Kép: Athén - Pixabay
Ahogy korábban már megírtuk Nektek, Görögországban sajnos folyamatosan nő a koronavírusos esetek száma.
Ezért november 6-tól szigorítások léptek életbe - ezek azonban csak az oltatlanokra vonatkoznak. Így az érintettek november 6-tól csak negatív koronavírus teszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe, például a bankokba, a különféle hivatalokba és üzletekbe. A szigorítást Thanos Plevris görög egészségügyi miniszter jelentette be a közszolgálati televízióban, hozzátéve, hogy ez a korlátozás az életfenntartáshoz szükséges termékeket, így az élelmiszert és gyógyszer árusító üzletekre nem vonatkozik.
Az oltatlanoknak emellett önköltségen saját munkahelyükön hetente kettő tesztet kell bemutatniuk.
Az egészségügyi miniszter hozzátette: az oltásra azért van szükség, mert ily módon fékezni lehet a járvány újabb hullámának előretörését, melynek az oltatlanok sokkal nagyobb arányban vannak kitéve. Azok számára pedig, akik korábban mindkét oltást felvették, már elérhetővé teszik a harmadik, emlékeztető oltást is. Plevris hozzáfűzte azt is, hogy az ország korábbiak szerinti lezárására nem készülnek.
Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a kórházi ágyak 90%-a megtelt, az ápoltak 85%-a oltatlan.