Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

"A tűz éjszaka vörösre festi az eget"

2021. augusztus 09. - kalimeraeger

Ahogy már korábban is hírül adtuk, közel egy hete pusztítanak a lángok Görögország több helyszínén.

Az egyik legsúlyosabb helyzet az ország második legnagyobb szigetén, Evián áll fenn, ahonnan már több ezer embert kellett kimenekíteni, teljes településeket evakuálni. A szigeten több mint 500 tűzoltó küzd a lángokkal. A küzdelmet egyelőre elkeseredettnek tartják.

Közben sorra kelnek útra a különböző külföldi országok tűzoltói, hogy görög kollégáiknak segítsenek: Franciaország, Svájc, Románia, Szlovákia, Ciprus és Egyiptom is küldött már egységeket.

Emellett az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmusa révén 14 tűzoltó repülőgépet, 3 helikoptert, 1300 mentőautót és 2500 járművet mozgósított a tűz sújtotta Görögország, Észak-Macedónia, Olaszország, Törökország és Albánia megsegítésére.

Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök köszönetet mondott minden segítségért.

Egyes helyeken már az áramellátás is megsérült, a helyreállítás akár két hetet is igénybe vehet.

Görögországban továbbra sem segít az extrém meleg időjárás és az erős szél, amely felgyorsítja a lángok terjedését.

Mi továbbra is imádkozunk, hogy mihamarabb érjen véget ez helyzet Görögországban! Kitartást a hősöknek!

Videó: Youtube - The Telegraph

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr1216655038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása