Kép: Pixabay
A cigarettázásról is híres nemzet szokásai is változnak.
A dohányzásellenesek legnagyobb örömére szolgál egy újabb felmérés eredménye, mely szerint Görögországban több, mint a felére csökkent az elmúlt évtizedben a dohányosok száma.
Egy 2019 szeptemberi adat szerint a felnőttek 24,9%-a állította, hogy napi egy szálnál többet szív, majdnem 4% pedig csak alkalmi dohányosnak vallotta magát, és azt nyilatkozta, hogy heti 7 szálnál kevesebbet fogyaszt.
A 2009-ben, 2014-ben és 2019-ben, mintegy 8500 görög háztartásban végzett kutatás szerint a naponta cigarettázók aránya 24,5%-kal, még az alkalmi dohányosok száma 38,3%-kal csökkent.
Különösen jó hír, hogy nagy változás történt a 24 éven aluliak körében, itt 52,4%-kal redukálódott a bevallottan cigizők aránya.
Professor Panagiotis Behrakis, az Egészségügyi Minisztérium bizottságának egyik tagja kifejezte örömét, hogy Görögország egyre jobban közeledik az Európai Uniós cél felé. A “SmokeFreeGreece” (Dohányzásmentes Görögország – a szerk.) nevű kampány továbbra is azon lesz, hogy minél több dohányost sarkalljanak ezen szokás elhagyására, illetve a fiatalokat arra ösztönözzék, hogy sose kezdjék el.