Bizonyára sokan hallottatok már a Fejér megyében található görög faluról, Beloianniszról. Alapításának története, a hellén hagyományok és tradíciók megléte, a helyiek mindennapjai azonban mindezidáig kevesek előtt voltak ismertek.
A Budapesttől mindössze egy órányi autóútra lévő, hajdanán szántóföldek övezte területen 1950. május 6-án indult meg az építkezés. Az akkor itt felhúzott közel négyszáz lakóház sok családnak jelentett új otthont, annyi nélkülözés és viszontagság után. Ők a második görög diaszpóra tagjai, akik hazájuktól távol új menedékre találtak.
Az olasz csapatok visszaszorításával az országban kezdetét vette a II. világháború. Németország hadüzenetére a Nemzeti Felszabadító Front (EAM), később pedig a Görög Népi Felszabadító Hadsereg (ELASZ) megalakulása volt a válasz. Egymás után szabadították fel a területeket, melyeket a németek után az angolok szálltak meg. Az ELASZ fegyverletétele után megtorlással és a kommunista ellenállók üldözésével kezdetét vette a polgárháború, mely megannyi görögöt késztetett hazája elhagyására. Egy olyan utazásra, mely végcélja mindannyiuk számára ismeretlen volt.
Fotó: Amaliada tér
A Vöröskereszt segítségével és a környező országok támogatásával, határmegnyitásával az élet észak felé tűnt a legbiztonságosabbnak. A polgárháború utolsó évétől, 1948-tól kezdődően stabil célpontnak számított Magyarország, ahol kezdetben a Váci úti fertőtlenítő volt a gyűjtőpont. Innen az egészséges gyerekeket vidékre, többek között Fehérvárcsurgóra, Dégre, Balatonalmádiba, Iszkaszentgyörgyre, különböző szállókba, kastélyokba, szanatóriumokba szállították, ahol a velük érkezett tanítók gondoskodtak az oktatásukról. A létszám növekedésével egyre nagyobb igény volt egy biztos élettér kialakítására, melynek első állomása a budapesti Kőbányai út és Hungária körút sarkán álló Dohánygyár volt.
Az itt élő mintegy 400 család 6-12 négyzetméternyi, komfort nélküli szobákban húzódott meg, és alakította ki maga számára saját kis görög szigetét. Ugyan semmijük sem maradt, szokásaikhoz, ételeikhez, zenéjükhöz ragaszkodtak, hazájuktól több száz kilométerre ott próbálták mindennapjaikat folytatni, ahol nem is olyan régen abbahagyták. Rendkívül erős kapocs alakult ki az itt élők között, melyet a tánc és muzsika iránt érzett szeretet csak még inkább fokozott.
Fotó: Ortodox templombelső
A Dohánygyár átalakításával egy időben indult meg Görögfalva építése is, mely többek között a családegyesítést és a végső letelepedésre való esélyt hordozta magában. Példátlan magyar és görög összefogással, rohamtempóban épültek az új otthonok, nemre és korra való tekintet nélkül mindenki ott segített, ahol csak tudott. Öt hónap múlva már birtokba vehették a házakat az új lakók, élet költözött az újonnan emelt falak közé.
A falu átadásakor 418 földszintes, barakk-jellegű, az összkomfortot ugyan nélkülöző, de az Egészségügyi Minisztérium jóvoltából egy-két bútorral ellátott lakást adtak át. Kert mindegyik épülethez tartozott, mely zöldségek, gyümölcsök termesztésére kiváló volt.
Magától értetődően mielőbb szükség volt olyan létesítményekre, mint óvoda, iskola, tanácsház, kultúrház, közkonyha és sütöde – 1951 nyarára már ezek is használatra készen álltak.
A település 1952-ben vette csak fel a Beloiannisz nevet, egészen addig Görögfalvaként ismerte mindenki. A névadó Nikosz Beloiannisz a kommunista mozgalom kiemelkedő alakja volt, akit az 1935-43 között véghezvitt tevékenysége miatt börtönbe és koncentrációs táborba zártak, majd nemzetközi tiltakozás ellenére kivégeztek.
A falu 1952-ben volt a legnépesebb, ekkor mintegy 1850 főt számlált. Két évre rá sokak számára megadatott a lehetőség, hogy visszatérhetnek szülőhazájukba. Beloiannisz zárt hellén köre megnyílt; egyre több magyar lakos érkezett – többségében pedagógusok, illetve a vegyes házasságok tagjai. Újabb jelentős etnikai változás a nyolcvanas években történt, mely az ötvenes években már bekövetkezett családegyesítési mintát követve ugyan, de már szabadabb szellemben ajánlott görög, illetve magyar állampolgárságot az ide menekülteknek, valamint a jogot, hogy hazát válasszanak maguknak. Nekünk, a modern kor gyermekeinek szinte elképzelhetetlen, milyen hihetetlenül nehéz lehetett a menekülés közben szétszakadt családoknak egymás nyomára bukkanni mindenféle elektronikus és kommunikációs eszköz nélkül.
Fotó: Utcarészlet a faluból
Az 1951-ben felépített általános iskola ma is a helyi és környékbeli nebulók rendelkezésére áll. Az évfolyamonkénti egy osztály tanulóinak nagy része kötelező órái mellett görög nyelvi oktatásban is részesül.
A község nemcsak a görög, de a magyar nemzeti ünnepeket is méltóképp ünnepli – hisz többnemzetiségű lakosságának hála kultúrája még színesebb lett. A közösség a mindennapokban is tesz azért, hogy a görög hagyományok ne merüljenek feledésbe.
Ugyan Beloiannisz immár több, mint 60 éve megalapult, teljessé az 1996-ban emelt gyönyörű görög ortodox templomával vált. Ugyanebben az évben a község testvérvárosi kapcsolatot létesített Athén Agios Dimitrios nevű kerületével, szorosabbá fűzve a viszonyt az anyaországgal.
Mára mind kevesebb hellén él a faluban, hisz munka és szórakozási lehetőségek híján a fiatalok a városba költöznek, hogy elkerüljék az ingázást. Ám akár a közelben, akár Görögországban telepednek le, mindannyian meleg szívvel és nosztalgiával gondolnak vissza a helyre, mely a zűrzavarok és káosz közepette, rövidebb vagy hosszabb ideig az otthonukat jelentette. A helyre, ahová időnként visszatérve, az utcákon végigsétálva buzuki hangja szűrődik ki az ablakon, és a frissen sült pita illata lengi be a teret. A helyre, mely számukra a béke szigetének erejével bír.
Forrás: innen
