Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

A Föld ifjú bajnoka Európában

2021. január 11. - kalimeraeger

lefteris_arapakis_gr.png

Fotó: Greekreporter

Ezzel a címmel illette a United Nations (Egyesült Nemzetek – a szerk.) a mindössze 26 éves görög klímaaktivistát és vállalkozót, Lefteris Arapakis-t.

A fiatalember az Athéni Egyetem Közgazdasági és Üzleti szakán végzett, majd 2017-ben megalapította az ENALEIA nevű szociális startup-ot (melyet a görög klíma- és gazdasági problémák ihlettek), ahol munkanélkülieket oktatnak a fenntartható halászatra. Az ENALEIA az első hivatásos halászképző az országban.

A halászszakmát sok kritika érte a környezetvédők által, akik a halpopulációk számának csökkenését, a tengeri élővilág egészségének fenyegetettségét és a túlhalászás okozta szennyezettséget említik leggyakrabban.

„Görögországban a halászati módszerek teljesen elavultak. Még mindig kárt okozunk a környezetünknek” – mondta Arapakis a Greek Reporternek adott interjúban.

Az ifjú családja több generációra visszamenőleg halászatból élt, így Lefteris gyorsan átlátta, hogy ugyan a kritikák valósak, ez a tevékenység mégis Görögország gazdaságának egyik húzóágazata. Intenzív kutatómunka után egy tervvel rukkolt elő, hogy hogyan tanítson meg új és régi halászokat arra, hogyan fogjanak halat és védjék meg a környezetüket egyidejűleg.

„Nem csak arra oktatjuk a diákjainkat, hogyan fogjanak halat, hanem hogy hogyan fogjanak úgy halat, hogy azok máskorra is maradjanak” – mondja.

Az ENALEIA megtanítja a halászás praktikáit, amelyek ugyanakkor szem előtt tartják a helyi halpopulációkat, eltávolítják a műanyag szemetet a vízből, ezzel járulva hozzá egy zöldebb jövő kialakításához.

Miután Arapakis látta, hogy a halászok mennyi műanyag hulladékot húznak ki hálóikkal a halakkal együtt a vízből, majd dobálják az előbbit vissza, azonnal a megoldáson kezdett el gondolkodni.

A műanyaggal szennyezett tenger mind a benne élőkre, mind az emberekre különösen veszélyes. A halak, hüllők, tengeri emlősök elfogyaszthatják ezeket, és mivel nem képesek megemészteni, ez a halálukhoz vezethet. Ha pedig valaki olyan halat fogyaszt, melynek szervezetében mikroszemcsényi műanyagdarabok vannak, nagyon veszélyes dolgot cselekszik az egészségére nézve.

Arapakis egyre nagyobb területen veszi fel a harcot, Görögország és Olaszország több száz halászával alkot mára egy csapatot, akik segítenek a tenger megtisztításában. Hetente 1,5 tonna műanyagot gyűjtenek össze, melyeket különböző cégek újrahasznosítanak.

Az ENALEIA jelenleg csak a mediterrán térségben tevékenykedik, de Lefteris célja, hogy a fenntartható halászat és a tenger megtisztítása a Föld összes tengerén jelen legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4016384720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása