Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Athénban megkezdődött a karácsonyi szezon

2022. december 02. - kalimeraeger

karacsonyfa_athen_2022.jpg

Kép: www.greekreporter.com

Csütörtök este meggyújtották a Syntagma tér karácsonyfájának égőit.

Az ünnepségen Athén polgármestere, Kostas Bakoyannis adta meg a jelet, amire kigyúltak a 21 méteres fa fényei. A fenyőt Közép-Görögországból, Karpenisiből hozták a fővárosba.

Sőt mi több, a színpadon összegyűltek a világ azon polgármesterei, akik ezen a napon épp a görög fővárosban tartózkodtak, így együtt csodálhatták meg a csodaszép karácsonyi dekorációt annak teljes pompájában.

„A mai napon a világ több tucatnyi városának a szíve Athénban ver. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a világ nagyvárosainak vezetői itt vannak velünk ezen a csodaszép eseményen, amely egy gazdag fesztiválprogram megnyitója” – mondta Bakoyannis.

„Az üzenet, amit Athén karácsonyi égőinek meggyújtásával küldünk közösen: a fény mindig győzedelmeskedik a sötétség felett. Az egység és szolidaritás szükségessége minden eddiginél nagyobb kötelességünk” – tette hozzá.

A karácsonyfát több száz égő, több ezer gömb és dísz ékesíti.

Ugyanezen a napon, kicsit korábban, Athén és New York polgármestere aláírta azt a megállapodást, miszerint a két település ezután testvérvárosok. Eric Adams elmondta: „New York az Egyesült Államok Athénja, mert mindkét város hisz a demokrácia értékeiben, a szociális különbségek felszámolásában és a környezetvédelemben, hogy az jobb életminőséget biztosíthasson a lakóinak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr4617993160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása