Kép: www.greekreporter.com
Méghozzá egy szemeteskuka mellett.
A kis állatra igen rossz állapotban találtak rá, lebénult és nem tudni, mióta éhezett. A kölyök egy 4 hónapos nőstény, akire a fővárostól keletre, Spata városában találtak rá, amint a kukák alatt bujkált. Jelenleg az Attika Állatpark klinikáján ápolják.
„Senki sem tudja, honnan származik és hogy került oda, ahol rátaláltak” – mondta Jean Jacques Lesueur, a park alapítója. Hozzátette, hogy egy rendkívül lelkiismeretlen ember tehet csak ilyet, aki illegálisan jutott hozzá ehhez az állathoz, majd annak állapota miatt megszabadult tőle.
A WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete „genetikai rendellenességnek” véli a fehér tigrist, és úgy tudják, vadon egy példány sem él. Leginkább a beltenyészet eredményeként születhetett meg ez a különleges tigris, azonban sajnos már születésekor sok egészségügyi problémával bírt. A fehér tigris színét a piros és sárga pheomelanin pigmentek hiánya okozza, mely normál esetben a narancssárga színt biztosítja. Egy másik genetikai kondíció miatt pedig a csíkok is hiányoznak, így a nagymacska szinte teljesen fehér. Ezzel a színnel pedig abszolút lehetetlenség lenne a rejtőzködés a vadonban.