Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Görögország Európa Maldív-szigete?

2021. április 26. - kalimeraeger

hidroplan_gr.jpg

Kép: Facebook / Hellenic Seaplanes S.A.

A 2021 nyarára tervezett új szolgáltatás bevezetésének apropójából éltek ezzel a hasonlattal.

Ez a szolgáltatás pedig nem más, mint a Hellén Hidroplán hidroplánokat működtető vállalat járatainak beindítása.

Nikolas Haralambous, a cég vezérigazgatója nemrégiben találkozott Ioannis Kefalogiannis közlekedésért és infrastruktúráért felelős miniszterhelyettessel Athénban, ahol átbeszélték a menetrendet és a foglalási rendszert, melyet napokon belül nyilvánosságra is hoznak.

A megbeszélés után a miniszerhelyettes azt is elárulta, hogy az ország tavait is bevették a tervezett útvonalak közé.

Bürokratikus okok miatt nagyjából 15 éve várat magára, hogy a görög szigetek és a szárazföld között hidroplánok közlekedjenek. Eddig három ilyen közlekedési eszköz fogadására alkalmas reptér kapott engedélyt: Korfu, Paxi és Petra, számos másik pedig várhatóan nemsokára megkapja azt. Ezen felül 5 tavi reptér engedélyeztetését tűzték ki célul.

A 2013-as alapítású Hellén Hidroplán mellett a Grecian Air is bejelentkezett, hogy 2021 szeptemberétől üzembe helyezi hidroplánjait.

A közlekedés ezen formája hatalmasat lendíthet a turizmuson, sokkal több nyaralási helyszín és nehezen megközelíthető sziget válik így elérhetővé.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr1216513544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása