Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Új adó Görögországban

2024. január 25. - kalimeraeger

samothraki_1_gr.jpg

Kép: Pixabay

Új adót vezetett be a kormány ebben a hónapban, a súlyos erdőtüzeket és árvizeket követő újjáépítési erőfeszítések finanszírozására irányuló tervek részeként.

Az új adó pedig nem más, mint az "éghajlatvédelmi adó", amelyet a turisták a szálláshelyen, érkezéskor fizetnek. Ez az adó magasabb, mint a korábbi, ún. "ágyadó", de a pontos összeget a szálláshelyek minősítése határozza meg. 

Az apartmanokban, valamint az egy- és kétcsillagos szállodákban megszállóknak ezentúl egy euró ötven centet, míg a háromcsillagos szállodák vendégeinek három eurót kell fizetniük. A négycsillagos szállodákban való tartózkodásért az új rendszer alapján további hét eurót kell fizetni, az ötcsillagos luxusszállodákban pedig tíz euró lesz az alkalmazandó díj.

Az adó szezonális, csak a március és október közötti, forgalmas turisztikai hónapokban érvényes. Az adókat az üzemeltetők és az utazási irodák által megadott árak nem tartalmazzák majd, azokat helyben, helyi pénznemben kell megfizetni.

Grigoris Tasios, a Panhellenic Hoteliers Association elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az adóemelés elriasztja a turistákat a Görögországba látogatástól, és végső soron a bevételekre is hatással lesz. A november és február közötti holtszezonban azonban az éghajlatvédelmi adó a régi ágyadó szintjén marad.

A görög kormány közölte, hogy az új adótól 2024-re akár háromszázmillió eurós többletbevételt vár, ami megduplázza a különleges tartalékok költségvetését. Az új adó a korábbi szállásadóval ellentétben az online platformokon keresztül lefoglalt rövidtávú bérleményekre vonatkozik majd.

"A speciális tartalékok 300 millió euróról 600 millió euróra nőnek 2024-től" - mondta Mitsotakis a gazdasági prioritásokról szóló éves beszédében tavaly szeptemberben, Thessalonikiben. Mitsotakis azt is világossá tette, hogy Görögország a tűz- és árvízkatasztrófák gazdasági költségeitől függetlenül teljesíteni fogja költségvetési céljait.

Görögország történetének legsúlyosabb áradása szeptemberben tizenhét ember halálát okozta, állatok tízezrei fulladtak vízbe, és házakat, hidakat, utakat, üzleteket és mezőgazdasági területeket tett tönkre. A kormány szerint csak a vasútvonalak helyreállítása több mint százötvenmillió euróba kerül.

A Daniel vihar mintegy 140 ezer hektárt kényszerített víz alá, többek között a kelet-közép-görögországi Thesszália régióban, amely fontos tej- és gyapottermelő vidék. A régió az ország bruttó hazai termékének nagyjából öt százalékát adja.

A katasztrófák ellenére a görögországi turizmus fellendült, a tavaly januártól októberig tartó időszakban huszonhárommillió nemzetközi légi utas érkezett, ami meghaladta a 2022-es év azonos időszakának adatait.

A Görög Turisztikai Szövetség adatai szerint a tavalyi év első tíz hónapjában 2,4 millióval több utas érkezett Görögországba. A 2019-es év azonos időszakához képest a növekedés tizenkét százalékosra becsülhető.

A világ számos országában kivetik ezeket az adókat. Ausztriában, a Baleár-szigeteken, Svájcban és az Egyesült Államokban például külön fizetnek a turisták.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4018311393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása