Az Egri Görög Önkormányzat blogja

Kalimera Eger!

Görög húsvéti szokások

1. rész

2018. április 08. - kalimeraeger

Melyek a görög húsvéti hagyományok? Milyen szokásokat ápolnak a görögök a világ minden táján? Ezt mutatja be minisorozatunk.

martis.jpgKevés olyan keresztény ország létezik, ahol nem a karácsonyé a leghangsúlyosabb szerep. Márpedig a hellén kultúrában a karácsonyt megelőzi a húsvét, melyet elejétől a végéig mély áhítat és tradíciók sokasága követ nyomon. Azonban mielőtt megismerkednénk a húsvéti hagyományokkal, tekintsük át az azokat megelőző, tavaszköszöntő hagyományokat is!

A tavasz köszöntéséhez rengeteg hagyomány társul, melyek tájegységenként változnak. Ilyenkor sokan friss forrásvízzel mosdanak meg, mások pedig nagytakarítás keretében szabadulnak régi kacatjaiktól, hogy helyet adjanak az újnak. Ha ezen tradíciókat nem is sok helyen tartják manapság, a martis hordása még mindig országszerte jellemző. Március első napján teszik fel ezt a fehér és piros színből álló karkötőt, melyet néhol fiatalok, idősebbek, férfiak és nők is egyaránt hordanak, máshol viszont csak az ifjú lányok, akiknek a már elkelt feleségek küldik szerencsehozóként. Nemcsak a férjfogásban segíthet azonban ez a fonaldarabka, de az egészséget és szerencsét is bevonzhatja. A martis-t sokan az első megpillantott fecske alkalmával oldozzák le magukról, mások március végén hagyják el, de sokan feltámadáskor, az örök lánggal égetik el.

Ahogy az ismeretes, az ortodox vallás húsvétja nem mindig esik egybe más vallás húsvéti időpontjával. Ennek egyszerű oka, hogy még a keleti vallás az ó-naptárat használja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap meghatározására, addig a nyugati a Julián-naptár szerint kalkulál.

tojasok.jpgA húshagyó keddig (ez Görögországban a Tiszta Hétfő – Kathara Deftera) tartó karnevál által megnyitott és felvezetett ünnepkör a nagyböjttel folytatódik. Ez az időszak (Megali Sarakosti és a Megali Evdomada) a római katolikus egyházzal ellentétben tovább,összesen hét hétig tart. Első napját sok család a szabadban töltve ünnepli, friss zöldségeket, salátákat, kenyeret, kagylót, polipot, tintahalat és halvát fogyasztva, a húsokat, halakat és tejtermékeket mellőzve, mely a farsangi dínom-dánom után jól is esik a szervezetnek. Az egész hét a megtisztulás jegyében telik, ami nemcsak a táplálkozást érinti, de az otthonra és a közvetlen környezetre is vonatkozik. A Tiszta Hétfő előtti estéhez szintén tartozik néhány népszokás. Sok helyen ilyenkor a lányok jó sok sóval megszórt kalácsot készítenek, hogy azt elfogyasztva egész éjjel folyadékra vágyjanak. A hiedelem szerint, aki ilyenkor álmukban vízzel kínálja meg őket, az lesz a férjük. Az ilyenkor fogyasztott vacsora alkalmával figyeljünk arra, hogy aki tüsszent, annak valószínűleg nemsokára a menyegzőjén fogunk ülni. Erre a napra a fiatalemberek is készülnek: a tüzet háromszor átugorva annak a lánynak a nevét ismétlik, akit nőül akarnak venni.

A böjt első szombatját, a Psihosavatot, amolyan halottak napjaként tartják számon. Ilyenkor szabadon kószálnak az elhunyt lelkek. A hiedelem szerint ilyenkor nagyon kell vigyázni, nehogy feldühítsük őket, így kerülni kell a mosást és ezáltal a szappan használatát, hisz az a szemükbe kerülve bosszanthatja őket. Ez a nap szintén kapcsolódik a jövendőbeli megtalálásához, hiszen mind a jóslás, mind a tükör megsúghatja a keresett személy kilétét.

kalo_pasha.jpg

Még a nagyhét előtt, szombaton megemlékeznek Lázár feltámadásáról is. Ilyenkor a gyerekek dalolva járnak házról házra, és gyűjtik be az előadásukért kiérdemelt édességeket. Van, ahol tojást kapnak, amit később majd maguk festhetnek be. Nemcsak a kicsik, az ifjú lányok is útra kelnek, és dalban beszélik el Lázár történetét, halálának körülményeit, feltámadását.

Virágvasárnap jelzi a nagyhét kezdetét (Megali Evdomada), mely egyben Jézus Jeruzsálembe történő megérkezésére is emlékeztet. A fiatalasszonyok ilyenkor fűzfavesszőkkel díszítik a templomot, melyből a liturgia végén mindenki egy-egy ágacskával távozik. A gyermektelen asszonyoknak ez hozhatja meg a szerencsét, a már várandós feleségeknek pedig könnyű szülést ígér. Hazaérve az ikonnál helyezik el a vesszőcskét, így egészség és boldogság tölti be a házat.

Miliosz Katalin

Folytatjuk!

Képek forrása: Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://kalimeraeger.blog.hu/api/trackback/id/tr1313818478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása