Kép: Pixabay
Ahogy arról már írtunk nektek, Görögország a második hullámgörbéjét úgy tűnik, sikerrel laposítja, így az ország vezetősége úgy döntött, itt az ideje néhány szabály újragondolásának.
A már életbe lépett enyhítések mellett február 1-jén újra megnyitják kapuikat a középiskolák. Kivételt képeznek ez alól azok az oktatási intézmények, melyek az ún. vörös zónában vannak, vagyis ott, ahol a legtöbb az aktív fertőzött.
A középiskolák újbóli működésének persze szigorú szabályai lesznek: kötelező maszkviselés, csúsztatott szünetek, a diákok létszámának limitálása a sport és egyéb hasonló tevékenységgel kapcsolatos foglalkozásokon. A fertőtlenítők használata, a termek folyamatos szellőztetése szintén kötelezőek.
Ezen felül bátorítják a pedagógusokat, illetve a 16 éven felülieket, hogy jelentkezzenek az ingyenes koronavírus tesztre, mely így preventív jelleggel segíthet a betegség terjedésében.
A kormány ugyanakkor bejelentette, hogy mindennemű tömeges rendezvény megtartása és az azon való részvétel tilos egészen február 1-ig. A létszámot 100 főnél húzták meg, és mind közterületre, mind privát helyszínre vonatkozik. Ennek oka természetesen a nagy bulik és tüntetések szabályozása, melyek nagyban hozzájárulnának a vírus terjedéséhez. Aki megszegi ezt, és hasonló összejövetelt szervez, több ezer eurós büntetésre számíthat, aki pedig részt vesz rajta 300 eurót kell fizetnie.
Hétfőn 436 új fertőzöttet diagnosztizáltak Görögországban, 102-vel többet, mint vasárnap.