Vengrinyák Edit hosszú évek óta a magyarországi görög közösség meghatározó képviselője, a Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola igazgatóhelyettese. Imádja a zenét, a nyelveket, igazi hedonista.

Honnan ered a szerelem a görögség iránt?

A testvéremmel sokat jártunk Csillebércre táborozni, ott ragadott magával a görög zene, ének, tánc varázsa, s Kunelász Jannisz energiája, aki az akkori Akropolis zenekar énekese volt, és gyakran vitt magával minket a görög táncházaikba. Ezek az élmények megpendítettek bennem egy olyan húrt, amelynek hangja azóta is tisztán hallatszik a lelkemben, hogy olyan dologgal szeretnék foglalkozni, amely a görögséggel kapcsolatos. Az első két idegen nyelv, amit megtanultam, az orosz és a német volt, de miután újgörög szakra keveredtem, és az egyik munka hozta a másikat, bár megtanultam más nyelveket is, mégis az újgörög maradt a meghatározó.

Hol nőttél fel, hol tanultál?

Nyíregyházán nőttem fel, először a magyar-történelem szakot végeztem el a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd a magyar-újgörög szakot az ELTE-n. Ezt követően idegenvezetői képesítést szereztem újgörög és bolgár nyelven, majd elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolát szakdiplomácia szakirányon. Közben megtanultam spanyolul is.

Könnyen tanulsz nyelveket?

Igen, szerencsére könnyen, szeretem is őket, beszélek is néhányat, mindegyik egy új kihívás, más életérzés.

Említetted, hogy nemcsak a nyelv, a görög tánc és a zene is megfogott, tehetséged is van hozzá. Ez honnan ered?

Gyerekkorunk óta muzikálisak vagyunk az ikertestvéremmel, zongorázni, gitározni tanultam, s csak ezt követően fordultam a görög zene felé. Patrai tartózkodásom alatt is folytattam zeneiskolai tanulmányokat, itt többek között zeneelméletet is tanultam. Később kezdett el érdekelni a keleti kultúra.

 Az a típus vagy, aki minden hangszerrel tud bánni, vagy van olyan, ami különösen fontos számodra?

Inkább azt mondanám, az a típus vagyok, aki minden hangszert igyekszik kipróbálni, és mindegyiken, akár tanár általi tanulással, akár magától, igyekszik a lehető legjobb szintre eljutni. Legújabb szerelmem a kanun, vagy görög nevén kanonaki. Ezen főként kis-ázsiai zenét játszom, hiszen ez a kelet zongorája, az arab, a török és a perzsa világ igen közkedvelt hangszere.

Tanárként és igazgatóhelyettesként mire kell a leginkább figyelnetek, avagy szerinted melyek a görög nyelv tanításának legnagyobb kihívásai?

Mindenképpen a görög nyelv és a görög kultúra erősítése a legfontosabb feladatunk, hiszen ahogy telik az idő, egyre több generáció születik, egyre lazább már a kapcsolat az ősökkel és az anyanyelvvel. Ez sajnos egy visszafordíthatatlan folyamat, szélmalomharcot kell vívni az asszimiláció ellen. Arra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy úgy tanítsuk a görög nyelvet a gyerekeknek, hogy ne azt érezzék, ez kötelező, hanem kedvvel csinálják, szeretettel, így motiválni kell őket akár versenyekkel, akár görögországi táborokkal, cserekapcsolatok kiépítésével, kulturális rendezvényekkel, színházi előadásokkal, iskolarádióval, görög zenével, néptánccal. Fontos, hogy a görög nyelvet, a görög irodalmat, a görög kultúrát megismerjék, szeressék, és kedvvel tanulják, illetve hosszútávon nem árt előttük felvillantani azt a tényt, hogy nem ér véget a görög nyelvtanulás az általános iskolával, hiszen utána érettségit is tehetnek újgörög nyelvből, sőt, tudásukat az ELTE Újgörög szakán is elmélyíthetik. Emellett van lehetőség arra is, hogy nyelvvizsgát tegyenek újgörög nyelvből, melynek birtokában nemcsak a kétnyelvűséget őrzik meg, hanem a munkaerőpiacon is színfoltot jelentenek.

Azt vallom, fel kell ébreszteni a gyerekek érdeklődését, hogy aztán maguk folytassák az elmélyülést az őket érdeklő területeken.

A magyar oktatási rendszerben is tananyag az ókori görög történelem, de ezen túlmenően nem sokat tudnak az emberek az ország kultúrájáról, történelméről, irodalmáról, így legalább a mi iskolánknak törekedni kell arra, hogy az így homályban maradt részek is felfedésre kerüljenek, hiszen nagyon sok érdekességet rejtenek az ókort követő évszázadok.  Azt vallom, fel kell ébreszteni a gyerekek érdeklődését, hogy aztán maguk folytassák az elmélyülést az őket érdeklő területeken.

Vidékiként különösen szíveden viseled a vidéki tanulók sorsát...

Én is vidéki vagyok, így nálam ez egy nagyon fontos tényező. Nekem sem volt lehetőségem a születési környezetemben sehol görögül tanulni, így pontosan tudom, és ismerem azt az érzést, mennyire rossz, ha valaki akar tanulni, de nincs rá lehetősége. Így tettem szert én is otthon egy görög származású tanítványra, aki kiskamaszként határozta el, hogy szeretné megtanulni ősei nyelvét. Nagyon fontosnak tartom, hogy számukra is minden esélyt megadjunk, hogy tanulhassanak, hiszen ugyanolyan gyerekek, mint a fővárosiak, csak nem egyenlő lehetőségekkel. Fontosnak tartom, hogy olyan kapcsolatot alakítsak ki mind a tanárokkal, mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel, hogy ne rossz szájízzel gondoljanak arra, hogy már megint iskolába kell jönni, hanem örömmel kezdjék a napot, már amennyire örömforrás lehet egy iskola, hogy ne úgy üljenek be a görög órára, hogy jaj, már megint görög óra lesz, hanem csillogjon a szemük, és érdekelje őket, élvezzék az órákat. A hozzáállás minden dolog alapvető kulcsa, hiszen bármibe is kezd az ember, ha azt örömmel csinálja, teljesen más válik lényegessé. Szárnyakat kell adni a gyerekeknek, egy tanárnak, pedagógusnak ez a legfontosabb feladata, hogy ne csak átadja a tudást, hanem figyeljen arra, hogy hogyan teszi azt.  Ezt nem lehet tanulni, érezni kell!

Köszönöm, hogy beszélgettünk!

dr. Miliosz Nikolett