Mai utunk egy olyan zöld Jón-szigetre vezet, ami ugyan egyre népszerűbb a turisták körében, mégis elbújhatunk a világ szeme elől, miközben elképesztően gyönyörű helyekre kalandozunk. Aki Kefaloniára utazik, szépséget keres, de varázslatot talál.

Megdöbbentő, hogy a természet mennyit tud adni, de ugyanakkor elvenni is. A szebbnél szebb helyeken sétálva nehéz elhinni, hogy nem is olyan régen milyen hatalmas katasztrófa érte a szigetet. 1953-ban ugyanis egy hatalmas földrengés rázta meg a területet, mely majdnem az összes települést romba döntötte, a lakosság kb. 4/5-e pedig el is hagyta hazáját, hogy máshol próbáljon szerencsét. Mára azonban Kefalonia egyre gyarapszik, fejlődik és igen kedvelt úti célnak számít egyre több kiránduló számára.

Aki a természetet imádja, egyenesen szerelmes lesz ebbe a szigetbe. Minden lépés egy új csodát rejt, itt minden méter után új paradicsomba csöppenünk. Éppen ezért érdemes autót bérelni, és térképet ragadva nyakunkba venni Kefaloniát, de fontos, hogy ne csak célirányosan haladjunk, hanem élvezzünk is ki minden percet, ami utunkat kíséri, mert örök élményben lesz részünk. Ha pedig sosem jártunk még itt, mégis ismerős a táj, ne lepődjünk meg; itt forgatták ugyanis a Corelli kapitány mandolinja című filmet.

A főváros Argostoli (fotó: Pinterest), ahol az Archeológiai Múzeumban megismerkedhetünk a régi korok emlékeivel, de több múzeum is várja a kultúrára szomjazókat. Az éjszakai élet is kecsegtet néhány lehetőséggel a nyüzsögni vágyók számára. Ha egy ilyen estéről tartanánk épp haza, és az elfogyasztott Robola borok egyike még ébren tart, vagy korán kelünk, sétáljunk ki a kikötőbe, és a halászhajóknál, ha türelmesek vagyunk, megpillanthatjuk az itt élő tündéri teknősöket. Ha inkább az esti sétákat részesítjük előnyben, tegyünk egy kitérőt a Szent Theodoros világítótorony felé. A második legnagyobb település Liksouri, mely szintén kulturális értékeivel hívja fel magára a figyelmet.

A legtöbb turista a fővároshoz közel, Lassiban száll meg, esetleg a déli Skala és Katelios falvakban. Fakultatív programok keretében, vagy a már említett módon, autót bérelve is körbejárhatjuk a szigetet.

Nemcsak természetileg élt már át sok viszontagságot Kefalonia, de sokféle hatalom is megvetette a lábát a partján, mely mind-mind hatással volt a fejlődésre. De ha egészen messzire megyünk vissza a történelemben, sokan biztosra veszik, hogy a sziget megegyezik a Homérosz által említett Ithakával (így tehát nem a ma ezt a nevet viselő földdarab a valódi), ahová Odüsszeusz annyi viszontagság után tudott csak hazajutni.

A sziget különlegességét nemcsak a természeti csodák adják, mint például az olajfákkal tarkított hegyvidékek és csipkézett öblök, a homokos strandok és a türkizkék tenger, hanem olyan geológiai jelenségek is, mint a Katavotres víznyelő, ahol is a tenger vize eltűnik, majd két hét bolyongás után a sziget túloldalán, Sami közelében kerül felszínre. Ami pedig kétségkívül elvarázsol mindenkit, az az itt található Melissani tengeri barlang. Ha kicsit hosszú is a várakozási idő, mindenképpen megéri, mert ezen a 300 méter mély tavon tett csónakázás semmihez sem fogható. Újabb bizonyíték, hogy a természet mennyire bőkezű is volt ezzel a szigettel.

Mindenképpen ejtsük útba a Drogarati cseppkőbarlangot is, amely amennyire kicsi, annyira lenyűgöző.

Látogassunk el Fiskardoba is, amely az egyetlen épen maradt város a nagy földrengés után, ezért itt régebbi épületekkel is találkozhatunk. Készüljünk azonban fel előtte, mert a szigeten ezt a várost tartják a legdrágábbnak, amit a kikötőben található sok jacht is igazol.

Itt nyaralva ne kövessük el azt a hibát, hogy leragadunk egyetlen strandnál, hiszen a tenger mindenhol más arcát mutatja, és csodaszép helyeken lyukadhatunk ki. Bizonyára mindenki ellátogat Myrtos Beach-re (fotó: Pinterest), Kefalonia jelképére, amelyet a világ ötödik legszebb strandjának választottak. A hol azúrkék, hol smaragdzöld színben pompázó víz kristálytiszta, könnyedén szemügyre vehetjük a benne élő növényeket és állatokat.

Ha utunkat augusztus 15-e köré időzítjük, részesei lehetünk a helyiek védőszentje, Szent Gerasimos ünnepének. A legenda úgy tartja, hogy ezen a napon a szent állatoknak tartott kígyók jönnek le a hegyekből, és végigkúsznak a templomon. Viszont ha nem jelennek meg, akkor nagy valószínűséggel valami baj fog történni. Ha szerencsénk van, és éppen belefutunk egy zarándokcsoportba, lehetséges, hogy megtekinthetjük a máskor zárva tartott Gerasimos kriptát.

Megéri befizetni egy hajós kirándulásra, hiszen rengeteg csodaszép öböl nem közelíthető meg a szárazföldről, és persze több szigetre is ellátogathatunk. Egyik ilyen például a piramis alakú hegyeiről jellegzetes Ithaka, amely talán még zöldebb, mint Kefalonia. Ha állomásként megállunk Spartohorin, mindenképpen kóstoljuk meg az igazi görög módon elkészített tengeri herkentyűket. Skorpios a híres milliárdos, Onassis szigete, ide belépni ugyan nem lehet, de kikötni és fürödni igen. Ejtsük útba mindenképpen a hídként a szárazföldet és a Jón-szigeteket összekötő Lefkadát.

Aki Kefaloniára utazik, ugyan nem feltétlenül az ókori nyomok után kutat majd, viszont olyan természeti élményekben lesz része, amelyek azon túl, hogy időről időre visszacsábítják, emlékeztetik arra, mennyi szépséget is rejt Hellász, és mennyire szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mindezt láthatjuk, és a részesei lehetünk. Tartsatok velem legközelebb is, fedezzünk fel ismét egy görög paradicsomot!

-Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - a szív ügye.
- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
- Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
- Szeretlek! Nagyon!
- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

A legtöbben, ha Görögországra gondolnak, az égszínkék tengert, napfényt, vakítóan fehér házakat, több ezer éves ókori emlékeket vizualizálnak. Nem véletlenül lettek ezek az ország védjegyei, hiszen messze földről utaznak ide évente turisták milliói, hogy nyári vakációjukat Hellászban töltsék. Sajnos a szabadságra szánt napok száma véges, ezért sokan szigorú útitervvel érkeznek, nehogy valami olyat hagyjanak ki, amit később megbánnának. Előfordul viszont az is, hogy a passzív nyaralást előnyben részesítők is elcsábulnak egy-egy helyi utazási iroda kirakatában reklámozott kirándulásra annak bizonyítékaként, hogy Görögországból sosem elég.

Fotó: A verginai múzeum bejárata - Wikipedia

Út a múltba - Az Olimposzi Riviéra igen kedvelt úti célnak számít a Magyarországról érkező turisták körében. Thesszaloniki, az Olimposz közelsége, a kiváló strandok mind-mind gondoskodnak a vakáció felejthetetlenné tételéről. Aki először jár erre, minden bizonnyal időt fordít a második legnagyobb görög város és az istenek lakóhelyének meglátogatására. A fakultatív kirándulások között szemezgetve azonban felfedezhetjük a Verginába tartó túrát is, melyről elsőre nem is sejtenénk, hogy egy életre szóló élményt tartogat.

Vergináról valójában kevesen tudják, hogy az ország egyik legjelentősebb régészeti leletének ad otthont. A modern városka mindössze 91 esztendős, ám az eredeti település alapítása időszámításunk előttre nyúlik vissza, csakúgy, mint a benne rejtőző kincsek. A makedón királyság első fővárosi címét ugyan később Pella vette át, továbbra is Vergina maradt a királyok temetkezési helye. Ennek köszönhetően lehet ma mindenki részese egy olyan varázslatnak, amit csak kevés múzeum tartogat a látogatónak.

A település 1977 őszén hívta fel magára a világ figyelmét, mikor Manolis Andronikos régész ásatása során a sírokra bukkant. A maradványokat egy domb öleli körbe, melynek belsejébe egy egyre sötétedő alagúton keresztül juthatunk. A 13 méter magas és 110 méter átmérőjű földhalmot valószínűleg a gall zsoldosok megtévesztésére hordták ide, hogy megóvják az idehelyezett értékeket és a holtak nyugalmát. Az itt található három sír közül ugyanis az egyikről majdnem teljes bizonyossággal állítható, hogy a Kr. e. 336-ban itt meggyilkolt II. Philipposzé, a valamivel kisebb pedig IV. Alexandroszé, Nagy Sándor fiáé. A teremben félhomály fogad minket, és egyből megüti fülünket a jobbra eső, elkülönített mozisarokból áradó lágy, földöntúli muzsika.

A domb építői szerencsére elérték céljukat, hiszen az idehelyezett ékszerek, fegyverek és különböző használati tárgyak megmaradtak az utókor számára. Olyan páratlan tárgyi emlékekben gyönyörködhetünk, mint a larnax (fotó: Pinterest), vagyis az az ereklyetartó, amelybe a halott király csontjait helyezték a megfelelő előkészítés után. Oldalain növényi díszek keresztezik egymást, belsejét kék bársony borítja, tetején pedig a makedón királyok tizenhat sugarú napja tündököl. Az egyik legritkább ókori leletnek számít az az arany tölgyfalevelekkel díszített koszorú, melyet 313 levelével és 68 makkjával szintén a nagyérdemű elé tártak.

A teremben haladva utunk először a legkisebb sírhoz vezet, mely nagy valószínűséggel egy nőé lehetett. A magasból vehetjük szemügyre a sok százéves falakat, a lágyan szóló zene és a félhomály pedig elrepít minket egy nagyon távoli világba. Sétánkat folytatva egy templom maradványaira bukkanunk, mely minden bizonnyal a legnagyobb sír részét képezte. A hangulatkeltés mellett a múzeum alaposan ügyel a történelmi háttér szemléltetésére is: részletes leírásokkal és makettekkel segítik az ókori építkezési és temetkezési szokások minél alaposabb megismertetését.

A templomot a múzeum legnagyobb emlékműve követi. Lépcsősoron ereszkedhetünk alá, hogy ugyan üveglapon keresztül, de közelebbről szemügyre vegyük a nagy II. Philipposz síremlékének dór homlokzatát (fotó: Pinterest) . Sajnos ez a maximum, amennyit életnagyságban megvizsgálhatunk, a kihelyezett kicsiny másában reprodukált épület azonban feltárja előttünk az építmény két helyiségből álló, márványajtós szerkezetét.

Továbbhaladva ugyanilyen lépcsősor vezet IV. Alexandrosz sírjához, mely szerkezete hasonlít a mellette állóhoz, mérete azonban szerényebb.

A kivilágított vitrinek között elhaladva jutunk el a már a bejáratnál látott mozisarokhoz, ahová mindenképpen térjünk be, ha időnk engedi, ugyanis egy, az érzékekig ható dokumentumfilm során rengeteg, az ókori túlvilági hiedelmekkel és temetkezési szokásokkal kapcsolatos kérdésünkre választ kaphatunk.

A Verginában tett utazásunknak azonban itt még nincs vége, az irányt a hegynek véve újabb makedón síremléket vehetünk szemügyre, mely szerkezete a már előbb megtekintettekéhez hasonlít. Kicsit távolabb fekszik a Kr. e. IV-III. századból származó hellenisztikus palota, az egykori makedón állam első fővárosa, Eges színháza és Eflikia szentélye is.

Jegyvásárláskor legyünk szemfülesek és érdeklődjünk a kedvezmények felől! A nemzetközi diákigazolvánnyal rendelkezők nagy valószínűséggel ingyen látogathatják a múzeumot.

Mondjon bárki bármit, létezik, hogy az ember nemcsak térben, de időben is utazik. Ellátogat egy letűnt korba, melyről már rengeteget hallott, és amely történeteit az idő előrehaladtával kiszínezte a szájhagyomány. De elég egy ilyen múzeumban tett látogatás, és a már-már misztikusnak vélt helyek, idők és emberek emléke megelevenedik; hallatnak magukról a múlt hősei!

Fotó: Pinterest

...hogy a görög zászlón 9 vízszintes csík követi egymást, amely az ország mottójának (Eleftheria i Thanatos – szabadság vagy halál) 9 szótagjára utal? A kék szín a tengert és az eget szimbolizálja, míg a fehér szín a tisztaságot és a szabadság utáni vágyat testesíti meg. A bal felső sarokban a görög ortodox kereszt látható.

-mk-

A görög szárazföld és a szigetvilág területét szeizmikus törésvonalak hálózzák be, így elég gyakoriak a földrengések. A Plymouth-i Egyetem szakértői szerint nem véletlen, hogy Hellászban számos templom vált földrengés áldozatává, ugyanis az ókori görögök szánt szándékkal építhették a szent épületeiket azokra a helyszínekre, amelyeket gyakorta rázták meg a földrengések.

Görögország az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez találkozási vonalánál helyezkedik el. A két egymásnak feszülő kontinentális kőzetlemez különböző intenzitással bár, de folyton mozgásban van, ezért időnként előfordulnak kisebb-nagyobb földrengések az ország egész területén. Nem volt ez másként az ókorban sem.

Delphit, az egyik legismertebb ősi görög szentélyt és templomegyüttest egykoron a világ köldökének gondolták. Itt őrizték a legenda szerint a Prométheusz által az istenektől ellopott tüzet is. A Kr. e. 373-as földrengés részben lerombolta épületeit, ám a lelkes görögök nem költöztették odébb a templomot, hanem ugyanarra a helyre, a törésvonal tetejére (ahonnan „mámorító” gázok szabadultak fel, valamint a szent forrás érkezett) építették fel ismét.

Korábban a szakemberek úgy vélték, a görögök helyválasztási szokása ezen geotermikus eseményeknek (gázok, forrás) köszönhetőek. A Proceedings of the Geologists’ Association folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban más okot kell keresnünk. Ian Stewart, a Plymouth-i Egyetem Fenntartható Föld Intézetének igazgatója úgy véli, a törésvonalak a kulcsszó. Mint elmondta, Mükéné, Epheszosz, Knidosz vagy Hierapolisz szent görög helyeinél is hasonló trendet követhettek.

„Úgy gondolom, több mint véletlen, hogy több fontos, szakrális helyszín is azokon a helyeken épült fel, amelyeket gyakran sújt földrengés” – magyarázta Stewart. „Az ókori görögök igen nagy értékeket helyeztek el a földrengések okozta források fölé, talán a templomegyüttesek ezekhez való közelsége sokkal rendszeresebb lehetett, mint azt korábban gondoltuk volna” – tette hozzá.

A szakértő szerint a görögök a földrengéseket „vegyes áldásnak” tekintették. „Rendkívül intelligens emberek voltak. Úgy gondolom, felismerték volna ezeknek az építészeti hibáknak a jelentőségét, tanultak volna korábbi balfogásaikból, és mivel városaik számára jólétet akartak elérni, a későbbiekben nem építettek volna szent helyeket földrengés okozta helyszínekre, hacsak nem ez volt a fő cél” – így a kutató.

Forrás: innen

Galbenisz Tomaszt nem kell bemutatnom senkinek, ha arcról nem is, de a hangjáról már szinte mindenki ismeri, hiszen rengeteg színházi szerep mellett a szinkronstúdiók kedvelt szereplője. Kezdjük azzal, hol születtél, hol nőttél fel?

Anyukám és Apukám a görög polgárháborút követően kerültek Magyarországra, mindketten sebesültként, a kórházban, gyógyulás közben ismerkedtek meg egymással. A nővérem, Tomaica és én már itt, Budapesten születtünk, s kezdetben a Dohánygyárban laktunk. Sajnos nem sok emlékem van abból az időből, hiszen körülbelül másfél éves lehettem, amikor a szüleim Kőbányán lakáshoz jutottak, így valójában Kőbányán nőttem fel, ott végeztem az általános iskolát, majd a László Gimnázium kémia-angol szakára jártam.  

Hogy jött a kémiából a színészet?

Állandó szereplője voltam szinte az összes görög műsornak, általános iskolás programoknak. Egyrészt, mert szerettem csinálni, másrészt, mert motivált az a hatalmas megfelelni vágyás, amit belénk neveltek, hogy nekünk, görög fiataloknak meg kell mutatni, hogy helyünk van ebben az országban, tenni kell azért, hogy elfogadjanak, így mindig igyekeztem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Később, a gimnáziumban, amikor az ember keresi a helyét, fogalmam sem volt, mi akarok lenni, de a kémiáról úgy gondoltam, nekem ez nagyon tetszik, jól fog állni. Közben megmaradt ez az úgynevezett „ hülyéskedős” énem, nem is engedtek felelni sem angol, sem oroszórán, mert utánoztam a nyelvet, mindig nagy derültséget okozva az osztályban, így mindig csak írásban felelhettem. Fociztam is, hívtak az MTK-ba, de a szüleim nem engedtek, mondván, sokkal fontosabb a tanulás.

Harmadik-negyedik osztályos koromban kezdtem el először komolyan gondolkodni, hogy melyik a nekem leginkább tetsző pálya, de akkor még csak egy dologban voltam biztos: a szabadságomat nem akarom eladni, nem tudnék egész nap egy irodában ülni. Gondolkodtam, mit csinálnék szívesen, így beadtam a jelentkezésem külkereskedelmi és idegenvezetői szakokra. Volt azonban egy osztálytársam, aki elültette a fülembe a bogarat, mondván, olyan jól tudok szórakoztatni, miért nem jut eszembe a Színművészeti Főiskola, nem is merek oda jelentkezni. Arra gondoltam, milyen jó ötlet, végül is egész eddigi életemben ezt csináltam, így beadtam oda is a jelentkezésem, majd elmentem felvételizni. Fel is vettek, mind a külkereskedelmi, mind az idegenvezetői szakokra, azonban a Színművészeti Főiskola felvételije örök nyomot hagyott az életemben. Az első meghallgatáson Kállay Ferenc felvételiztetett, és bár kiestem az első rostán, de olyan hangulata volt annak a pici színpadnak, a fényeknek, a világításnak, hogy azt mondtam, nincs más út, én ezt nem engedem el, nekem ezt csinálni kell, mert engem erre teremtettek. Nemet mondtam a másik két szakra, és elkezdtem járni a színházakat, hogy munkát keressek, mint statiszta. Ilyen munka nem akadt, de fizikai munka igen, én pedig boldogan elvállaltam, csak azért, hogy ebben a közegben lehessek, így kerültem a Madách Színházba díszítőnek, majd aztán szépen lassan jöttek a statisztaszerepek is. Közben megint felvételiztem a Színművészetire, ami másodjára sem sikerült, de a lelkesedésem nem hagyott alább. Az utam a Nemzeti Színház Stúdiójába vitt, ahol Bodnár Sándor tanított, vele sikerült felépítenem magamban, hogy mi is az a színház. Egy évig tanultam ott, majd a harmadik nekifutásra végre felvettek a Színművészetire, ahol Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába kerültem, 4 évig Dimanopulu Afroditével - aki most Egerben él a családjával - osztálytársak voltunk. A gyakorlatunkat a Nemzeti Színházban töltöttük, ahol pedig - korábbi stúdiós révén  - már szinte mindenkit ismertem.

Emlékszel még arra, mi volt az első szereped?

Kezdetben csak kisebb szerepek adódtak, de talán a legelső szerepem Laborc volt az István, a királyból, ugyanis elment az őt megszemélyesítő színész, kellett egy jó hangú beugró, s rám gondoltak, mivel mi, görögök az Afroditével elég „nagyhangúak” voltunk. A vizsgaelőadásunkat követően aztán a Nemzetiben maradtam, egészen az igazgatóváltásig, amikor is az igazgatóval együtt a színészeknek is távoznia kellett.  Ezt követően Szegedre költöztünk a családommal, akkor már megvolt a nagyobbik lányom, de csak fél évet töltöttünk ott, majd visszaköltöztünk Budapestre. Szinkronizáltam, játszottam egy gyereksorozatban, s közben véletlenül összefutottam Kerényi Imrével, aki a Madách Színház igazgatója volt már akkor, beszélgettünk, kérdeztem, mehetnék-e oda. Külsősnek vettek fel, majd másfél-két év múltán leszerződtem, s immáron 27 éve a Madách Színházhoz tartozom.

Mennyire volt meghatározó a görög származásod a munkád során, azon túl, hogy említetted, ti voltatok Afroditével a „nagyhangúak”?

Sokszor találkoztam azzal a véleménnyel, hogy görögös a nevem, változtassak rajta, mert ez örök bélyeg marad rajtam. Én viszont úgy voltam vele, hogy eszem ágába sincs változtatni, hiszen büszke vagyok a származásomra, aki szeret, ezzel a névvel szeressen. Ez az érzésem be is igazolódott, a szinkronon keresztül nagyon sokan megismertek és megszerettek.

Megtaláltak a görög szerepek?

Sajnos ez nem nagyon volt jellemző, és érdekes, hogy a szinkronban is, ha valami görög témájú film került elő, pont arra nem hívtak, csak ha kiejtési problémák adódtak. A Bazi nagy görög lagzi munkálataiban azonban részt vehettem.

A szerepálmokat sosem szerettem, mert annak idején, a főiskolán, Cyranot nagyon szerettem volna eljátszani, mondván: „ ki, ha én nem, ezzel az orral”.

Van görög szerepálmod, olyan görög karakter, akit nagyon-nagyon szívesen eljátszanál?

A szerepálmokat sosem szerettem, mert annak idején, a főiskolán, Cyranot nagyon szerettem volna eljátszani, mondván: „ ki, ha én nem, ezzel az orral”. Aztán teljesen a szerep hatása alá kerültem, addig-addig görcsöltem, míg nem sikerült túlságosan jól. Így jobban szerettem azt, ha megkapom a szerepet, és legyen az meglepetés, hogy mit hozok ki belőle.

Nagyon sokat szinkronizálsz, mikor találkoztál a szinkronszínészettel?

A Főiskola utolsó két évében volt szinkronóránk, gyakorolni az akkori Pannónia Stúdióba jártunk. Egy-egy mondatot, tömegjeleneteket kaptunk, én pedig szép lassan benne maradtam a szakmában, egyre ismertebb lettem, felismerhetővé vált a hangom.

Melyik volt a kedvenc szinkronszereped?

Nagy siker volt a Madagaszkáros szerepem, még most is nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Gyorsnak és pergő nyelvűnek kellett lenni, az amerikaiak küldtek két oldalt, hogy hogyan kellene a karakterhez alakítani a hangom, de mivel bonyolult volt, mondtam, hogy inkább improvizálok néhány hangot, a rendező pedig válassza ki a neki tetszőt. Így aztán nagyon elcsíptük a karaktert. Imádtam a figurát, nagyon sokat számít az is, hogy kapok-e tőle ihletet, de Julien királlyal nagyon könnyű volt együtt dolgozni. A dal is nagyszerű benne, a „Riszálom úgyis-úgyis”… Szerencsére sokat szinkronizálok, sorozatokat, természetfilmeket, filmeket, ahogy Szulejmánban és a Zöld íjászban is.

Hogyan alakul egy szinkronhang? Kaptok instrukciókat, hogyan kellene a hangotokat alakítani, vagy meghallgatjátok az eredeti színészt?

Ez sok összetevőtől függ. Függ attól, hogy a megrendelő mit vár el, a kiemelt mozifilmeknél, rajzfilmeknél komoly válogatás van, sokszor 30-40 ember közül választják ki a színészt, aki majd a hangját adja a szereplőnek. Van, hogy pontosan megadják, mit várnak, van, hogy van egy kis szabadságunk. A hétköznapi sorozatoknál nincs ilyen elvárás. A hangunkra viszont nagyon kell vigyázni, mert estére is kell,hogy maradjon belőle, a színházba.

Van egy díjad is, miért kaptad?

A Vándor Pufi díjat még 1994-ben kaptam, a Madách Színházban. Ez a legjobb karakterszínésznek járó díj, azért született, hogy ne mindig csak a vezető színészek részesüljenek díjazásban. Azért is különleges ez a díj, mert nem a vezetőségtől kaptam, hanem a társulat maga szavazta meg, ki a legméltóbb rá.

Mesélj egy picit a családodról!

Feleségem, Bozsik Éva, gyógymasszőrként dolgozik. Több mint 30 éve vagyunk együtt, nagyon megtaláltuk egymást. Két gyönyörű lányom van: Niki és Szofi.

Mit csinálsz, ha nem játszol, nem szinkronizálsz, nem szerepet tanulsz?

Sokáig teniszeztem, a legújabb hobbim pedig, hogy futok és „gyúrok”, ugyanis úgy szerettem volna átlépni az ötödik x-et, hogy erőm teljében vagyok. A feleségemnek is komoly sportmúltja van, gerelyhajító volt, ő ösztönzött, menjek sportolni. Én, aki utáltam focistaként is futni, most nagyon élvezem, ha pedig jó idő van, szeretünk kirándulni, és nyáron természetesen nyaralni.

Érdekes, nem oda születtünk, de a mienk, a mi részünk, a vérünkben van.  

Merre jártok legszívesebben nyaralni?

Általában Görögországba. Mindig beszélünk róla, menjünk valahova máshova, de valahogy mindig visszakanyarodunk. Nem tudom miért, egyszerűen olyan a tengerpartja, meg legalább beszélem valamennyire az ország nyelvét, el tudom olvasni a táblákat, ez olyan jó érzés. Nincs kifejezetten kedvenc helyünk, boldogan fedezzük fel a családommal az egész országot. Mindig megtaláljuk azt a helyet, ami hozzánő a szívünkhöz. Érdekes, nem oda születtünk, de a mienk, a mi részünk, a vérünkben van.  

Elmúltál 50 éves, mi a terved a következő 50-re?

Mindig azt szoktam mondani, hogy csak egészség legyen, ha egészséged van, akkor bármit megtehetsz, nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy boldog legyen az ember. A szeretet és a boldogság a legszebb részei az életnek, ez visz előre. Talán bölcsebb lettem, nem vagyok már annyira pénzközpontú, már jobb adni, mint kapni.

Közel áll hozzád a spiritualitás?

Hogyne, Osho-t, Balogh Bélát olvasok. Annyira jó tudni, hogy ez a világ nemcsak annyi, amennyit látunk belőle, fantasztikus, ha megtanulod a problémáid máshonnan nézni. Például annyira tetszik nekem az a gondolat, hogy minden, ami történik, miattad történik, a te gondolataid, a te cselekedeteid által jön létre, és ha valami rosszul sül el, azt is te okoztad magadnak. Általában  hajlamosak vagyunk mást okolni a problémáinkért, hogy én például valaki más miatt nem lettem eddig nagy színész, de ez nem igaz, mert  minden tőlünk függ, Tőlem. Lehet azt mondani, hogy más miatt történnek dolgok, de ha az ember elcsitítja a fájdalmát és hátralép, megláthatja, hogy mi is történik körülötte,Vele valójában.

Rajtam múlik, hogy az adott keretek között hogyan oldom meg a problémáimat, hogy dühös leszek vagy mosolygok rajta és továbblépek.

Hiszel abban is, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa?

Hiszek benne, és abban is hiszek, hogy nem véletlen az, hogy hova születsz, mint ahogy az sem véletlen,hogy görög származásúként Magyarországra születtem. Innentől kezdve rajtam múlik,mihez kezdek vele,hogy megtanulok-e boldogan,örömmel élni a születésem adta lehetőségekkel vagy sem!  Ha ezeket a gondolatokat az ember elkezdi a gyakorlatban is alkalmazni, akkor egyszer csak szép lesz az élet, és könnyű más emberek elfogadása és megértése.  

Nagyon családcentrikus ember vagy, hihetetlenül jó hallani, ahogy a szeretteidről beszélsz. Köszönhető ez ennek a gondolkodásnak is?

Igen, de annak is, hogy én egy nagyon erős családban nőttem fel, anyukám és apukám tyúkanyóként és tyúkapóként védtek bennünket. Nagyon erős család voltunk, mindig együtt mentünk mindenhova, együtt terveztünk és gondolkodtunk. A spiritualitást a feleségem hozta a családba, rajta keresztül ismerkedtem meg én is ezekkel a gondolatokkal, és aztán így simultunk szépen egymás mellé, így növünk egymás mellett örömben és szeretetben nap mint nap. Mind a mai napig meg tudunk beszélni bármit, hogy szerinted ez vagy az miért történik veled, nézd meg, hol tartasz, mit csinálsz, mennyit teszel egy-egy dologért. Ezzel a szeretettel próbáljuk a családunkat is összetartani magunk körül, a lányainkat és a fiúkat, akikkel együtt vannak. Az a cél, hogy az ember mindig fejlődjön és felismerjen dolgokat.

Ha az ember csak egy kicsit gondolkodik, hogy miért él, mit művel itt a Földön, akkor nem lehet az a válasz, hogy megszületsz, kicsit itt vagy, aztán meghalsz. Nekem ez nem stimmel.

Hiszel a halál utáni életben?

Hiszek benne, mert én nem tudom elképzelni, hogy egy szellem, egy lélek egyszer csak eltűnik,megsemmisül, hiszen amit kimondasz,még az se tűnhet el,az is hat a környezetedre. Akkor tehát minek is vagyunk itt? Ha az ember csak egy kicsit gondolkodik, hogy miért él, mit művel itt a Földön, akkor nem lehet az a válasz, hogy megszületsz, kicsit itt vagy, aztán meghalsz. Nekem ez nem stimmel. Nézd meg, kiáll egy kisfiú a tv-ben, és énekel, olyan hangon, mintha évtizedes tapasztalat lenne mögötte, lehetetlen, hogy nincs benne valamiféle előző élet tapasztalata!Nem gondolom, hogy ez csak tehetség, ez túl egyszerű lenne. Ebben nagyon erősen hiszek. Sok mindenre tanít az élet, nem véletlenül vagyunk itt, ebben biztos vagyok. Minden fájdalom és öröm tanít valamire, és ha eléggé nyitott szemmel nézel, rájössz arra, mit tartogat számodra az élet. Hogy hol születtél, ki vagy, görög vagy magyar vagy, nem számít, minden csak élettapasztalat.

Az élet olyan, mint egy nagy kép, aminek most épp egy bizonyos mozaikját éled. Én most színész vagyok Magyarországon, görög származásúként. Ez a képnek egy kis részlete, de addig-addig születsz le újra meg újra, míg az egész képet végig nem tapasztalod. És amikor látsz egy embert, aki ott ül az utcán, és koldul, tudd, hogy azt valamikor te is csináltad már, vagy fogod csinálni. Fontos, hogy az ember a teljes körforgást végigvigye, és egyszer csak bölcsebbé válva továbblépjen.A leckét megtanultam, felsőbb osztályba léphetek! Az a fontos, hogy az ember ne essen kétségbe, ne féljen, hogy jaj, lesz-e munkája, pénze. Fontos, hogy van-e annyi hite, ereje, hogy igenis, lesz annyi pénze, annyi munkája, amennyit akar, és azt igenis meg tudja teremteni!Amikor baj van, akkor derül ki igazán,hogy elég erősek vagyunk-e, de hinni kell! Mindig!

Köszönöm, hogy beszélgettünk!

dr. Miliosz Nikolett

 Fotó: www.jegy.hu. Pinterest