépés egy új csodát rejt, itt minden méter után új paradicsomba csöppenünk. Éppen ezért érdemes autót bérelni, és térképet ragadva nyakunkba venni Kefaloniát, de fontos, hogy ne csak célirányosan haladjunk, hanem élvezzünk is ki minden percet, ami utunkat kíséri, mert örök élményben lesz részünk. Ha pedig sosem jártunk még itt, mégis ismerős a táj, ne lepődjünk meg; itt forgatták ugyanis a Corelli kapitány mandolinja című filmet.

A főváros Argostoli (fotó: Pinterest), ahol az Archeológiai Múzeumban megismerkedhetünk a régi korok emlékeivel, de több múzeum is várja a kultúrára szomjazókat. Az éjszakai élet is kecsegtet néhány lehetőséggel a nyüzsögni vágyók számára. Ha egy ilyen estéről tartanánk épp haza, és az elfogyasztott Robola borok egyike még ébren tart, vagy korán kelünk, sétáljunk ki a kikötőbe, és a halászhajóknál, ha türelmesek vagyunk, megpillanthatjuk az itt élő tündéri teknősöket. Ha inkább az esti sétákat részesítjük előnyben, tegyünk egy kitérőt a Szent Theodoros világítótorony felé. A második legnagyobb település Liksouri, mely szintén kulturális értékeivel hívja fel magára a figyelmet.

A legtöbb turista a fővároshoz közel, Lassiban száll meg, esetleg a déli Skala és Katelios falvakban. Fakultatív programok keretében, vagy a már említett módon, autót bérelve is körbejárhatjuk a szigetet.

Nemcsak természetileg élt már át sok viszontagságot Kefalonia, de sokféle hatalom is megvetette a lábát a partján, mely mind-mind hatással volt a fejlődésre. De ha egészen messzire megyünk vissza a történelemben, sokan biztosra veszik, hogy a sziget megegyezik a Homérosz által említett Ithakával (így tehát nem a ma ezt a nevet viselő földdarab a valódi), ahová Odüsszeusz annyi viszontagság után tudott csak hazajutni.

A sziget különlegességét nemcsak a természeti csodák adják, mint például az olajfákkal tarkított hegyvidékek és csipkézett öblök, a homokos strandok és a türkizkék tenger, hanem olyan geológiai jelenségek is, mint a Katavotres víznyelő, ahol is a tenger vize eltűnik, majd két hét bolyongás után a sziget túloldalán, Sami közelében kerül felszínre. Ami pedig kétségkívül elvarázsol mindenkit, az az itt található Melissani tengeri barlang. Ha kicsit hosszú is a várakozási idő, mindenképpen megéri, mert ezen a 300 méter mély tavon tett csónakázás semmihez sem fogható. Újabb bizonyíték, hogy a természet mennyire bőkezű is volt ezzel a szigettel.

Mindenképpen ejtsük útba a Drogarati cseppkőbarlangot is, amely amennyire kicsi, annyira lenyűgöző.

Látogassunk el Fiskardoba is, amely az egyetlen épen maradt város a nagy földrengés után, ezért itt régebbi épületekkel is találkozhatunk. Készüljünk azonban fel előtte, mert a szigeten ezt a várost tartják a legdrágábbnak, amit a kikötőben található sok jacht is igazol.

Itt nyaralva ne kövessük el azt a hibát, hogy leragadunk egyetlen strandnál, hiszen a tenger mindenhol más arcát mutatja, és csodaszép helyeken lyukadhatunk ki. Bizonyára mindenki ellátogat Myrtos Beach-re (fotó: Pinterest), Kefalonia jelképére, amelyet a világ ötödik legszebb strandjának választottak. A hol azúrkék, hol smaragdzöld színben pompázó víz kristálytiszta, könnyedén szemügyre vehetjük a benne élő növényeket és állatokat.

Ha utunkat augusztus 15-e köré időzítjük, részesei lehetünk a helyiek védőszentje, Szent Gerasimos ünnepének. A legenda úgy tartja, hogy ezen a napon a szent állatoknak tartott kígyók jönnek le a hegyekből, és végigkúsznak a templomon. Viszont ha nem jelennek meg, akkor nagy valószínűséggel valami baj fog történni. Ha szerencsénk van, és éppen belefutunk egy zarándokcsoportba, lehetséges, hogy megtekinthetjük a máskor zárva tartott Gerasimos kriptát.

Megéri befizetni egy hajós kirándulásra, hiszen rengeteg csodaszép öböl nem közelíthető meg a szárazföldről, és persze több szigetre is ellátogathatunk. Egyik ilyen például a piramis alakú hegyeiről jellegzetes Ithaka, amely talán még zöldebb, mint Kefalonia. Ha állomásként megállunk Spartohorin, mindenképpen kóstoljuk meg az igazi görög módon elkészített tengeri herkentyűket. Skorpios a híres milliárdos, Onassis szigete, ide belépni ugyan nem lehet, de kikötni és fürödni igen. Ejtsük útba mindenképpen a hídként a szárazföldet és a Jón-szigeteket összekötő Lefkadát.

Aki Kefaloniára utazik, ugyan nem feltétlenül az ókori nyomok után kutat majd, viszont olyan természeti élményekben lesz része, amelyek azon túl, hogy időről időre visszacsábítják, emlékeztetik arra, mennyi szépséget is rejt Hellász, és mennyire szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mindezt láthatjuk, és a részesei lehetünk. Tartsatok velem legközelebb is, fedezzünk fel ismét egy görög paradicsomot!