Az időjárás mostanság nagyon nem kedvez Görögországnak.
Sajnos sorra jönnek a természeti csapásokkal kapcsolatos hírek az országból: csütörtökön a Ballos nevű front haladt végig Athénon, áramkimaradást és elárasztott utcákat hagyva maga után.
A szakadó eső arra késztette a hatóságokat, hogy figyelmeztesse a lakosokat: csak akkor tartózkodjanak szabadtéren, ha az mindenképpen szükséges. A tűzoltóság folyamatosan kapja a hívásokat elárasztott ingatlanokról, ahonnan a víz kiszivattyúzása vált szükségessé, vagy kidőlt fákról, melyek akadályt vagy károkat képeztek.
A New Philadelphia nevű városrészben a diákok padokból ácsoltak maguknak hidat, hogy kijussanak a vízben álló iskolából. A turisták körében igen népszerű, Monastirakinál található bolhapiac is áldozatul esett.
Thessalonikit is elérte a vihar, itt pár óra alatt annyi csapadék esett, mint egész szeptemberben szokott.
Eviát pedig egy második hullám érte el az első után, több családot is evakuálni kellett a sziget északi részéről.
Az előrejelzések péntekre sem jósoltak javulást, Hellász nagy részét elérheti a Ballos.
Eközben a szezon első havazása is megtörtént az országban, csütörtökön az északi makedóniai tartomány 1100 méter feletti hegyvidékein hullt a pelyhes, helyenként 15 centis magasságban fedte be a tájat.
Videó: Youtube - info info