Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

A görög MasterChef nyertese tartja a szavát

2020. június 22. - kalimeraeger

masterchef_stavros_varthalitis.jpg

Kép: Greekreporter - Stavros Varthalitis a kép jobb oldalán, mellette Stavris Georgiou

Váratlan fordulattal, szerdán ért véget a világhírű főzőműsor hellén változata, melyet görögök százezrei kísértek figyelemmel.

A népszerű show fináléjában Stavros Varthalitis aratott győzelmet, aki a végső küzdelmet a barátjával, Stavris Georgiou-val vívta. A szenvedélyes versengés igazságosan zárult, Stavros azonban a következő napon nyilatkozatot tett, mely szerint nyereményének felét, vagyis 25 ezer eurót a barátjának adja. „A díjat 50-50%-ban elosztjuk, hiszen, ha valamire a szavamat adom, azt be is tartom.” – mondta, utalva megállapodásukra, amit a show alatt tettek egymásnak.

„Most, hogy nekiindulunk a való életnek, nem akarom őt elveszíteni. Fenn akarom tartani a barátságunkat, amely a játék alatt is működött, és remélem, hogy séfként is együtt tudunk dolgozni a közeljövőben.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr2715907372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása