Dimanopulu Afrodité kedvelt és elismert színésznője Egernek, munkáját több alkalommal különböző díjakkal is elismerték. 1998-ban Domján Edit-díjat kapott, több alkalommal volt az Évad színésznője, 2016-ban pedig a legjobb epizódszereplőnek járó Aase-díjat kapta meg.

Több alkalommal kaptál közönségdíjat, milyen érzés, hogy ennyire szeretnek a nézők?

Nagyon örültem, fantasztikus érzés, köszönöm is mindenkinek ezt az elismerést! Nagyon megható számomra, hogy így szeret a közönség, de ahhoz, hogy egy színész vagy színésznő ilyen rangos kitüntetésben részesülhessen, az is szükséges, hogy feladatokkal lássák el, amiben meg tudja mutatni, hogy mit is tud ő valójában.

Emellett szakmai elismerésekkel is büszkélkedhetsz…

Igen, 1998-ban Domján Edit-díjat kaptam, ami a legjobb vidéki színésznőnek járó díj, annak is nagyon örültem. 2016-ban pedig a legjobb epizódszereplőnek járó Aase-díjat.

Beszéljünk egy kicsit a görög gyökereidről! Hol születtél?

Miskolcon születtem, édesapám görög, anyukám magyar származású. Ott is nőttem fel, csodálatos volt a miskolci görög kolónia részének lenni, rendszeres résztvevői voltunk mi is a görög rendezvényeknek, görög táncházaknak, görög iskolába is jártam. Ezeken a helyeken tanultam meg görögül, és itt sajátítottam el a görög táncok alapjait is, amit, úgy gondolom, nem lehet elfelejteni. Sajnos később, mikor érettségi után Budapesten tanultam tovább, ritkultak ezek az alkalmak, egyre kevesebbet tudtam hazajárni, hiszen a színház teljesen más időbeosztást követel meg az embertől, nem hétfőtől-péntekig tartó elfoglaltság.

A színészet gyerekkori álom volt, egész pici koromtól kezdve nagyon szerettem utánozni egy-egy érdekes karaktert, színészeket, énekeseket.

Miért pont a színészetet választottad?

A színészet gyerekkori álom volt, egész pici koromtól kezdve nagyon szerettem utánozni egy-egy érdekes karaktert, színészeket, énekeseket. Rengeteget jártam színházba. A  gimnáziumban  volt egy nagyon jó énektanárom, ő noszogatott, hogy induljak versenyeken, de ez akkor még csak amolyan kedvtelés volt, a tudatosság csak később, a Színművészeti Főiskolán alakult ki bennem. Az első felvételim sajnos nem sikerült, de a második rosta után Kerényi Imre üzent nekem, hogy feltétlenül menjek el a Nemzeti Színház Stúdiójába felvételizni. Ide kapcsolódik egy nagyon kedves, görögséghez fűződő emlékem, ami hihetetlenül jól esett számomra: a felvételire várva ültem a folyosón, amikor megjelent Papadimitriu Athina, aki akkor már a Nemzeti Színház fiatal színésznője volt, és Galbenisz Thomasz, aki a Nemzeti Színház Stúdiójában volt stúdiós. Hallották, hogy lesz majd egy felvételiző görög lány, és kíváncsiak voltak rám. Thomasszal később osztálytársak lettünk, Athina pedig mint egy nővér, vigyázta  lépteink. Éreztem, rá mindig számíthatnék.

A következő évben aztán felvettek a Főiskolára, a Kerényi-Huszti osztályba, prózai színész szakra, így egy évig voltam a Nemzeti Színház Stúdiósa, de továbbra is maradtam ott gyakorlaton. Abban az időben az volt a szokás, hogy csak harmadévtől lehetett gyakorlatra menni, mi viszont másodévesek voltunk, amikor Kerényi Imre az István, a királyt rendezte, s külön engedéllyel elintézte, hogy mi is dolgozhassunk. Utána már egyenesebb út vezetett más  darabokba, pl. a Csíksomlyói passióba, aminek az az érdekessége, hogy Mária Magdolna szerepét Athina játszotta, aki akkor egy másik darabban is próbált, így elfoglaltságai miatt felváltva játszottuk ezt a szerepet.

A Főiskola elvégzése után több színházhoz is hívtak, többek között Egerbe is. Én pedig játszani szerettem volna sokat és sokfélét. Nagyon szeretem Egert, nagyon élhető városnak tartom, nagyon barátságosak itt az emberek, nagyon hamar elfogadtak a nézők, annyi mindenben kipróbálhattam magam, olyan sok szeretetet és lelki simogatást kaptam, hogy soha nem is vágytam elmenni innen. Később pedig, amikor megszületett a lányom, majd a fiam, már az ő életüket sem szerettük volna felborítani a költözéssel.

Férjed, Várhelyi Dénes szintén színész. Hol ismerkedtetek meg?

A Színművészeti Főiskolán, ő végzős volt, én elsőéves.

Meséltél arról, hogy a színészek élete teljesen más, hiszen az előadások, próbák más beosztást igényelnek. Könnyebbséget jelent számodra, hogy ő is színész?

Én úgy gondolom, hogy igen, de van, aki arra esküszik, hogy csak civillel érdemes összekötnie egy színésznek az életét. Szerintem ez a „felállás” azért is jobb, mert ő jobban meg tudja érteni, milyen például egy főpróba időszak, milyen, mikor éjfélig vagy akár hajnal 3-ig tart egy-egy próba. Én ugye azért ezen túlmenően feleség és anya is vagyok, az ezekkel járó teendőket is el kell látnom. Most, hogy nagyobbak a gyerekeink, egyre könnyebb, de mikor kicsik voltak, sokkal nehezebb volt a helyzet. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy minél több időt tölthessek velük, hogy ne sérüljenek a színházi elfoglaltságaim miatt. Amikor például nem próbáltam, vagy csak este volt előadásom, akkor nem vittem őket oviba, és együtt töltöttük a napot, vagy ha nagyon szerettek volna oviba menni, akkor elhoztam őket ebéd után, és mienk volt az egész nap. Így sokkal élhetőbb volt számukra, hogy este nincs a mama. A nevelésük során mindig igyekeztem hangsúlyozni a görögségüket, szerencsére, ahogy egyre nagyobbak, egyre több érdeklődést mutatnak iránta. Sajnos, arra még nem volt alkalmunk, hogy együtt, a családdal elmenjünk Görögországba, de ez régóta dédelgetett álmunk mindannyiunknak.

Előfordult már, hogy a férjeddel közösen játszottatok egy darabban?

Érdekes, hogy évek óta dolgozunk egy színháznál, és ehhez képest elenyésző azoknak a daraboknak a száma, amikben együtt játszottunk volna, vagy ha igen, közös jelenetünk lett volna. Néhány éve, az Equus című darabban viszont férjet és feleséget alakítottunk. Úgy gondolom, hogy nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, mert kritikusak és őszinték vagyunk egymással, mindig elmondjuk egymásnak a véleményünket, mivel lehetne egyikünk-másikunk alakítása jobb, teljesebb. Hála Istennek, semmilyen színészi féltékenység nincs közöttünk.

Melyek voltak eddig a kedvenc szerepeid?

Rengeteg ilyen kedvenc szerepem van, Szegvári Menyhért, aki a Gárdonyi Géza Színház rendezője volt, kifejezetten figyelt arra, hogy nekem mit kellene játszanom, hogy színészileg is egyre jobb és jobb lehessek. A legfrissebb kedvencem Beke Sándor nevéhez fűződik, mégpedig a Madách Imre életéről szóló Vesztett Éden című darab, ahol Madách anyját. Majthényi Annát alakítom. Azért lett az egyik kedvencem ez a szerep, mert egy tőlem homlokegyenest más karaktert, egy kőkemény asszonyt játszom, aki rátelepszik a fiára. Hiába negatív szerep, nagyon sok örömöm van benne, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a nézőktől. Vagy kiemelhetném újfent a Csíksomlyói passiót, ami úgy tűnik, végigkíséri az életem, csak most Szűz Mária szerepét játszom.

Nyilván egy hosszú munkakapcsolatnál a rendező ismeri már a színészei minden gesztusát, mozdulatát, így az válik érdekessé számára, hogy mit tud még kicsikarni, előhozni az adott színészből.

Hogy van ez, a színészt találja meg a szerep, vagy a szerepet a színész?

Én fiókhúzogatásnak hívom, ha azt mondjuk, hogy szerintem ezt vagy azt a szerepet neki vagy neki kellene eljátszania, mert ez olyan adott dolog. Én azt szeretem - és Szegvári Menyhért rendező ilyen volt -, aki más oldalról közelíti meg a szerepeket, megnézi, hogy az adott színész mit nem játszott még, milyen oldalát nem ismerheti még a közönség, így újra és újra egyfajta kihívás elé állítva ezzel a színészeket. Nyilván egy hosszú munkakapcsolatnál a rendező ismeri már a színészei minden gesztusát, mozdulatát, így az válik érdekessé számára, hogy mit tud még kicsikarni, előhozni az adott színészből.

Van szerepálmod?

Nem nagyon volt szerepálmom sosem, megtaláltak a szerepek, szerencsés voltam. Nyilván egy fiatal színésznőnek szélesebb lehetőségei vannak, ahogy öregszik, egyre jobban beszűkülnek ezek a lehetőségek. Szerencsére nemcsak prózai színésznő vagyok, játszottam operettet, musicalt, azért is jöttem vidéki színházhoz, mert abban az időben, amikor én végeztem, vidéken tudvalevő volt, hogy itt mindent el kell tudni játszani, mert ezek a vidéki színházak egyfajta népszínház jelleggel funkcionáltak, itt egy helyen kellett bepótolni mindent, amit Budapesten a nézők több színházban találhattak meg.  

Számolod, hogy hány szerep, főszerep áll mögötted?

Nagyon sok, 80-nál biztos, hogy több, és szerencsés vagyok, mert ennek zöme főszerep. Kedvencet sem igazán tudnék kiemelni, mert mindegyik szerepem valamiért a szívem csücske.

Játszottál már görög darabokban, vagy jellemző volt, hogy egy darab azért talált meg, mert görög származású vagy?

Racine Phaedráját vendégként játszottam Debrecenben és ezzel a kör bezárult. Ez viszont, ha úgy tetszik, szerepálom, hogy egy görög darabban játszhassak, de még nem késő, várom a lehetőségeket!

dr. Miliosz Nikolett