Friss, fiatalos, habár nagyon nehéz élete volt. Sokszor ejt gondolkodóba, hogyan fér el ennyi energia ilyen pici, immáron 82 éves testben. Példaértékű az életkedve, a szorgalma és az élni akarása, amely sokszor segítette át a nehezebb időkön. Nézem, ahogy sokszor egész nap fáradhatatlanul tesz-vesz a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának központi irodájában, ahogy egy széken megpihen, miközben nem ér le a lába, és örülök, hogy van nekünk.

Papadopulu Szofiával beszélgettünk.

Mire emlékszik a gyermekkorából?

Nehéz gyermekkorom volt, sokat betegeskedtem, aztán jött a háború. Preszpába (Albánia) mentünk, ott volt a találkozó azon gyerekek számára, akiket külföldre vittek. Tizenketten voltunk testvérek, édesanyám a testvéreimet előbb elvitte, mint engem, én egy ismerős gondjaira bízva egyedül maradtam. Amikor a következő állomásra értünk, levetkőztettek, megmosdattak minket, hiszen tele voltunk tetűvel. Ott találkoztam valakivel, aki maga mellé vett, tanított, könyveket adott, az ő irodájában tanultam, amennyit csak tudtam. Megígérte nekem, hogy segít megtalálni a családomat. Az út innen Csehszlovákiába vezetett, ott jártam iskolába. Nagyon rossz volt egyedül, már nagyon hiányzott a családom.

Mikor találkoztak újra?

1954-ben történt, egy vasárnapi napon, amikor éppen a szálláson pihentem. Egyszer csak hallottam, hogy engem hívnak, és közölték, hogy itt az anyukám. Azt az örömet, amit akkor éreztem, nem tudom leírni. Hatalmas ereje volt ennek a találkozásnak.

Hogyan találtak egymásra?

Fényképek készültek rólam, ezeket a fényképeket pedig valahol kiállították. Anyukám látta ezeket a képeket, felismert rajta, és addig érdeklődött, merre lehetek, míg meg nem talált. Csehszlovákiában élt akkor, egy nyugdíjas otthonban dolgozott, vásárolt, takarított. Én több helyen is voltam Csehszlovákiában, többek között Prágában is.

Hányan voltak testvérek?

Tizenketten voltunk, de több testvérem is meghalt a háborúban.

A szövőgyárban kaptam lehetőséget, a Fehérvári úton, de nagyon nehezen vettek fel, mert gépekkel dolgoztak, és gondolták, hogy a magasságom miatt nem érem fel a gépeket, így nem leszek jó munkaerő. Kértem, hogy tegyenek próbára, s ha nem felelek meg, akkor ne vegyenek fel, ám végül megfeleltem.

Mikor jöttek Magyarországra?

1954-ben jöttünk Magyarországra. Beloianniszba vittek minket, mert három testvérem már ott várt ránk, de nagyon sok ismerősünk is élt ott. A faluban vállaltam munkát, hiszen minden fillérre szükségünk volt, hogy meg tudjunk élni, először kesztyűket készítettem a falusi varrodában. 1955-ben három barátnőmmel Pestre jöttünk munkát keresni. A szövőgyárban kaptam lehetőséget, a Fehérvári úton, de nagyon nehezen vettek fel, mert gépekkel dolgoztak, és gondolták, hogy a magasságom miatt nem érem fel a gépeket, így nem leszek jó munkaerő. Kértem, hogy tegyenek próbára, s ha nem felelek meg, akkor ne vegyenek fel, ám végül megfeleltem. Munkásszállón is éltem, hiszen három műszakban dolgoztam, nem mindig tudtam hazamenni. A szövőgyárból 1956. október 23-a után jöttem el, kértem, hogy adják ki a munkakönyvem, mert az anyukám beteg, és mellette kell lennem. Nem akartak elengedni, mert nagyon megszerettek, így a munkakönyvembe beírták, hogy önként léptem ki. Beloianniszba, a varrodába visszatérve először – erre hivatkozva - nem akartak alkalmazni, de beszéltünk az igazgatóval, és végül felvettek.

Másnap - hétfőn - bementem dolgozni, délelőttös voltam. Ekkor a későbbi férjem bejött a munkahelyemre, ahol szép, sőt, gyönyörű lányok dolgoztak. Ő benézett mindenhová, és amikor az én termembe lépett, rám nézett, és azt mondta: ez a lány kell nekem.

Hogy ismerkedtek meg a férjével?

Egy vasárnapi napon, ebéd után, anyukámmal elindultunk a nővéremhez, aki nem élt velünk. Útközben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy ház ablakából néhány szempár követ bennünket. Másnap - hétfőn - bementem dolgozni, délelőttös voltam. Ekkor a későbbi férjem bejött a munkahelyemre, ahol szép, sőt, gyönyörű lányok dolgoztak. Ő benézett mindenhová, és amikor az én termembe lépett, rám nézett, és azt mondta: ez a lány kell nekem. Mikor délután hazaértem a munkából, a későbbi férjem barátjának a felesége már ott ült nálunk, anyukámmal beszélgetett, mint később kiderült, lánykérőbe jött. Szerettem volna én is hallgatni őket, de anyukám elküldött lecsót főzni, persze azért a „fülem ott volt”. Annyit hallottam a beszélgetésből, hogy az a férfi, akiről beszélgettek, egyetemre jár, professzor lesz. Mikor a vendégünk elment, kérdeztem anyutól, hogy ki volt a vendégünk, mire anyu azt válaszolta, hogy csak egyszerű látogató. Furcsállottam, hogy annyi ideje itt lakunk már, miért pont most jönne valaki meglátogatni minket. Végül elárulta, hogy lánykérőbe jött.

Nem akartam még férjhez menni, hiszen semmim sem volt. Végül 1957-ben mégis férjhez mentem, 22 éves voltam akkor. Rá két évre, 1959-ben szültem meg az első gyermekünket, Nicát, és akkor költöztünk Pestre, Újpesten kaptunk egy lakást a férjemmel, Papadopulosz Jannisszal.

Dolgos hétköznapjaink voltak...

Mivel foglalkozott a férje?

Görög filozófiát és orosz nyelvet tanult, emellett tanított is. Ő is sokat betegeskedett, a háborúban megsebesült, 75%-os rokkant volt. Dolgos hétköznapjaink voltak, én az Egyesült Izzónál kaptam munkát, ott mindenki nagyon jó volt hozzánk, mindenben segítettek, amire szükségünk is volt, mert nagyon nehéz körülmények között éltünk. A férjem csak ösztöndíjat kapott, a lakásunk üres volt, de végül sikerült berendeznünk. Ezután költöztünk a Hungária körútra, akkor szültem meg a fiamat, 1967-ben. Voltak ugyan problémáink, de jól éltünk, szeretetben.

Hogyan teltek a mindennapok?

Akkoriban nemigen jártunk görög rendezvényekre, de kirándulni igen, a gyerekeket vittük mindenhová. Vasárnaponként felmentünk a Normafához, ott voltunk egész nap, a gyerekek játszottak, mi főztünk, sok ismerős görög család gyűlt ilyenkor ott össze.

Mikor ment nyugdíjba?

1990-ben mentem nyugdíjba, miután 1984-ben meghalt a férjem. Utána nem volt munkám, de szerettem volna dolgozni. A Syllogosból Thanassziszt kértem meg, hogyha tud valami munkát - lehet az bármilyen, nem érdekel -, szóljon, mert dolgozni szeretnék. Akkor költözött a Vécsey utcába a Görög Országos Önkormányzat, az akkori vezetőket, Alevra Annát és Dzindzisz Jorgoszt pedig már ismertem. Thanasszisz szólt az érdekemben, ők pedig lehetőséget adtak nekem a Görög Országos Önkormányzatban, a lányomnak, Nicának a Fővárosi Görög Önkormányzatban. 20 éve dolgozom itt.

Két gyermeke született, hány unokája, dédunokája van?

Három unokám és egy dédunokám van, nagyon boldog vagyok, hogy látom az első dédunokámat. Szeretem őt, a családomat is, ami tőlem telik, megteszek mindent értük, azért dolgozom, hogy ne hagyjam cserben őket. Ha tudok, félrerakok egy kis pénzt, hogyha elmegyek, hagyjak valamit a gyerekekre.

Szeretek rejtvényt fejteni, frissen tartom vele az agyam. Olvasni is szeretek, vannak görög és magyar könyveim is, a férjemnek is sok könyve volt.

Mindig mondjuk, hogy a Vécsey utca a második otthona, hiszen nagyon sok időt tölt az irodában. Ha mégis akad, mit csinál szívesen a szabadidejében?

Szeretek kötni, de főzök is, ha kell. A családom is szokott főzni, de amikor kérnek valami görög ennivalót, azt én készítem el, a görög töltött paprika a kedvencem. szeretek játszani a dédunokámmal, nagyon büszke vagyok a kis Bencére. Nagyon aranyos, nagyon szép gyerek. Szeretek rejtvényt fejteni, frissen tartom vele az agyam. Olvasni is szeretek, vannak görög és magyar könyveim is, a férjemnek is sok könyve volt. Szinte egész nap a munkahelyemen vagyok, nem sok időm van, de az tart életben, hogy tudok mozogni, nem szeretek otthon ülni, inkább járnék dolgozni éjjel-nappal, mert szeretem csinálni. Bárhol dolgoztam, megálltam a helyem. Lakásokhoz is jártam szabadidőmben takarítani. Én a munkatársaimat becsülöm, tisztelem, ahogy ők tisztelnek engem, én is azt adom vissza. Ez nekem a legnagyobb ajándék, amit várhatok. A tisztelet.

Láttam kitüntetéseket is…

Öt-hat kitüntetésem van, kiváló dolgozói címek.

Mesélt arról, hogy a különböző munkahelyein főként ruhadarabokat készítettek. Magának is varr?

Szerettem varrni, volt egy Haumann típusú varrógépem, de sajnos betörtek hozzám és ellopták. Ha lenne varrógépem, ruhákat is tudnék javítani, varrtam én bútorhuzatokat is, bár, akkor nem dolgoztam ennyit, mint most, csak a 8 órát. Hazamentem, leültem egy kicsit varrni. Kikapcsolt.

Ha most jönne a jó tündér a három kívánsággal, mit kérne?

Jó életet, egészséget, hiszen az a legfontosabb. Meg egy varrógépet.

Köszönöm, hogy beszélgettünk!

dr. Miliosz Nikolett