Olyan magától értetődő az, ahogyan a zenéről beszél, ahogy azt meséli, hogy hogyan születik a magyarságából, a görögségéből és a világból szerzett élményeiből egységes új zene. Kollonay Zoltán nem szokványosan áll a zenéhez, mert mint mondja, nem az érdekli már, hogy el tud-e játszani egy adott művet, hanem az, hogy milyen új inspirációkat válthatnak ki belőle az őt ért hatások, hogy hogyan tud új zenei élményt adni a közönségének.

Hogyan alakult ki benned ez a szemlélet?

Nyíregyházán születtem, ott nőttem fel. Már gyermekként vonzott a zene világa, otthon volt egy zongoránk, amit elég szorgalmasan „püföltem”, ez a tény pedig a szüleim számára is világossá tette, hogy „van valami ebben a gyerekben”. Elvittek a zeneiskolába, ahol Sára Jenőhöz, egy olyan tanárhoz, mesterhez kerültem, aki egy életre szóló képzéssel tett gazdagabbá. Tőle tanultam meg a zeneművészet alapjait, egészen mesteri szintig. Ez követően felvételiztem Debrecenbe, a Zeneművészeti Főiskolára, ahol zongora szakot végeztem. Tanulmányaimat a Budapesti Zeneakadémián folytattam, majd dolgozni kezdtem, voltam zenei vezető színházban, tanítottam művészeti szakközépiskolában, voltam szimfonikus zenekar karmestere, klasszikus zongoraművészi koncerteket adtam. Hogy csiszoljam a tudásomat, a Bécsi Zeneegyetemen és a Zenekonzervatóriumban is tanultam, harmadik diplomámat pedig az ELTE-n, kulturális menedzserképző szakon szereztem. Ebben az időben még klasszikus zenével foglalkoztam, de átgondolva azt, hogy mi számomra az igazán fontos, fokozatosan más irányt kezdett venni az életem. Azt kezdtem el keresni, hogy mi az, amit szívesen csinálok, mit tudok hozzáadni a világhoz. Erősen vonzódtam a kompozíciókhoz, ahhoz, hogy olyan zenét alkossak, amit a saját gondolataim szülnek. Klasszikus művészként már három zongoraverseny első helyezettje voltam Magyarországon, az ország számos pontján felléptem. Közben Nagykanizsára költöztem, és mással is foglalkoztam, de addigra kezdett belőlem kikíváncsiskodni a második identitásom, a görögségem.

Elkezdtem keresni az utat a görög zene felé, bár távol volt, de nagyon izgatott. Az áttörés akkor történt, amikor egy olyan élethelyzetben, mikor nem tanulmányi céllal fordultam a görög zenéhez, hanem csak hallgattam egy görög ünnep alkalmával, és önfeledt állapotban egy tánc lépéseit próbáltam, egyszer csak spontán megnyílt előttem a görög zene világa. Ilyen módon elkezdtem a görög zenével is foglalkozni, hallgattam, nézegettem, próbálgattam, elkezdtek a ritmusok mozogni bennem.

Mondhatni, hogy ez mérföldkő volt az életedben?

Nyíregyházán elég elszigetelten éltünk, nem bukott a felszínre a görög származásom, bár nagyon erősen vonzódtam mindenhez, ami görög. Elkezdtem keresni az utat a görög zene felé, bár távol volt, de nagyon izgatott. Az áttörés akkor történt, amikor egy olyan élethelyzetben, mikor nem tanulmányi céllal fordultam a görög zenéhez, hanem csak hallgattam egy görög ünnep alkalmával, és önfeledt állapotban egy tánc lépéseit próbáltam, egyszer csak spontán megnyílt előttem a görög zene világa. Ilyen módon elkezdtem a görög zenével is foglalkozni, hallgattam, nézegettem, próbálgattam, elkezdtek a ritmusok mozogni bennem. Addigra már kikristályosodott, hogy a saját zenémmel szeretnék foglalkozni, fokozatosan rátaláltam saját magamra. A zeném, amit kitaláltam „Görög koncert” címmel, ez egy egyéni megvalósítás. Hozom a klasszikus zene esszenciáját, a drámaiságot, a karaktereket, a dinamikát, de olyan módon, hogy a közönség könnyen megértse, és a zongora szólót dobokkal, basszusgitárral, szintetizátorral, zenekarral kísérve adom elő, immár egybekomponálva a görög ritmus és dallamvilággal.

Kiből merítesz?

Theodorakis számait nagyon szeretem, könnyen is lehet őket játszani. Foglalkoztam görög előadók műveinek bemutatásával is, de sokkal jobban érdekelt, hogy kialakítsam a saját stílusom. Egy dolgot nem akarok, hogy kifejezetten népzenei, vagy kifejezetten tánczenei legyen az előadás. Én úgysem tudom úgy játszani a görög zenét, mint egy görög muzsikus, de nem is akarom, azt szeretném, hogy a zene az én alkotói világomon keresztülfolyva alakuljon, fejlődjön.

Van-e görögséget meghatározó emléked a gyerekkorodból?

Sajnos konkrét dolgok nincsenek, nem volt görög közösség, eléggé be volt szűkülve akkor ez a kelet-magyarországi terület. Az viszont óriási dolog volt, amikor görög rokonok érkeztek hozzánk látogatóba, azt pedig sosem felejtem el, mikor gimnazista koromban először jártam Görögországban, először ettem igazi görög ételt, először láttam a tengert. Akkor már régóta csodáltam az ókori emlékeket, megvolt bennem a vágy, hogy felfedezzem a másik hazámat. Úgy éreztem, kirándultam egy szép országba, de olyan volt, mintha hazamentem volna, nagyon erősen vonzott magához az ország. Meghatározó élmény volt az is, mikor a saját, két éves gyermekemet vittem Görögországba, hogy még életében bemutathassam a nagypapámnak. Látni, hogyan fogta a dédunokáját a kezében, hallani, ahogy énekelt neki, elképesztő élmény volt. Jó lenne Görögországban is élni néhány évet, és koncertezni, sajnos eddig erre nem volt lehetőségem. Nagyon el tudnám képzelni a koncertemet az Akropolisz lábánál, a Dionisszosz színházban, vagy bármelyik görög koncertteremben.

Fellépések okán merre jártál már a világban?

Mindenhová megyek, ahol szívesen fogadnak, kezdve a legkisebb koncerttermektől a legnagyobbakig. Az a fontos nekem, amikor megérinti a közönségemet a zeném, zenéltem már Angliában, Németországban, Dániában, Ausztriában, Szlovéniában is Magyarországon kívül.

Zongora mellett orgonán is játszol. Melyik a kedvenced?

A zongora a kedvencem, azon tudom magam a legjobban kifejezni, zongorán mozgok a legotthonosabban, azt tanultam. Az orgona számomra merőben más élmény, a hatalmas katedrálisok világa, az orgona patetikussága, magasztossága megihletett. Az orgona hangját mindig is szerettem, bejártam templomokba orgonálni, darabokat írtam orgonára. A régi zenei stílusok, korok előadóinak hagyományait követem, akik megadják az improvizáció lehetőségét, a dallamok ismétlésénél díszítenek. Minden orgona más, át kell egy kicsit hangszerelni a zenét, ezek mindig izgalmas dolgok. Nem játszok klasszikus orgonadarabokat, hanem megengedem magamnak azt, hogy a saját zenémet, saját variációmat játsszam rajta.

Bármit is csinálok, mindenütt a kreativitást keresem, azokat a lehetőségeket, ahol újat lehet alkotni. Ilyen a „Vizek zenéje” nevű koncertem is, amit általában templomokban vagy érdekesebb akusztikus termekben adok elő. Ez egyfajta zenei varázslás, ahol engedem, hogy rajtam keresztül áramoljon át a zene.

Említetted, hogy a zenével kapcsolatban mennyi mindent csinálsz: kórust vezetsz, zenét szerzel, játszol. Melyikkel tudod a leginkább kifejezni magad?

Bármit is csinálok, mindenütt a kreativitást keresem, azokat a lehetőségeket, ahol újat lehet alkotni. Ilyen a „Vizek zenéje” nevű koncertem is, amit általában templomokban vagy érdekesebb akusztikus termekben adok elő. Ez egyfajta zenei varázslás, ahol engedem, hogy rajtam keresztül áramoljon át a zene. Az előadás kisebb apparátust igényel, amikor is a komolyzenei és a popzenei terület határán mozgok. Ez egy nagyon alaposan felépített koncert, egy vízcsepp életét követjük végig, ahogy a patakon keresztül lefolyik, áthalad a reménytelenség tengerén, a vér tengerén, majd a megpróbáltatások tengerén keresztül eljut a boldogság tengerébe. Az ember útját szimbolizálja, ahogy keresztülhalad az életen. Ennek a megjelenítéséhez egy csúcskategóriás szintetizátor kell, varázslatos dolog, ahogy irányíthatom a zenét a különböző hangzásokon keresztül. Ez sokszor kiegészül fénytechnikai hatásokkal, színek keverésével, három színből keverem ki az árnyalatokat, lézerágyúkat, projektorokat használok. Keresem, hogyan tudom megerősíteni a zenei élményt vizuálisan is.

Az 50 éves születésnapom alkalmából úgy gondoltam, hogy az eddigi nagyobb ötleteimet megpróbálom felvonultatni, és a közönség elé tárni. Egy görög barátom egyszer megkérdezte tőlem, tudnék-e magyar számot görögösen játszani. Sokáig gondolkodtam ennek a gyakorlati megvalósításán, míg rájöttem, nem kell ezt túlgondolni, hanem hagyni kell, hogy magától jöjjön ki belőlem a dallam. A Tavaszi szél vizet áraszt című dalt választottam, amit eljátszottam magyarosan és görögösen is. Magyar és görög táncospár is volt, akik eltáncolták ezt az érzést magyar és görög gondolat szerint. A zenében tehát ez a két dolog így kapcsolódott össze, egységes egészet alkotva, ez volt a koncert csúcspontja. Mindig büszke vagyok arra, amikor egy kis ötlet így szárba szökik, és valami önálló, nem megszokott születik belőle. A zenének azt az energiáját szeretném visszaadni, amit én kapok ettől a világtól.

Mit jelent neked a zene?

Azt a szabadságot, ahogy élhetem az életem, ahogy gondolkozhatok, ahogy nézhetem a világot, és ahogy elmesélhetem a nézőpontomat, felhívhatom az emberek figyelmét dolgokra. Lehetőséget ad, hogy alkotási folyamaton keresztül fejezhetem ki önmagam. Számomra az a legfontosabb, hogy nemcsak előadom, de alkotom is a zenét, ezért mindig az újat keresem a stílusok, lehetőségek között a szépség, az érzékenység és a szenvedélyek hullámain keresztül.

 Mi az a görögségedből, amit a fiadnak át szeretnél adni?

A kultúra, a hagyományok ápolásának fontosságát, a görögsége megtapasztalását. Szeretném, ha részese lenne ennek az érzésnek ő is, azt szeretném, ha ő is megismerné azt, ami benne van. Nagyon fogékony és tehetséges a zenére, de ő inkább a sportban éli ki magát.

Köszönöm, hogy beszélgettünk!

dr. Miliosz Nikolett