Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Kire gondoltunk? - 1. rész

2022. szeptember 12. - kalimeraeger

Arra gondoltunk, rég játszottunk már itt a blogon, így hétfőnként játékra invitálunk Benneteket.

A játék lényege, hogy egy Alessandro Tomasi által rekonstruált képből és 5 információból álló feladványt teszünk közzé, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy kitaláljátok-e, kire gondoltunk. Íme az első játékunk:

alessandro_tomasi_hippokratesz_twitter_1.jpg

1. Időszámításunk előtt 460-ban, Kos szigetén született.

2. Rendkívül nagy hatással volt az utókorra, bár többek szerint munkássága túlértékelt, hiszen "csak" az ókori egyiptomiak témában közzétett tapasztalatait foglalta össze. Természetesen ez nem igaz, számtalan könyv és dokumentum maradt fenn utána, ahol saját tapasztalatait és vizsgálódásainak eredményeit vetette papírra.

3. Fontosnak tartotta a test és a lélek egyensúlyát, részletesen vizsgálta, hogy hat az egyik a másikra.

4. Mesterségét valószínűleg apjától tanulta, hiszen ebben az időben szó szerint igaz volt a mondás, hogy a mesterség apáról fiúra száll.

5. Nevére a mai napig esküt tesznek a tudományág végzős diákjai.

*

*

*

*

*

Megfejtés: Hippokratész

Kép: Alessandro Tomasi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr8517929785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása