Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Leáldozóban az egyszer használatos műanyagok kora Görögországban

2021. július 08. - kalimeraeger

szivoszal_pb.jpg

Kép: Pixabay

Július 3-án nagy lépést tett az ország a környezet megóvásának érdekében (erről korábban itt írtunk nektek).

Egészen pontosan 10 egyszer használatos terméket tiltanak be Hellászban. A listán szerepelnek az evőeszközök, a szívószálak, az egyszer használatos műanyagból készült ételtartók és poharak, italkeverők, törlőrongyok és minden olyan dolog, ami mikroplasztik darabokra bomlik.

A tiltás célja, hogy egyre kevesebben használjanak egyszer használatos ételtartókat és poharakat. A kormány célkitűzése, hogy 2024-re ez a szám 30%-kal, 2026-ra pedig 60%-kal csökkenjen. A 2024-es tervek között szerepel az is, hogy a műanyag palackos ásványvizek számát is redukálják.

Természetesen a tilalom nem azt jelenti, hogy ezek a termékek egyik napról a másikra tejesen elérhetetlenek lesznek, sokkal inkább motivációs célkitűzés a vállalatok felé, hogy innovatív, környezetbarát ötletekkel oldják meg ezt a problémát. Helyettesítő alapanyagként szolgálhat a papír vagy a biológiailag lebomló műanyag is.

Nem ez az első törekvés ezen anyag visszaszorításának érdekében Hellászban, 2018-ban is tettek már lépéseket ezen a téren. Ekkor Görögország, követve az EU kérelmét, kötelezte a boltokat, hogy csak térítés ellenében adjanak a vásárlóknak egyszer használatos műanyag szatyrokat. Úgy tűnik, ez az intézkedés sikeres volt, hiszen sokkal kevesebb ember tartott így igényt ezekre, az első évben rögtön 80%-kal csökkent a számuk, vagyis 2017-ről 2018-ra, mindössze egy év alatt másfél milliárddal kevesebb ilyen szatyrot használtak az országban.  

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr2516616508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása