Ha valaki, hát ő tudja, mi a kitartás. Mikor a "hétköznapi élet" mögött valahol mélyen nagy álmok bujkálnak, ám előbújni sokáig nincs lehetőségük. Aztán egyszer csak az álmok nem bírják tovább, a felszínre törnek, és választás elé állítják a tulajdonosukat. Peter Strickland rendező, forgatókönyvíró, író nem félt a kihívástól.

Hol nőttél fel? Görög-angol szülők gyermekeként mire emlékszel a gyerekkorodból?

Nagy-Britanniában, Readingben nőttem fel. A gyermekkorom valójában az angol és a görög hagyományok egyvelege volt: az egyik vasárnap az anglikán templomba mentünk, a másik vasárnap a görög ortodox templom következett. Semmi különöset nem gondoltam erről, hiszen bármit csinálsz is a gyermekkorodban, azt érzed normálisnak. Többnyire görög ételeket ettem, bár egy tradicionális angol környezetben nőttem fel az 1970-es években. Görögországba évente egyszer jártunk egy két hetes nyaralás keretében, így a kötődésem magához az országhoz nem volt túl erős. Amikor tinédzser voltam, sokat felejtettem görögül, így most azt újra kell tanulnom. Egyik legnagyobb bánatom, hogy elfelejtettem a görög nyelvet.

Gyerekként mit válaszoltál volna a "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre? 

Rodeós akartam lenni.

Hol tanultál? 

Képzőművészetet tanultam a Readingi Egyetemen, a filmes iskolából elutasítottak. Ez az egyetlen elutasítás, ami miatt még keserűséget érzek.

Mikor fordult meg a fejedben először a gondolat, hogy írással, rendezéssel, képi megjelenítéssel foglalkozz? 

16 éves koromban, séta közben. Nagyon tiszta pillanat volt, amikor ezt felismertem, és soha nem változtattam meg az elhatározásomat, a sok kudarccal teli év ellenére sem.

Első nagy sikered a Varga Katalin balladája, amelyet - ha jól tudom - saját költségvetésből készítettél el. Hogyan kezdtél neki, és milyen viszontagságokon keresztül készült el a film? 

Nagyon nehéz volt. Már nem is tudom, hogyan készült el, de valahogy ez volt a „lecsapódása” a kudarccal teli évek frusztrált energiáinak. Volt egy örökségem, egy egyszeri összeg, ami azt jelentette, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem, hogyan költöm el. Már belefáradtam abba, hogy filmes alapoknál kopogtassak, és rendre visszautasítsanak, így felismertem, hogy az önfinanszírozás az egyetlen esélyem, hogy csináljak valamit. Nem volt producer, amikor készítettük a filmet, tehát rám és a két asszisztensemre, Bordos Anikóra és Páll Zsoltra maradt, hogy elrendezzünk mindent, a kamera bérlését, a határátlépési papírokat, az engedélyeket, a szállást, a közlekedést, az étkezést, stb. Körülbelül 30 ezer euróba került lefilmezni mindent, és elkészíteni a nyers változatot, de több pénzre volt szükségünk a hangeffektekhez és a film nyomásához. Még pár évbe telt találni valakit, aki beleinvesztált a filmbe. A film tényleges felvétele 17 napig, az utómunkálatok két és fél évig tartottak.

Szeretem a musicaleket és a vígjátékokat, s egy nap el tudnám képzelni, hogy a munkám ebbe az irányba halad majd.

Nehéz témát dolgozol fel a Varga Katalin balladájában, majd az azt követő filmjeidre is jellemző ez. Tudatosan választasz olyan témákat, amelyek inkább elgondolkodtatják az embereket?

Alapvetően vonzódom az ilyen témák felé, de lehetetlen megmondani, hogy a jövőben milyen témák fognak inspirálni. Szeretem a musicaleket és a vígjátékokat, s egy nap el tudnám képzelni, hogy a munkám ebbe az irányba halad majd.

Berlinben kaptad az első igazán rangos elismerésed. Mi ez, és milyen díjaid vannak még?Melyek követték? 

Mindhárom filmem nyert díjakat, ezek egyaránt származnak kisebb és nagyobb fesztiválokról. Berlinen kívül a legemlékezetesebb díjak az Európai Film Akadémiától származnak a Varga Katalin balladájáért és a The Duke of Burgundy-ért.

Olyan sokféleképp lehet elmondani ugyanazt a történetet.

Mi inspirál a munkád során? Honnan veszel ihletet? 

Nehéz megmondani, hogy honnan jön az ihlet. Kiskoromtól fogva tudom, hogy örömet okoz történeteket készíteni, és gyakorlatot szerezve egyre magabiztosabbá váltam. Nem tudom miért vagy hogy történik ez. Az ötletek gyakran a semmiből jönnek, de nem erőltetheted, hogy megtörténjenek. Mindig van egy jegyzetfüzet nálam, amibe azonnal leírom a gondolatokat vagy megfigyeléseket. Olyan könnyű elfelejteni ezeket. Úgy gondolom, hogy az ihlet körülbelül arról szól, hogy legyünk nyitottak arra, ami körülvesz bennünket, úgy az igazi életünkben (akár az általunk már ismert vagy új emberek között), mint a kultúrában (filmek, zene, irodalom, festészet). Olyan sokféleképp lehet elmondani ugyanazt a történetet.

Filmjeidben a hangzás is nagy szerepet kap, s ez az, amely már-már a névjegyeddé vált. Tudatos volt a részedről, hogy kiemelt szerepet tulajdonítasz a hangoknak? 

Soha nem állt szándékomban a hangzást védjeggyé tenni. Érdekelnek a hangok, de minden filmessel így van ez. Az egyetlen elvárásom a hangoktól, hogy kiemeljék a történet drámaiságát. Soha sem akartam felesleges hangokat.

Legújabb filmedben, a The Duke of Burgundy-ban, mely egy ritka lepkefajtáról kapta a nevét, ismét egy kényesebb témát boncolgatsz. Miről szól a film a rendező szemével? 

A film a kapcsolaton belüli kompromisszumról szól. Megvizsgálva egy szadomazo kapcsolatot, érdekes felfedezni az erő dinamikáját két ember között. Érdekelt, hogy milyen messzire mennek el az emberek a szerelem nevében, de még jobban, hogy milyen messzire kellene elmenniük.

Milyen terveid vannak a közeljövőre? Van már újabb filmötleted? Esetleg valami görög téma, hiszen anyai ágon görög származású vagy...

Jelenleg három  új  szövegkönyvön dolgozom. Egyiknek több görög karaktere is van, de New Yorkban, Astoriában játszódik. Nem tudom, mikor fog filmre kerülni. Mindig sok időbe telik találni valakit, aki beleinvesztál egy filmbe. És jelenleg a kisebb filmek egyre nehezebb helyzetben vannak, hogy visszahozzák a beléjük fektetett pénzt.

Anyukám mesélte, milyen kulturális sokk volt számára Nagy-Britanniába költözni az 1970-es években, és felismerni, hogy nem tud beszélgetést kezdeményezni egy buszon.

Multikulturális környezetben élsz, hiszen a görög-magyar-angol környezetek és hatások váltják egymást az életedben. Mi az, amit kiemelnél egy-egy kultúrából?

A görög ételek nagyon fontosak. Elfogult vagyok, mert görög ételeken nőttem fel, de mindezt félretéve, orvosilag bizonyított tény, hogy a görög diéta elképesztően egészséges. Extra szűz olívaolajat használnak, nem tesznek majonézt a salátájukba vagy túl sok sót. A zöldségek inkább grillen készülnek, mint sütve vagy főzve. Fantasztikus. A görögök a vendégszeretetükről és a barátságosságukról is híresek. Anyukám mesélte, milyen kulturális sokk volt számára Nagy-Britanniába költözni az 1970-es években, és felismerni, hogy nem tud beszélgetést kezdeményezni egy buszon.

Amit az angol életvitelben szeretek, az a korrektség és a szociális mobilitás.
Az angol osztályrendszer rendkívül összetett, s ez az élet sok területére rányomja a bélyegét. Ám ezzel együtt a szegények számára is biztosít lehetőséget arra, hogy boldoguljanak. Kevesebb lehetőség van ugyan, mint régebben, részben a felsőoktatás költséges volta miatt, de legalább megvan a hit, hogy nem kell gazdagnak vagy befolyásos család sarjának lenned, hogy boldogulj.

A magyar kultúra hihetetlenül izgalmas. Láthattuk, ahogy két László is világszínvonalú elismerést kapott az elmúlt évben: Krasznahorkai és Nemes Jeles, egyikük Nemzetközi Man Booker-díjat, a másikuk Oscar-díjat kapott. Imádom a magyar mozit: Tarr Bélát, Bódy Gábort, Hajdú Szabolcsot, Pálffy Györgyöt, Enyedi Ildikót, Mundruczó Kornélt, Jancsó Miklóst, Fehér Györgyöt, Bollók Csabát, Huszárik Zoltánt. Megannyi nagyszerű rendező. A mód, ahogy a világot látják, egyedülálló, és ez az a munka, ami a jövő nemzedékeit inspirálja, mind Magyarországon belül, mind Magyarországon kívül.

Köszönöm, hogy beszélgettünk.

dr. Miliosz Nikolett