Kép: Nagyné Szabó Antigoné - archív
Június 22-én kora délután érkezett a lesújtó hír: elment egy nagyszerű barát, egy remek édesanya, a magyarországi görög közösség egyik legelhivatottabb hídpillére, Nagyné Szabó Antigoné.
Nehéz visszaemlékezni most... Nehéz, mert bár ne így kellene. (Bár ne kellene... Még ne...) Mégis megteszem, mert úgy gondolom, ezzel a néhány emlékmorzsával talán egy picit mások is megsejthetik, milyen volt Ő egy nem feltétlen közeli barát, inkább egy külső tisztelő szemével.
Igazi, szívből jövő, kölcsönös tisztelet alapozta meg kettőnk kapcsolatát. Amikor bekerültem az Újgörög szakra az ELTE-n, az egyik lányával, Kalliopéval nagyon kellemes baráti viszonyba kerültünk. Aztán elsodort minket az élet... De nagy kár...
Már akkor tudtam, hogy mennyire összetartó család az övék. Tudtam Evangeloszról, Antigoné látássérült fiáról, csodálva néztem mind az ifjú zongoratudását, mind a család muzikális tehetségét - éveken át terveztem megkeresni őket egy közös együttgondolkodásra -, Antigoné részéről pedig az elhivatottságot. Görögországból szerzett a fiának Braille-írásos tankönyveket és erőn felül igyekezett segíteni nekünk abban, hogy a látássérültek is elsajátíthassák a görög nyelv szépségeit.
Az Újgörög szakon szerzett tudásom kulturális fejlesztésében is igen sokszor kaptam tőle hathatós segítséget, sokszor olyan anyagokkal ajándékozott meg, amelyekhez máshonnan aligha juthattam volna. Ezekért talán soha sem tudok elégszer köszönetet mondani neki.
Amikor tehát körvonalazódni látszott, hogy a magyarországi görögök zenei kultúrájából írom a szakdolgozatom, ő volt az egyik első, aki szívvel-lélekkel mellém állt. Hatalmas ismerősi köréből a legjobbakat válogatta össze nekem, egyeztetett, szervezett, telefonált, levelezett. És közben mindvégig ember volt, és minden beszélgetésben tanított. Őszintén és elkötelezetten.
Mellettem volt akkor is, mikor önkéntes vállalásból a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hangoskönyvtárának kezdtünk anyagokat készíteni, s úgy éreztem, meg kell adnom a látássérült emberek számára is a lehetőséget a görög szerzők magyarra fordított műveinek megismerésére. Máig emlékszem, milyen lelkesen állt a dologhoz, ő maga ajánlotta fel, hogy interjút készít velem a Görög Nemzetiségi Műsor részére. Igen, ez a rádióműsor volt az egyik legtisztább és korhűbb lenyomata mindannak a szakmai tudásnak és alázatnak, amely szerint élt, és amelyre mindnyájunkat tanított, amíg tehette.
Mikor megtudta, hogy készülő dolgozatom kapcsán a még élő magyarországi görög muzsikusokkal interjúzom, nagyon fellelkesült, terveztem a majdani összes felvételt rábízni, hadd menjenek adásba a Nemzetiségi műsor részeként. Kár, hogy ő ezt már nem várhatta meg... Nekem még sajnos idő, amíg összeállnak, de annál nagyobb elhivatottság - talán most már egy picit az Ő emlékének is adózva ezzel.
Pár hónapja még tervben volt egy nyári összeülős beszélgetés a vírus lecsengése után. Sok mondanivalónk lett volna egymásnak. De ez alighanem már a fiókban marad, mindörökre...
Nyugodj békében, Antigoné!
